Ismét elutasította a bíróság Beke István szabadon bocsátási kérelmét

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Másodszor is elutasította a brassói bíróság a terrorizmus vádjával bebörtönzött Beke István feltételes szabadon bocsátási kérelmét. Az alapfokú döntés szerint ráadásul legközelebb csak jövő év elején nyújthat be újabb kérést. A döntés ellen Beke fellebbezett.


Noha az elutasítást megelőzően a feketehalmi börtön bizottsága elfogadta és pozitívan véleményezte a kérést, de ezt a bíróság nem vette figyelembe. Beke Csilla, István felesége a Facebookon tett közzé állásfoglalást, amelyben arról ír, a bíróság állítólag ahhoz köti a kérés elfogadását, hogy az elítélt elismeri vagy sem a tette felelősségét. A feltételes szabadlábra helyezést ahhoz kötni, hogy felvállalja tette felelősségét, beismerő vallomásra való kényszerítés! Ezt pedig Beke István soha nem fogja megtenni! – fogalmaz Beke Csilla. Felidézi, hogy a börtönbíró által vezetett bizottság június 25-én egyöntetűen javasolta Beke István szabadlábra helyezését, a bíróságnak ezt csupán meg kellett volna erősítenie, ellenőrizve, hogy megfelel vagy sem a törvényes feltételeknek. Az indoklásban pedig csak annyi szerepel, hogy a szabadlábra helyezési kérelem nem megalapozott.

Megalapozatlan hat szakember – a börtönbíró, a börtönigazgató, a nevelésért, tevékenységért felelősek – véleménye, viszont megalapozott az ügyészség állítása a tett veszélyességéről, és a túl sok hátramaradt letöltendő büntetésről – veti fel Beke Csilla. A bejegyzésben arra is kitér, hogy hónapok óta nem léptek a nyilvánosság elé, arra kértek mindenkit, ne nyilatkozzon az ügyben, így akartak esélyt adni az igazságszolgáltatásnak, hogy sajtó-, politikai és diplomáciai nyomás nélkül végezze a feladatát. Ám arra a következtetésre jut, hogy ami történik, az a „jog szembeköpése”.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnökét 2018 nyarán ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a legfelsőbb bíróság terrorista cselekmények, és ezekre való felbujtás miatt. Mind a ketten kérték már a feltételes szabadon bocsátást a börtönben tanúsított jó magaviseletre és a ledolgozott napok után járó kedvezményekre hivatkozva. Az első folyamodványt jogerősen mind a két esetben elutasították, és Beke István második próbálkozását is visszadobta alapfokon a bíróság.

A mostani döntést Beke megfellebbezte, az ügyet majd a Brassó Megyei Törvényszéken tárgyalják. Ha a feltételes szabadon bocsátási kérelmet nem fogadják el, a két férfi jövő év februárjában, illetve márciusában szabadulhat a börtönből.

(szekelyhon.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8358 RON
1 dollár = 4.1020 RON
100 forint = 139.66 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Belgium:földmunkás, tereprendező Belgium: földmunkás, tereprendező Belgiumi partnerünk megbízásából keresünk: (...)

Belgium:kertész, kertépítő Belgium: kertész, kertépítő, tetőkert építő/gondozó Belgiumi partnerünk (...)

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Varga Ferenc Ezüstgyopár-Díjban részesült (...)

Emberileg viszont egy nagy nulla.

SZAMOSI ISTVAN Kihirdette az elnök a korhatár (...)

JPGOS TORVENY

székely lászló géza A pribékfalvi Teleki-kastély

A szép felvételek ,és közzétett (...)

Gyarmathy Gabor Változhat a nyugdíjkorhatár azoknak, (...)

Mondjon már valaki valami konkretat: I (...)

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam