Nagybányán biogázt termelő, korszerű hulladékégető épül amellyel városunk jelentős lépést tesz a fenntarthatóság irányába.
Cseke Attila, az RMDSZ minisztere tájékoztatott a projekt jóváhagyásáról. Ez a korszerű hulladékégető biogázt fog termelni, amelyet villamos- valamint hőenergia előállítására használjuk majd fel. A szerződés aláírására pedig a közeljövőben kerül sor.
A projekt a Svájci–Román Együttműködési Program keretében valósul meg, és fontos lépést jelent a város „zöld” fejlesztési stratégiájának megvalósításában. A beruházás összértéke meghaladja a 60 millió lejt, amelyből 53 millió lej a támogatás értéke. Az új hulladékfeldolgozó évente mintegy 8.500 tonna hulladékot képes majd feldolgozni – ez a mennyiség Nagybánya teljes, az elmúlt három évben keletkezett hulladékának 94%-át fedi le.
Az új létesítmény egyértelműen „zöld” beruházás, amely nemcsak a környezetre gyakorol kedvező hatást, hanem hozzájárul Nagybánya energiafüggetlenségének növeléséhez is. A rendszer működése lehetővé teszi, hogy a hulladékból „tiszta” energia keletkezzen, ezzel is csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást és a lerakók terhelését.
Ez a fejlesztés is jól mutatja, hogy az RMDSZ munkájának és kitartó képviseletének köszönhetően Nagybánya folyamatosan fejlődik, és egyre közelebb kerül ahhoz, hogy zöldebb, modernebb és élhetőbb várossá váljon mindenki számára.
Érdekli a tokefinanszírozás? Mindenféle kölcsönt kínálunk, például személyi kölcsönt, szerzodéses kölcsönt, üzleti (...)
Loan Good Day, We specialize in offering stress free loan without costs to start a business or (...)
Loan Good Day, We specialize in offering stress free loan without costs to start a business or (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek