A határvonal szerencsére jól látható az életünkben. Bányai-Nagy Henriett pszichológus, egyetemi adjunktus írása. A szenvedély a pszichológiában arra utal, amikor valaki igen erős késztetést érez, és nagyon sok időt fordít valamilyen tevékenység végzésére; lényegében fokozott intenzív (...) olvasd tovább
A portugál Salvador Sobral nyerte Amar Pelos Dois című dalával az Eurovíziós Dalfesztivált vasárnapra virradóra Kijevben. Románia dala a hetedik, Magyarországé a nyolcadik lett. A portugál előadó 758 ponttal győzött, mind a nemzeti szakmai zsűrik, mind a közönség az ő produkcióját jutalmazta a legtöbb ponttal. A második 615 ponttal a (...) olvasd tovább
A magyar énekes a második elődöntőbe került, innen próbált továbbjutni a szombati fináléba. Ez sikerült is neki csütörtök este az Origo című dallal - ott van még Bulgária, Fehéroroszország, Horvátország, Dánia, Izrael, Románia, Norvégia, Hollandia, Ausztria. 2010-ben nem indult magyar versenyző, de 2011 óta minden magyar szólista és együttes továbbjutott! Május 9-én (...) olvasd tovább
Az év egyik legtöbbet emlegetett telefonja kétségtelenül az iPhone 8. Legutóbb renderelt képek sorozata, sőt egy 360 fokos videó is napvilágot látott. Lehet, hogy tényleg ilyen lesz a jubileumi készülék? Kiszivárgott CAD képeken alapulnak a legutóbbi rendereléssel készült fotók az iPhone 8-ról, sőt még egy 360 fokos videó is mutatja, (...) olvasd tovább
Stephen Hawkingról az utóbbi időben főleg jóslatai és kinyilatkoztatásai miatt hallunk, most is egy ilyen előrejelzéssel került a hírekbe. A híres asztrofizikus szerint az emberiségnek a következő évszázadban mindenképpen kolonizálnia kell más bolygókat, ha el akarja kerülni a kihalást. Hawking egy új dokumentumfilmben, az Expedition New Earth címűben beszélt erről. A (...) olvasd tovább
Világtérkép készült a vallási korlátozásokról. A tanulmány szerint Európában a legszembetűnőbb az emelkedés, de még így sem érhetünk Észak-Afrika vagy a Közel-Kelet nyomába. Az új kutatás szerint három év után újra emelkedésnek indult a különböző vallási meggyőződések elleni társadalmi és (...) olvasd tovább
Egy távközlési szolgáltató és egy bank olyan alkalmazást fejlesztett ki Magyarországon, amely pénztárca funkcióval bővíti az okostelefont. Így mostantól a telefonkészülék felmutatásával is lehet fizetni bevásárlásnál. Egyenlegfeltöltés, parkolás és pályamatrica-vásárlás – hétköznapi szolgáltatások, amelyeket (...) olvasd tovább
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hormon címmel mutat be előadást, ami nem is annyira előadás. És úgy tűnik, senki nem azt csinálta benne, amit a neve mellett ír. Hormon címmel tart előadást a kolozsvári Magyar Színház május 6-án, szombaton. Nagyon sok minden nem derült ki róla a sajtótájékoztatón, de ennek az (...) olvasd tovább
A magyar térképtörténet talán leghíresebb darabja az a hatalmas etnikai térkép, ami a trianoni békeszerződésen lett volna a magyar delegáció csodafegyvere. A magyar térképek önhibájukon kívül csődöt mondtak, a győztesek szempontjai erősebbek voltak a valós nemzetiségi viszonyoknál. A Bátky Zsigond és Kogutowicz Károly által tervezett térkép eredeti példánya csak a közelmúltban, (...) olvasd tovább
Mondatok, amelyeket soha ne mondjon, ha másik európai országba utazik. Soha. Mint az ehhez hasonló térképeket, ezt is egy Redditen elinduló vita ihlette, ahol arról nyilatkoztak a hozzászólók, hogy melyik sűrűn hallott mondat idegesíti őket a legjobban, ha valmelyik hazájukba látogató külföldi (...) olvasd tovább
Kocsis Tamás, a ZeroNet megalkotója kidolgozott egy módszert az internetes cenzúra ellen, ezért meghívták az idei TED-konferenciára, ám a szervezők később visszakoztak, mondván, a téma egyelőre nem aktuális. Kocsis Tamással beszélgettünk. Milyen problémára keresi a megoldást a ZeroNet? Olyan hálózatot fejlesztek, amelyben a weboldalakat a (...) olvasd tovább
A szülők sokszor igyekeznek megkímélni a gyereket, és úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Hiába, a gyerek pontosan tudja, érzi a bajt. Hogyan működik ez a csodálatos radar? Titkok és hazugságok árnyalják a világot. A titok, ami miatt a nem verbális és verbális, vagyis a mutatott és elmondott információk nincsenek (...) olvasd tovább
„Királyi” filmmel, Peter Brosens és Jessica Woodworth King of the Belgians című komédiájával nyitják meg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál 16. kiadását Kolozsváron - tájékoztatnak a szervezők közleményükben. A független filmes duó balkáni sztorival robban be Kolozsváron, az alkotást nagyon jól fogadták a kritikusok és a (...) olvasd tovább
Hosszú ideje kutatják már a sarki fényt, most azonban a közösségi médiának és a jelenség szerelmeseinek köszönhetően új vonást fedeztek fel benne a kutatók - olvasható az Európai Űrügynökség honlapján. A felismerés a kanadai Eric Donovan nevéhez köthető, aki nemrég találkozott az Alberta Aurora Chasers nevű Facebook csoport néhány (...) olvasd tovább
Vajon melyik az a magyar festmény, amelyik rákerült a montázsra? A hasonló térképekre szakosodott halfabluesky nevű felhasználó töltötte fel aRedditre a következő képet, amely Európa országainak leghíresebb festményeit gyűjti egybe. Van egy-két elég egyértelmű választás, de (...) olvasd tovább
Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítséget kért. Minderről a 32 éves herceg, a brit uralkodó unokája beszélt a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak. A hétfőn (...) olvasd tovább
Nagypéntek van. Ideje hangolódni. Lacfki János és egy nem mindennapi műalkotás segít ebben. A HAJLÉKKÉSZÍTÉS ZSOLTÁRA Uram, mi, a te híveid, roppant rendes gyerekek vagyunk ám, lehozunk téged az égből, bebugyolálunk öblítőillatú ruhácskákba, megédesítjük a papit (...) olvasd tovább
Sok cég még nincs felkészülve rá, hogy havidíjat fizessen a Facebook munkahelyi változatáért, számukra egy ingyenes verzió jöhet, ami a világ minden kis- és középvállalkozása számára csalogató lehet. Két éve már megjelent a munkahelyi Facebook, de akkor még csak pár kivételes helyzetű cég tesztelhette a szolgáltatást. (...) olvasd tovább
Mi a közös egy vállalkozás vezetőjében, egy multinacionális környezetben dolgozó alkalmazottban, egy kimerült kisgyermekes édesanyában és egy éjszakai ügyeletet vállaló orvosban? Nem csak az, hogy mind sokat dolgoznak, és az életük néha pusztán a napok egymásutánjának túlélése, de az is, hogy mind egyensúlyoznak a munkán kívüli szerepeik között, mert amellett, hogy dolgoznak anyák, (...) olvasd tovább
Az ember sokszor vágyik a pörgésre. Ezt persze ki is használják az ügyeskedők. Sok kereskedelmi TV- és rádió adó erre, mármint az adrenalin felpezsdítésére építi a stratégiáját, amelyik nem mindig a jó közérzetet hozza magával. Nem szeretném blamálni őket, mert sok jó műsort is sugároznak, és nem is mindegyik ilyen. A hírműsoruk tartalma (...) olvasd tovább
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést