Noileg
2026. október 15., csütörtök Teréz napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

50 év után újra holdra szállt Amerika

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Sikeresen landolt a Hold déli sarkánál az Odysseus nevű amerikai űreszköz – írja a Space.com. A leszállásra magyar idő szerint február 23-án éjjel, 0:23-kor került sor.


A küldetés történelminek számít, hiszen most sikerült először magáncég által épített eszköznek holdra szállnia, ráadásul ezzel több mint 50 év után tért vissza a Holdra az Egyesült Államok.

Az USA legutóbb 1972-ben, az Apollo–17 misszió során hajtott végre landolást az égitesten.

A leszállóegységet fejlesztő Intuitive Machines nevű cég azóta az X-en közölte, hogy eszközük – az orrán landolt japán holdszondával ellentétben – függőlegesen áll, és már meg is kezdte az adatok küldését. A vállalat szakértői jelenleg azon dolgoznak, hogy fogadják az Odysseus első fényképeit, amelyeket a holdfelszínről készített.

Az Odysseus még a múlt héten indult útnak a SpaceX egyik Falcon 9-es rakétáján. A holdszonda a NASA és néhány magáncég eszközeit is magával vitte, amelyekkel számos vizsgálatot végez majd az égitest felszínén.

(24.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

CIOLEK Dobrý deň, nachádzate sa v zložitej finančnej situácii? Súrne potrebujete peniaze na (...)

Buy Adderall, Xanax and Oxycodone Buy Ketamine, Xanax and Oxycodone Online. Email: scottbenmyer@gmail.com Buying Ketamine online (...)

Emergency christmas loans Get the project funding or personal loan you need - whenever you need it! Loans ranging from (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek