Elkezdődtek a Bihar megyei Tamáshida templomszentélyének falkorona-megerősítési munkálatai. A műemlék magyar kormányzati finanszírozással, a Határon túli Árpád-kori templomok műemlék-helyreállítási program keretében újul meg.
„A magyar-román határ közelében, méltatlan állapotban lévő templomrom az Alföld egyik legjelentősebb Árpád-kori építészeti emléke. Ma is áll impozáns méretű nyugati tornya és az egykori főszentély, melynek boltozata a beomlással fenyeget” – hívta fel a figyelmet honlapján a Teleki László Alapítvány. A Kárpát-medencében számos műemlék-felújítási munkálatot felügyelő szakmai szervezet emlékeztetett, hogy
a jelenleg kis Bihar megyei település egykor jelentős lehetett, a 13. században „megerősített német városként” említették, majd a Rátold nemzetség birtoka volt, még országgyűléseket is tartottak itt. A falut jelenleg zömében románok lakják, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a körülbelül 1200 lakosból csupán 138 magyar.
A szakemberek szerint középkori, román stílusú templomának romjai is a település egykori fontosságát jelzik, ma is áll impozáns méretű nyugati tornya és az egykori főszentély. „A templom mindhárom szentélye félköríves lehetett, ezek közül ma csak a kiugró főszentély áll, megőrizve téglaboltozatát. A nyugati rész összetett kialakítású volt: középen robosztus torony magasodik, melynek ma is áll öt emelete” – olvasható a Teleki László Alapítvány leírásában. Mint írták, mivel a templom egykori főszentélyének boltozata beomlással fenyegetett, kezdődtek a falkorona megerősítési munkálatai.
A munkálatok magyar kormányzati finanszírozással, az alapítvány által lebonyolított Határon túli Árpád-kori templomok műemlék-helyreállítási program keretében zajlanak. Tamáshida a Fekete-Körös partján, az Arad felőli megyehatár közvetlen közelében található.
(kronikaonline.ro)
Pénzügyi segítséget keres Szüksége van kölcsönre, hogy kifizesse az összes korábbi adósságát? Szüksége van (...)
Pénzügyi szolgáltatások különleges ajánlata Igényeljen személyi, üzleti vagy többcélú kölcsönt, és ingatlanhiteleket is kínálunk. (...)
Kölcsönre van szüksége? Segítünk! Személyi, üzleti és sürgosségi kölcsönöket kínálunk 100 000 és 30 000 000 forint (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek