rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Borboly: elvándorlás elleni stratégiára van szükség

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A székelyföldi fiatalok nem az etnikai identitásuk elvesztése miatt, hanem a megélhetésükért, jövőjükért aggódnak, ezért nem beolvadás, hanem elvándorlás elleni stratégiában kell gondolkodni – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a XXV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében megszervezett Szakképzés – A versenyképesség eszköze című vitán, július 26-án, csütörtökön. A vitán részt vett továbbá Kiss Ervin, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, Palotás József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgató-helyettese, valamint Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.


A megyeelnök előadásában kifejtette, hogy a székelyföldi szülők, nagyszülők nem az identitásvesztés miatt aggódnak, és nincs is okuk rá, hiszen „a székely nem beolvadós fajta”, hanem amiatt, hogy érdemes-e a lakást bővíteni gyerekeik, unokáik számára, mert nem biztos, hogy itthon maradnak. A sikertelen (vagy akár sikeres) érettségi vizsga után ugyanis már vásárolják is meg a londoni fapados repülőjáratra szóló jegyet, így „az autonómiát lassan nem lesz, akinek létrehozni”. Éppen ezért a legfontosabb témakör, amivel a politikumnak foglalkoznia kellene, az oktatás piaci igényekhez való igazítása, munkahelyek teremtése, és ez nem csak magyar ügy, hangsúlyozta a megyeelnök. Szerinte növelni kell a szakképzés presztízsét, és a szülőknek be kell látniuk, hogy nemcsak az érettségi, az elméleti oktatás irányába vezet gyerekeik számára út, hanem van lehetőség a szakképzésben tanulóknak is.

A hagyományos mesterségek elsajátításához a Székelyföldön megvan a „gyakorlóterep”, ezt ki kell használni. Az autonómiára nem ölbe tett kézzel kell várni, hanem cselekedni kell most, a meglévő keretek között is – fogalmazott Borboly Csaba.

A megyei tanács elnöke úgy látja, a romániai magyar társadalomban újra kell építeni a bizalmat a vállalkozók felé is, amihez Kárpát-medencei összefogás szükséges. A kettős állampolgárság intézménye is kedvező körülményeket kínál a különféle ösztöndíjrendszerek és a pedagógusképzés számára. Utóbbi különösen fontos, mivel a műszaki oktatás leépült - hangzott el.

A szakmunkások hiánya és a szakképzetlen munkavállalók nagyarányú munkanélkülisége a régióban a vállalkozások versenyképességére is kedvezőtlen hatással van. Tehát nem látványos közéleti akciókra, nem cirkuszra van szükség, hanem cselekvésre. Hargita Megye Tanácsa – bár hatásköre nem nagyon van oktatási területen – a szakképző iskolák, vállalkozók és szülők közti együttműködést, közös gondolkodást támogatja, és kezdeményező módon részt vesz a határokon átnyúló szakképzési együttműködésben, segít életre hívni és működtetni a Kárpát-medencei szakképző iskolák, vállalkozói szervezetek közötti együttműködést koordináló szakképzési klasztert, ennek a szervezetnek megteremti a székelyföldi leágazását, szervezeti hátterét – mondta el a megyeelnök. Ennek kapcsán azt is közölte, hogy ősztől Hargita megyében 25 szakmunkásképző osztály indul, továbbá a megyei tanács alintézményének, az Agrárkamarának a felajánlására egy osztály indulhat, akár Böjte Csaba 16 éven felüli gyerekeinek részvételével, a gyakorlati oktatásokat azoknál a térségi gazdáknál megoldva, akik felvállalják azt.

Borboly Csaba szerint a helyi önkormányzatoknak is feladatuk van a szóban forgó kérdésben, hiszen 14 évre előre lehet tervezni a szakképzésben.

Kiss Ervin, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára ismertette azt a magyarországi kezdeményezést, amelynek révén felnőttképzést folytatnak 18 szakmában. A magyar diákok a német szakképzés Magyarországon nem tanított elemeit sajátítják el, és ennek végén a német kamarától kapnak bizonyítványt arról, hogy az ő tudásuk megfelel a német szabványoknak. Ugyanezt magyar–székely viszonylatban is meg lehet tenni, olyan képzést kínálnának székely fiatalok számára, amelynek a végén a magyar kamara állít ki bizonyítványt - jelentette ki a főtitkár.

Palotás József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgató-helyettese beszámolt a Kárpát-medencei magyar gyerekek anyanyelvű szakképzéséről készült felmérésről, amelynek részeként azt is megvizsgálták, hogyan lehet a hiányzó szakember-kapacitást pótolni.

Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja bemutatta a Kolozsváron és környékén multinacionális cégekkel és a Református Kollégiummal együtt zajló, szakmunkásképzők indítását célzó együttműködést. Mint elmondta, kemény, meggyőző érvekre volt szükség az anyanyelvű képzés mellett ahhoz, hogy megértessék a német és holland cégvezetőkkel, miért jó, ha nem a román nyelvű, hanem a magyar nyelvű szakoktatásba fektetnek. (közlemény)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek