Fontos, hogy milyen finom a kávé és mennyibe kerül, de mindenképp a könyvek jelenléte is vonzó lesz fiataloknak, idősebbeknek egyaránt — a Refo Café találkozási pont szeretne lenni az irodalmat kedvelők, vagy egyszerűen csak pihenni vágyók számára, egyfajta rendhagyóbb oázis a nyüzsgő kolozsvári társasági életben.
Az erdélyi református egyház nemcsak a templomokra, iskolákra gondol, hanem az élet minden területére kiterjedő terveket készített, ennek eredménye az egyház könyves kávézója is - mondta Kató Béla püspök szerdán Kolozsvárt, a Refo Café megnyitóján.
Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke szerint a Protestáns Teológiai Intézet impozáns épületének földszintjén nyitott könyves kávézó a kolozsvári magyarok újabb találkozóhelye kíván lenni. „Egy kisebbségben élő közösség csak úgy maradhat meg, ha megépíti az intézményeit, jól körülhatárolt bástyákat hoz létre, amelyeken ajtó - mint látjuk - kettő is van, bárki bejöhet és kimehet” – fogalmazott Kató Béla. Elmondta, hogy a kávézó a maga nemében újdonság az erdélyi református egyházban, de annak identitását fejezi ki, így akik belépnek, tudják, kihez tartozik, és mit várhatnak ott.
Úgy vélte, a városközpontban, a Bocskai téren lévő kávézó látogatottsága azon fog múlni, hogy meglesz-e a szellemisége. Működtetésébe az épületben tanuló teológusokat is be szeretnék vonni, és a szomszédos kollégium lakóira is számítanak vendégként – tette hozzá a püspök.
Dávid Zoltán, az Erdélyi Református Sajtóközpont igazgatója elmondta, hogy a könyvesház szorosan kötődik a sajtóközpont tevékenységéhez, és egyszerre kíván találkozópont és kommunikációs csatorna is lenni. Az ötlet, hogy egy szerethető, kedves, egyházhoz közel álló helyiséget hozzanak létre, évekkel ezelőtt, a reformáció 500. évfordulója alkalmával született – idézte fel. Mint mondta, a hely találkozási pont szeretne lenni az irodalmat kedvelők, vagy egyszerűen csak pihenni vágyók számára, egyfajta oázis a nyüzsgő kolozsvári társasági életben. Ugyanakkor szívesen helyet biztosítanak egyházi, ifjúsági, irodalmi rendezvényeknek.
„A kávézó egy kommunikációs csatorna is, ahol megszólíthatjuk azokat az embereket, akik az egyháztól távolabb élnek” – vázolta a hely másik feladatát Dávid Zoltán. Felidézte, hogy az egyház könyvesháza a 2000-es évek óta működik, de korábban csak az egyházi kiadványokra fókuszált, a kínálat az új, jóval nagyobb tér révén teljesedhetett ki.
Az emeletes helyiségben 16 ezer cím található, az irodalmi és történelmi tárgyú könyvek mellett a magyar történelmi egyházak kiadványai kapnak helyet a polcokon. Az erdélyi magyar könyvkiadók is jelen vannak kiadványaikkal, és a magyarországi egyházhoz közeli kiadók nyomtatott termékei közül is válogathat a látogató. A berendezés a református egyház szellemiségét tükrözi, a lámpák harangokként lógnak a mennyezetről, burkolatukon fontos igerészletek olvashatók.
(frissujsag.ro)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
How I got Cured I can't believe how DR ODUNGA cured my herpes. I was infected with herpes 2 years ago, and I took (...)
Loan offer LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO Do you need finance to start up your own business or expand your (...)
Hitel ajánlat. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát (...)
adj fel hirdetéstI am a private money lender that give (...)
Gyors és biztonságos hiteleket (...)
Rychlá finanční nabídka Pro (...)
Rychlá finanční nabídka Pro (...)
High-Quality Used Shipping Container (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége (...)
QUICK EASY EMERGENCY URGENT LOANS LOAN (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Szüksége van egy hitel? Ön (...)
Szüksége van egy hitel? Ön (...)
Magánszemélyek közötti (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
HOW I GOT MY SCAMMED/STOLEN BITCOIN (...)
Komoly hitelek magánszemélyek (...)
Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)
Szia, kölcsön érdekel? üzleti (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
Hitelre van szüksége? Önt (...)
It is a pleasure to introduce Mr. (...)
Podivuhodné informace a vím, že vás (...)
Podivuhodné informace a vím, že vás (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
Ai mare nevoie de consolidare financiară? Ai nevoie de un împrumut pentru diverse scopuri? dacă răspunsul dvs. este da, vă voi sfătui să contactați firma mea prin | spotcapglobalservices@gmail.com | sau trimiteți un mesaj pe WhatsApp prin: +31642117819 | și aveți un împrumut în contul dvs. în 24 de ore, deoarece oferim Servicii excelente de împrumut în întreaga lume.
Oferim tot felul de servicii de împrumut (împrumut personal, împrumut de afaceri și multe altele), oferim atât împrumuturi pe termen lung, cât și pe termen scurt și, de asemenea, puteți împrumuta până la 15 milioane de euro și acordăm împrumuturi la o dobândă mică de 3% pe an. Compania mea vă va ajuta să atingeți o varietate de obiective cu o gamă largă de produse de împrumut.
Recunosc faptul că obținerea unui împrumut legitim a fost întotdeauna o problemă uriașă Pentru persoanele care au probleme financiare și au nevoie de soluții pentru aceasta, multor oameni le este atât de dificil să obțină un împrumut de capital de la băncile locale sau alte instituții financiare din cauza rata mare a dobânzii, garanții insuficiente, raportul datorie/venit, scor scăzut de credit sau orice alte motive
Gata cu timpii de așteptare sau vizite stresante la bancă. Serviciul nostru este disponibil 24/7 - puteți obține un împrumut și puteți finaliza tranzacțiile oricând și oriunde aveți nevoie
Oferim servicii de împrumut de clasă mondială 24 de ore. Pentru întrebări / întrebări? - Trimite un e-mail către | spotcapglobalservices@gmail.com | sau trimiteți un mesaj pe WhatsApp prin: +31642117819 | & Primiți un răspuns imediat
Familia, prietenii și colegii tăi nu trebuie să știe că nu dispuneți de numerar, doar scrieți-ne și veți primi un împrumut.
Libertatea ta financiară este în mâinile tale!!