Kihozták ki a az egykori pápa koporsóját a Szent Péter térre a bazilikából. A letakart citrusfa koporsót a hat koporsóvivő letette a bazilika előtt felállított emelvényre. A bíborosok a Szent Péter-bazilika előtt foglalnak helyet, miközben szólnak a harangok.
A római Szent Péter téren már több ezren várakoznak arra, hogy a szertartás megkezdődjön. A felvételek tanúsága szerint a helyszínen sűrű köd van, a hőmérséklet 7 Celsius-fok.
XVI. Benedek koporsóját 8 óra 50 perckor fogják kivinni a székesegyházból a Szent Péter térre, ahol Ferenc pápa tart homíliát és végső könyörgést. Ő adja a szenteltvízzel való áldást is, de magát a gyászmisét nem ő, hanem a bíborosi kollégium vezetője, Giovanni Battista Re bíboros celebrálja. A mise első részében az oltár előtt foglal helyet Ferenc pápa, a második részében egy oldalsó trónuson. Öt nyelven fognak elhangozni az úgynevezett általános könyörgések: német, olasz, francia, portugál és arab nyelven – amelyet még XVI. Benedek vezetett be a vatikáni munkanyelvek közé –, maga a pápai liturgia annak hivatalos nyelvén, latinul zajlik – részletezte Érszegi Márk Aurél az Index kérdésére.
A gyászmise hivatalosan 9 óra 30 perckor kezdődik.
A magyar katolikus egyház január 9-én, hétfő este 6 órakor a budapesti Szent István-bazilikában szentmise keretében emlékezik meg az emeritus pápáról. A gyászmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, érsek lesz.
(index.hu)
Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 és 500 000 euró közötti összegű kölcsönök nyújtására használom fel, mind rövid, mind hosszú lejáratú kölcsönök formájában, minden komoly, rászoruló magánszemély számára, a ka Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 (...)
Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 (...)
Financial Services I’m so excited today i have gotten my funds from Lucas Johnson Help centers,i will forever (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek