Noileg
2026. augusztus 15., szombat Mária napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Megvan a 3. arany az Európa Játékokon

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Megvan a magyar küldöttség harmadik aranyérme is a Bakuban zajló I. Európa Játékokon. Ezúttal a női 60 kg-os birkózásban induló Sastin Mariann állhatott a dobogó tetejére, miután a döntőben simán legyőzte az orosz Szvetlana Ivanovát.


Az első menetben passzívitás miatt intették az oroszt, majd Sastin csinált kétpontos akciót, így a szünetre már három volt az előny. A második menetben Sastin továbbra is magabiztos volt, két kétpontos akcióval végképp eldöntötte az aranyérem sorsát.

Sastin az első körben a román Petreát győzte le, majd a bolgár Tajbe Juszein elleni sima sikerrel folytatta. Az elődöntőben az ukrtán Okszana Herhel következett. Két kajak-kenu arany után a birkózásban született a harmadik arany.

Szerencsére sikerült áthidalni az alapozó és a versenyidőszak közötti részt annyira, hogy itt most minden jól menjen.

Egész nap meg tudtam őrizni a hidegvéremet, még akkor is, amikor a bolgár 3-0-ra vezetett ellenem. Annyira jó volt az állóképességem, hogy szinte el sem fáradtam, nagyon jól ment a birkózás" - nyilatkozta a Digisportnak Sastin.

Hozzátette, ez a verseny önbizalom növelő volt a szeptemberi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt, amelyen ebből a mezőnyből többen is - hozzá hasonlóan - az 58 kilogrammos kategóriában indulnak majd.

Sastin a magyar csapat harmadik aranyérmét szerezte. Hétfőn délelőtt a Szabó Gabriella, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Kárász Anna összeállítású női kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás férfi kajakos páros pedig 1000-en győzött. Ugyancsak reggel Vajda Attila harmadik lett a kenuegyesek 1000 méteres számában.

index.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi Kölcsön Magyarországon Üdvözlöm, magánhitelezőként több bankkal együttműködve mindenféle hitelt kínálok 100 (...)

Gyors és rugalmas finanszírozási lehetőségek Üdvözlöm, magánhitelezőként több bankkal együttműködve mindenféle hitelt kínálok 100 (...)

medspharmacy84@gmail.com We sell all kinds of drugs. I sell Hypnogen, Stilnox, Zolpidem and others. E-mail: (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek