k rmdsz
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Felgyógyult súlyos sérüléseiből, miután Márton Áron püspökhöz imádkoztak érte

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Egy súlyos balesetet szenvedő, majd csodával határos módon felépülő segédlelkész történetét dokumentálta Darvas-Kozma József csíkszeredai címzetes esperes a Márton Áron a mi „szent” püspökünk – Napló egy csodáról című könyvében. A kiadvány, amelyet először hétfőn mutattak be a csíkszeredai Millenniumi templomban, hozzájárulhat az erdélyi nagynevű püspök boldoggá avatási eljárásának elkezdéséhez.


Tíz évvel ezelőtt Mihai Zoltán Lajos, az akkor 26 éves csíkszeredai segédlelkész súlyos közúti balesetet szenvedett Csíkszereda közelében, Csibánál, és a helyszínen kétszer kellett újraéleszteni. Többek között traumás agysérüléssel, többszörös agyi zúzódásokkal, kómás állapotban, és nyílt lábtöréssel szállították a csíkszeredai kórházba, ahol az orvosok a marosvásárhelyi szakorvosokkal együtt értékelték ki a komputertomográfiás (CT) vizsgálat eredményeit.

Az egyik marosvásárhelyi orvos az eredmények láttán ennyit mondott: Meghalni ne hozzák ide! – osztotta meg Darvas Kozma József csíkszeredai esperes-plébános, aki a súlyosan sérült, majd csoda folytán felépülő segédlelkész esetét a Márton Áron a mi „szent” püspökünk – Napló egy csodáról című könyvében dokumentálta.

A fiatal papról ugyanis a romániai orvosok lemondtak, és annak ellenére, hogy úgy látták egy százaléknyi esélye van a túlélésre, egy budapesti kórházba szállították. „Gyulafehérváron az erdélyi Római Katolikus Püspökség ezer éves fennállását ünnepeltük számos külföldi és hazai vendég jelenlétében. Ekkor többek között Magyarország romániai nagykövetéhez, dr. Füzes Oszkárhoz fordultunk, valamint az orvosok segítségét is kértük, hiszen nekünk többet ér az, hogy egy papot megmentsünk, mint egy székesegyház építése” – fogalmazott a szerző. Hozzátette, segítségkérésük eredménnyel járt, megszületett a döntés, így a sérültet helikopterrel Budapestre szállították az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe. Három hétig élet-halál között lebegett, műtéteken esett át, majd csodával határos módon lassan mégis felépült.

„A tisztelendő úr egyébként öt hónapra született, és mégis életben maradt, és a balesetekor is új életet kapott, pedig a szakorvosok azt mondták, életben maradására nincsen remény” – jegyezte meg az esperes. Imahadjárat életéért „November végén került ki a kórházból, meglátogatott engem és Márton Áron püspök sírjához is elment Gyulafehérvárra hálát adni. Ugyanis szülei Márton Áron püspök közbenjárását kérték a gyógyulásához, még a püspök képmását is a betegágya fölé helyezték” – mondta Darvas Kozma József. Hozzátette, hogy ugyanakkor nemcsak a szülők és a hozzátartozók, hanem a csíkszeredai plébánia is „imahadjáratot” indított a Csipkebokor levelezőlistán a püspökhöz fohászkodva égi közbenjárásért.

Az egyházi berkekben jártas emberek levelezőlistájának tagjai közül több mint háromszázan kapcsolódtak be az imádkozásba, sokan külföldről is, például Magyarországról, a Fülöp-szigetekről Manilából, Rómából, és Svédországból – sorolta. Miután a segédlelkész meggyógyult és rehabilitációs kezelését befejezték, a csíkszeredai plébános az összes orvosi dokumentumát összegyűjtötte és mindmáig megőrizte.

Eljárás a boldoggá avatáshoz Mihai Zoltán Lajos ma a gyergyószentmiklósi Árpád-házi Szent Erzsébet Otthon lelki igazgatójaként tevékenykedik. Gyógyulásának történetét Darvas-Kozma József naplózta, a könyv kiadását pedig a magyar kormány támogatta. Ezt egy kéréssel együtt felterjesztik a Főegyházmegyei Hatósághoz a Márton Áron püspök boldoggá avatási eljárásával megbízott hazai posztulátornak. A boldoggá avatáshoz szükséges legalább egy csodának a megléte. A könyvet ezért adtuk ki, és ezért is van benne a címében, hogy napló egy csodáról. Reméljük, ez hozzájárul a számunkra szent püspök ügyéhez, boldoggá avatásához – emelte ki Darvas-Kozma József. A kiadványt először hétfőn mutatták be a csíkszeredai Millenniumi templomban, amelyen jelen volt Mihai Zoltán Lajos is. A kiadványt kedden Gyergyószentmiklóson ismertetik. Isteni csoda történt „2009. szeptember 27-én, vasárnap délután 6 órakor figyelmetlenségem következtében majdnem az életemmel fizettem. Azzal sok kellemetlenséget okoztam embertársaimnak, családomnak, munkatársaknak és az orvostársadalomnak. Istennek dicsőség és hála, hogy a balesetet követően mindenki mellém állt erős hittel, segítőkészséggel és Isten Szolgája Márton Áron püspök atya közbenjárását kérték életben maradásomért és felgyógyulásomért. Köszönöm mindenkinek az értem végzett imádságokat, mert az isteni csoda megtörtént: élek és meggyógyultam” – fogalmazott az egykoron balesetet szenvedett Mihai Zoltán Lajos. Hozzátette, balesete után minden napja ajándék, hogy jó legyen és jót tegyen.

(szekelyhon.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Gyors és megbízható megoldás minden pénzügyi igényre 1000-250.000 EUR kölcsönt nyújtok nagyon egyszerű feltételekkel. Emellett peer-to-peer (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek