Kk
2023. május 28.,  Emil, Csanád napja
árfolyam:
1 euro = 4.9575 RON
1 dollár = 290.0889 RON
100 forint = 0.0559 RON

Grecsó Krisztián: az örökbefogadás az én sorsom is

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Grecsó Krisztián Vera című regénye kapta idén a Libri irodalmi közönségdíjat. A József Attila-díjas író szerint a könyv népszerűsége azt jelzi, fontos az olvasóknak, hogy létezik olyan magyar kortárs irodalom, amely mai nyelven beszél a mostani világról és a problémákról.


"Természetesen nagyon vágytam rá, és nagyon drukkoltam a Verának, ha szabad ezt így mondani. És ne legyünk álságosak, ki ne örülne annak, hogy az olvasók szavaztak a könyvére. Nagyon jó mezőny van ráadásul, kifejezetten jó tíz könyv került be a döntőbe, szeretik őket az olvasók. Tehát ez egyáltalán nem volt lefutott meccs, így végképp nagy tisztesség" – mondta az InfoRádiónak Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, író annak kapcsán, hogy 2020-ban ő kapta a Libri irodalmi közönségdíjat.

Szerinte az, hogy minden korábbinál több szavazat érkezett a tíz könyvre, azt mutatja, hogy mennyire megmozgatta az olvasókat, különösen ilyen karanténidőben, hogy mennyire jólesett nekik is kapcsolatot tartani.

"Ez nyilván azt jelzi, hogy

fontos az olvasóknak az, hogy létezik kortárs irodalom,

hogy létezik a magyar irodalomnak egy élő szövete, ami a mai világról, mai nyelven beszél, a mi problémáinkról, arról, hogy hol élünk. Erre reagáltak szerintem most az olvasók" – mondta a közönségdíjas, aki azért is tartja sokra az elismerést, mert a magándíjak szerepe az utóbbi években frlértékelődött, a mai kortárs irodalmi életben a Libri és az Aegon díja is rendkívül fontos.

Grecsó Krisztián beszélt arról is, hogy másként éli meg a mostani sikert, mint kezdőként, mint fogalmazott, akkor minden szempontból sokkal naivabb az ember, és valahogy úgy az ölébe pottyannak a dolgok. "Mint ahogy az élet nagyon sok szeletében, meg kell tanulnunk megbecsülni a dolgainkat: megtanuljuk megbecsülni az egészségünket, képességeinket, örülni dolgoknak, ez az elismerésekkel is így van" – mondta az író.

Pályakezdőként több figyelmet kap az ember, vannak kifejezetten pályakezdőknek, fiataloknak szóló díjak, aztán ahogy a középgenerációba ér az ember, ez elkezd ritkulni. "A komor középkorúságnak az élet szempontjából is van egy fura érdektelensége, és pálya szempontjából is" – mondta Grecsó Krisztián.

A díjazott kötetben egy örökbefogadott kislány szemszögéből mutatja be egy Kádár-kori Szegeden élő család sorsát.

"Nem véletlenül kezdett el foglalkoztatni a regény írásakor az örökbefogadás, hiszen az én sorsom is ez, a mi családunk is így épül fel, mi is örökbefogadó szülők vagyunk.

Hatalmas tisztesség és nagyon nagy dolog édesanyának és édesapának lenni.

Egy óriási kaland" – mondta az író. Hozzátette, az viszont nagyon jó, hogy ezt a regényt az előtt írta, hogy szülő lett volna, mivel fontos, hogy az ember távolságot tudjon tartani a szereplőitől és a szituációtól is, bármennyire is bele kell élnie magát egy 11 éves kislány sorsába.

"Kegyetlen őszinteséggel kell látni a viszonyokat, és sokkal könnyebb volt úgy megírni, hogy én magam még nem jártam ebben a cipőben" – tette hozzá Grecsó Krisztián.

(infostart.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Zragnag 2022.06.19 23:38:54
brailleby cialis 5mg dosage knowledge base
dburbach order generic cialis usa
how to get hydroxychloroquine
- does cialis work for performance anxiety fantasy.cgi
http://hydroxychloroquine-200.com/# - where can i get hydroxychloroquine
schbusir more testostrone than cialis

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ethicsrefinance@gmail.com HOW TO MAKE FAST MONEY ON PAYPAL CONTACT: (...)

How I solved my Infertility I am taking this time out to spread the work of Doctor Odunga Michael on this website. My name is (...)

Halovaeva ajánlat hitelek között, különösen súlyos 24 óra Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, ami (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Tisztelt Hölgyem / (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Vállalkozási, céges vagy személyi (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Kapja meg hitelét Lakossági fórum Nagybányán (7)

Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Rist Zita Ünnepi kvíz est

Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)

Farkas Éva Megbüntették uszításért a (...)

Örülök az obiektiv döntésnek, (...)

Business and Project Loans Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need a quick long or short term (...)

Mark Thomas Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Borrow money here Fast online loans (...)

Gergely Gyula Kárpótlást kínálnak a 2020/2021-es (...)

Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)

Levay Attila A nagybányai elkerülő gyorsút a (...)

Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)

Miklos Artur Domokos Run 2022

Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)

Farkas Eva Meghajolni a legnagyobb magyar emléke (...)

IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)

Günther Hornung Vasárnapi szentmisék rendje (...)

A szentmisek a templom Facebook (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek