Ma este: Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter humorest

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Showder Klub humoristái, a Szomszédnéni Produkciós Irodás Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, valamint Felméri Péter október 7-én, a nagybányai Bábszínházban mutatják be vadonatúj humorestjüket „Ajándék ló” címmel.


„Hetedik éve szervezzük közösen Felméri Péterrel az erdélyi előadás-sorozatunkat, és próbálunk következetesek lenni, még a címválasztásban is. Az első turnénk címe „Akciós medve” volt, és azóta rengeteg szeretetet kaptunk a közönségtől, úgyhogy arra gondoltunk, hogy itt az ideje, hogy mi is visszaadjunk valamit, így lett az est címe „Ajándék ló”. – ismertette Bálint Ferenc humorista, a Szomszédnéni társulat tagja. „A közönség nem csak vicces jeleneteket kap tőlünk stand up comedyvel fűszerezve, hanem minden előadás után kisorsolunk egy lovat.” – ígérte. 

„Ha már hülye ajándékokról van szó – folytatta Tóth Szabolcs –, egyszer loptunk egy stoptáblát egy barátunk születésnapjára, mert nem tudtuk, hogy a nagybátyja a megyei útügy vezetője, a nagyapja meg törvényszéki főbíró. Úgyhogy az ajándékunknak lett negatív és pozitív következménye is: a negatív, hogy a meglepetés vissza lett helyezve az eredeti helyére, a pozitív meg, hogy nem kellett börtönbe menjünk.”

Felméri Péter, a Showder Klub és a Comedy Central humoristája sem idegenkedik a furcsa ajándékoktól: „Én egyszer festettem Litkai Gergelynek, a Dumaszínház alapítójának egy saját festményt egy 30x30-as vászonra, csupa sárgára, akrillal. Az volt a címe, hogy “Litkai Gergely a napba néz, és a nap visszanéz rá.” 

Ami a humort illeti, Felméri szerint az folyamatosan változik: „Úgy érzem, hogy az enyém évről évre érettebb lett. Idén érkezik a Felméri 7.0”.  „Szerintem a humor pont annyit változott az elmúlt hét év alatt, amennyit a világ, de ez azt hiszem, hogy mindig is így volt. Volt amikor mamutvadászatról poénkodtak az emberek, most meg mozgásérzékelő szenzorokról.” – mondja Tóth Szabolcs humorista a rendezvény beharangozójában. „Persze egy előadásban a taps a legjobb, ugyanis rengeteg jelentése van, és mind pozitív. Jelenti azt, hogy vannak emberek a nézőtéren, tehát nem üres teremben játszottunk, jelenti azt, hogy tetszett a közönségnek, tehát megérte játszani, és jelenti azt, hogy vége a fellépésnek, tehát hamarosan iszom egy sört.”

Az előadásra október 7-én, 19 órától kerül sor a nagybányai Bábszínházban. Jegyek: a nagybányai RMDSZ irodában (Vasile Lucaciu 1.), valamint az előadás előtt a helyszínen is kaphatók.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7787 RON
1 dollár = 4.3149 RON
100 forint = 144.11 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megemlekezes Fajo szivvel emlekezunk Fazekas Gyorgyre halalanak 25-ik evfordulojara. Szivunkben el szep (...)

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

FELKESZITO MATEKBOL Matematikat tanitok V-VIII osztalyos diakoknak,.Intenziv felkeszites tesztek es alapos emelet (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Molnár György Női kávéház

Borbás Marcsi műsorában is (...)

Nagy Annamária Máramarosi diákok tantárgy versenyen

A Kriza János Balladamondó, (...)

Kov A Átment a román parlament (...)

Clemancoval lefekudot a kiralyno,es (...)

Kovacs Alexandru Átment a román parlament (...)

Miert kellet azRMDSZ.-nek leszavaznia a (...)

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh