Mi, a Manók csapata, az Örökségünk őrei - fogadj örökbe egy műemléket verseny keretén belül, örökbe fogadtuk az István Király Szállót. Hogy a feladatunkat jobban teljesíteni tudjuk, elbeszélgettünk Váradi Enikővel, műemlékvédelmi szakmérnökkel, és érdekes adatokat tudtunk meg a szállóról.
1871-ben épült Nagybányán az első nagyobb fogadó, amely sajnos 1905. augusztus 10-én leégett a polgármesteri hivatallal és egy polgári házzal együtt. Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervezik az új fogadót, vigadót. Az eredeti tervben még közfürdő, gőzfürdő, uszoda is szerepelt, de azt végül nem építették meg. A fűtést úgy oldották meg, hogy a falakba vezetett csöveken keresztül fújták be a meleg levegőt. 1910-ben készült el az István Király Szálló, mely egyben színházterem, szálloda, vendéglő, üzletsor is volt. A földszinten lévő üzlethelyiségeket bérbe adták. A szálloda szobáiban vasból készültek a bútorok. Az étteremben ebédeltek, kávéztak, beszélgettek, írtak, festettek Nagybánya fontos emberei, a festőiskola művészei, Thorma János és felesége, Kiss Margit, Mikola András, Krizsán János, Réti István.
Kíváncsian kérdeztük Váradi Enikőt arról, hogyha városunknak sikerül-e visszavásárolni az István Szállót, mi lesz belőle. Megtudtuk, hogy több terv is született már, de az biztos, hogy egy díszterem is lesz, ahol előadásokat, koncerteket lehet majd tartani. Valószínű, hogy a földszinten üzletek lesznek, az emelet pedig szállodaként fog működni, de az is lehet, hogy egy óriási bevásárlóközpont lesz majd belőle. Az épületben működő Berger cukrászdáról is érdeklődtünk, s megtudtuk, hogy a zsidó származású Berger család az első világháborúban még működtette a cukrászdát, később átadták valakinek, mivel nekik el kellett menekülniük. A cukrászda neve megmaradt. A családnak hatalmas festménygyűjteménye volt, de sajnos még a mai napig sem lehet tudni mi lett vele, mivel a gyűjtemény eltűnt, amikor a családot elvitték Auschwitzba.
A manók, az István Király Szálló őrei
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Hitel ajánlat Sürgős kölcsönre van szüksége? Személyi kölcsönt adunk? Vállalkozási kölcsönök? (...)
Ostrava Nebankovní konsolidace půjček do 20 milionů Kč. Dostali jste se do dluhové pasti a (...)
Gyors és hatékony hitel Gyors, hosszú vagy rövid lejáratú hitelre van szüksége? Vállalkozási kölcsönök, (...)
adj fel hirdetéstPokud potřebujete podnikatelský (...)
SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)
SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)
Pokud potřebujete podnikatelský (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Szükséged van (...)
Szükséged van (...)
Szükséged van (...)
Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, (...)
Magánszemélyek közötti (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Üdvözöljük, Hölgyem és Uram, (...)
SÜRGOS HITELEK Szia Mr./Mrs. (...)
Helló, David Czellar néven mutatkozom (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
Helló! Valóban finanszírozásra és (...)
Buna ziua Doresc să folosesc această (...)
Buna ziua Doresc să folosesc această (...)
Buna ziua Doresc să folosesc această (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek