Május 21-én, 12 órától mutatják be Fábri Sándor költő posztumusz kötetét a Leöwey Klára Elméleti Líceumban. A verseskötetet 2020-ban adta ki a Hollósy Simon Művelődési Egylet. Ez a tíz éve elhunyt költő összes fennmaradt költeményét tartalmazza, ami csak egy töredéke annak, amit Fábri Sándor alkotott. A verseket Demény Péter költő, író méltatja. Vele Gotha Róbert Milán költő beszélget.
Fábri Sándor írásai közül eddig csak néhány maradt meg nyomtatott változatban. Köztük egy 2006-ban kiadott verseskötet, a Jó bort iszunk. Ugyanakkor néhány újság, folyóirat, hetilap hasábjain is megjelentek az alkotásai. Elektronikus felületen megtalálható néhány verse a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) Erdélyi és csángó költészet gyűjteményében.
2011-ben Nichita Stănescu díjas lett. Ugyanakkor három romániai kortárs költő verseskötetét fordította magyarra.
Fábri Sándor 2012-ben, 58 éves korában halt meg. Emlékére az azóta szintén elhunyt Balázs István szobrász kopjafát állított a máramarosszigeti református temetőben.
A kötet megjelenését a magyar kormány támogatta.
A könyvet Gotha Róbert Milán szerkesztette, Zahoránszki Brigitta gondozta, könyvtervet és a borítót pedig Pintér Zsolt tervezte.
A kötet a helyszínen vásárolható meg 35 lejért.
medspharmacy84@gmail.com We sell all kinds of drugs. I sell Hypnogen, Stilnox, Zolpidem and others. E-mail: (...)
medspharmacy84@gmail.com We sell all kinds of drugs. I sell Hypnogen, Stilnox, Zolpidem and others. E-mail: (...)
Finanční služby pro celou ČR Finanční služby pro celou ČR Rychlé a spolehlivé finanční služby pro celou Českou (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek