Az elkövetőt lövésekkel sem tudták megállítani.
Autó száguldott át csütörtök este a Vatikán keleti Szent Anna-kapuján, áttörve a svájci gárda és a vatikáni csendőrség két ellenőrző pontján – közölte a Szentszék. A tájékoztatás szerint az autó először megközelítette a kaput, de a svájci gárda megtagadta a behajtást.
A sofőr ezután tett egy fordulót, majd nekihajtott a bejáratnak.
A vatikáni biztonságiak a jármű feltartóztatása végett megpróbálták kilőni annak első kerekét. Annak ellenére, hogy a pisztolyból leadott lövés a bal első sárvédőt érte, az autó továbbhajtott egészen a Cortile di San Damasóig, vagyis az Apostoli Palota hátsó udvaráig.
A sofőr ott felszólítás nélkül kiszállt járművéből és a biztonságiak őrizetbe vették.
A 40 év körüli férfit haladéktalanul orvosi vizsgálatnak vetették alá. A vatikáni egészségügyi igazgatóság „pszichikai rendellenességet” állapított meg nála. A férfi jelenleg a vatikáni csendőrség fogdájában van őrizetben.
Egyelőre nem tudni, hogy Ferenc pápa az incidens közelében tartózkodott-e. A katolikus egyházfőnek a Vatikánváros túloldalán van a szállása, a Szent Márta-házban.
(mandiner.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
Gyors és egyszerű hitel minden rászorulónak Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelhez, a folyamat gyors és egyszerű, 3%-os (...)
adj fel hirdetéstUrgentní půjčka za 1 hodi (...)
Addig jár a korsó a kútra amíg el (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
I was looking for a loan to pay off my (...)
Helló, Nemzetközi kölcsönöket (...)
I know of a genuine loan company that (...)
LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO I know (...)
Vállalkozási kölcsönt, személyi (...)
Hitelre van szüksége? mindenféle (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
Půjčujeme částky 50 tisíc až 30 (...)
Výhodně a solidně k (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
PŮJČKA PRO VŠECHNY (...)
Sürgős, előre nem látható (...)
Gyors pénzkölcsön ajánlat (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége? (...)
Vrei să împrumuți bani? dacă da, (...)
Ai nevoie de un împrumut urgent? (...)
HAJ RA!
Egy projekt szem elott tartva? (...)
Súlyos kölcsönök (...)
Půjčka pro zaměstnance, podnikatele (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek