„Szeretném, ha nem tűnne el az írásos hagyománya, szeretném hogy – ha nem is feltétlenül a jól ismert terítőkön és párnákon, de valamiféle újraértelmezésben – tovább élnének a kalotaszegi motívumok” – vallja kollekciója kapcsán Szalai Kati, bánffyhunyadi divattervező.
A négygyermekes édesanya mindig arra várt, hogy elérkezik a „tökéletes pillanat”, amikor minden adott lesz a váltáshoz. Aztán rájött, hogy ilyen pillanat nincs: el kell kezdeni azzal, ami van…
„A sport jót tesz az agynak, a mentális egészségnek, a testnek, vérnyomásnak, vérzsíroknak és a hangulatnak is. Elengedhetetlen része a jó életnek” – hirdeti „A hónap pasija”, Puskás Attila. A marosvásárhelyi érgyógyász orvos, triatlonista és költő húsz éve változtatott az életmódján, és azóta sorra fedezi fel, mire képes a test és a lélek, ha figyelmet kap.
Azt mondják, a függőség a magány betegsége. Egyrészt, mert a szenvedélybeteg falakat épít maga köré, eltávolodik nemcsak a kapcsolataitól, hanem önmagától, a saját érzéseitől is. Másrészt, gyakori az is, hogy valaki éppen a magány elviselésére, enyhítésére kezd el valamilyen szert használni. A lehetséges kiutakról Bartha Éva klinikai pszichológust faggattuk.
A gyergyószentmiklósi születésű Szőcs Zsuzsanna életében sajátosan keveredik a képzőművészeti alkotómunka a pszichológiával, a környezettudatossággal és a természetszeretettel. Az önazonos pedagógus, művész és pszichológus nem oktat, „csupán” lehetőséget teremt a világ felfedezésére tanítványai számára...
Megjelent a Nőileg magazin augusztusi lapszáma! Keressétek Erdély-szerte az újságárusoknál, vagy rendeljétek meg online: magyarlapok.ro/noileg
STRESSZ NÉLKÜLI HITELEK STRESSZ NÉLKÜLI HITELEK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online (...)
STRESSZ NÉLKÜLI HITELEK STRESSZ NÉLKÜLI HITELEK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online (...)
Hitel ajánlat egyének között. Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek