Az első romániai digitális bank

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Folyóév végéig az ING megszünteti valamennyi hazai fiókját, átutalásokat kizárólag interneten végezhetnek majd az ügyfelek, s így nyithatnak majd számlát, igényelhetnek hitelt is.


A digitális szolgáltatások tekintetében a hazai bankok többsége együtt mozog a nemzetközi trendekkel, felkínálják a klienseknek az internetes átutalás, az érintőkártyával-, karpereccel- vagy telefonról végrehajtott fizetés lehetőségét.

Szintet lépett az ING

A szakemberek a digitális banki szolgáltatások népszerűségének gyors növekedésére számítanak az elkövetkező időszakban. Véleményüket többek között arra alapozzák, hogy a Bankok Romániai Egyesületének az adatai szerint három év alatt a PIN kód beütése nélkül használható érintőkártyák száma is ugrásszerűen megnőtt, 1,5 millióról mintegy 3,5 millióra.

A szükség szintén sok embert fog rábírni az internetes bankolásra, mivel a hitelintézetek, költségeiket csökkentendő, egyre több kirendeltséget zárnak be. Ebben az ING jár az élen, mely a közelmúltban bejelentette, hogy az ősz folyamán valamennyi, még létező fiókját bezárja. Ezt követően az ügyfelek kizárólag a bank 600 automatájánal vehetnek majd fel, illetve fizethetnek be készpénzt, különféle valutákban, utalásokat pedig csak interneten végezhetnek.

A holland tulajdonban levő pénzintézetnél új szintre emelik a digitális ügyintézést, a számlanyitást vagy bankbetét létrehozását is el lehet majd intézni a számítógép előtt ülve, sőt lehetőség lesz hiteligénylésre is interneten keresztül. Az év elején az ING-nek még 33 fiókja volt az ország nagyvárosaiban.

Kevesen bankolnak interneten idehaza

Annak ellenére, hogy kevesebb időbe kerülnek, s olcsóbbak is, mint a klasszikus ügyintézés, idehaza egyelőre az ügyfelek közül nagyon kevesen élnek a banki digitalizáció adta lehetőségekkel. Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adatai azt mutatják, hogy 11 év alatt Romániában meghétszereződött azok száma, akik interneten keresztül intézik a banki ügyeiket.

Ez káprázatos fejlődésnek tűnik, valójában mégsem az, az internetes bankolás ugyanis a 16 és 74 év közötti lakosság csupán 7 százaléka használja. A vizsgált időszakban egy olyan év is volt, 2012, amikor a felhasználók aránya csökkent, 4-ről 3 százalékra. Tavaly 2 százalékos volt a növekedés 2016-hoz képest. A jelenlegi 7 százalék nagyon kevés, figyelembe véve, hogy a hazai háztartások közel 70 százalékában van internet. További furcsaság, hogy az internettel rendelkező ügyfeleknek körülbelül a fele rendszeresen ellenőrzi, hogy mennyi pénz van a számláján, ám semmiféle digitális tranzakciót nem végez.

Az internetes bankolás terén utolsó előtti helyen állunk Európában, mint sok más területen, ebben is csak Bulgáriát előzzük meg, ahol a lakosság 5 százaléka használja a szolgáltatást. A banki digitalizáció éllovasa Izland, ahol az emberek 93 százaléka kizárólag interneten intéz pénzügyi tranzakciókat. Az élbolyban kizárólag gazdag északi országok tanyáznak: Norvégia (92 százalék), Dánia (90 százalék), Hollandia (89 százalék), Finnország (87 százalék) és Svédország (86 százalék). Az uniós tagországok átlaga 51 százalék.  

A bank rövidesen nem egy hely lesz, hanem egy cselekvés, jelentette ki néhány éve megjelent egyik könyvében Brett King, az íróként is közismert ausztrál bankár. A szakember a hitelintézetek digitalizációjára utal, amely egyre kevésbé teszi szükségessé, hogy az ügyfél átlépje egy bankfiók küszöbét.

maszol.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7556 RON
1 dollár = 4.2732 RON
100 forint = 143.8 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Itt van befektetési lehetőség Szeretne extra jövedelmet keresni? Ha igen, keressen tovább. Az (AMAZON INVESTMENT CORPORATION) (...)

Befektetés: 500 euró, és 5000 euró nyereség Itt van befektetési lehetőség az Ön számára, hogy kevesebb mint 500 eurót fektessen be, és (...)

Fektessen be és nyereséges megtérülést kapjon 7-10 napon belül Kint vagy, és nem tudja, melyik programba fekteti be ezt a kis összeget, és rövid időn belül (...)

adj fel hirdetést
KH

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

CindyPyday A Szatmári Római Katolikus (...)

Springtime cleansing is actually not (...)

joumngof2 A Szatmári Római Katolikus (...)

Предположим, вы (...)

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh