Noileg
2026. november 05., csütörtök Imre napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Két új bölcsőde nyílt Nagybányán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nagybányára látogatott Cseke Attila fejlesztési miniszter, ahol két új bölcsődét avatott fel. A két nagybányai bölcsőde az RMDSZ által elindított Szent Anna bölcsődeépítési programnak köszönhetően valósult meg. Nagybánya az első olyan település Romániában, ahol egy napon két új bölcsődét is felavattak.


A fejlesztési miniszter hangsúlyozta: ,,Ez az RMDSZ kormányzati munkájának eredménye: egy tervből, egy álomból valóságot teremtettünk. Nem csak beszélünk arról, hogy miért fontos a család és a gyermekvállalás, hanem dolgozunk is érte. A bölcsődék építésére irányuló kormányzati program egy ötletből és néhány statisztikai adatból született 2021-ben, és azon az igényen alapult, hogy modern infrastruktúrát kell kiépíteni a bölcsődéskorúak számára, amely biztonságot nyújt a szülőknek, valamint lehetőséget biztosít az édesanyák számára a munkába való visszatérésre.”
Nagybánya polgármestere, Dancus Ioan Doru hangsúlyozta, hogy a fejlesztési minisztérium a város legnagyobb közberuházási finanszírozója. A két új nagybányai bölcsőde összesen 150 férőhellyel rendelkezik, működtetésükhöz pedig a kormány 55 állást hagyott jóvá.
A programnak köszönhetően Máramaros megyében összesen 11 bölcsődét létesítenek, a következő helyszínek között szerepel Máramarossziget, Magyarlápos és Borsabánya, valamint más települések is, ami jelentős segítséget nyújt a fiatal családok számára. Cseke Attila több, a fejlesztési minisztérium által támogatott beruházást is meglátogatott Nagybányán: megtekintette a készülő Egyetem tér munkálatait, a Victoriei utcai sportbázist, valamint ellátogatott a Dacia moziba is.


Pongrácz Panni

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)

Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)

Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek