rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Jótékonysági rendezvény Magyarberkesz magyarságáért

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Magyar Patrióták Közössége minden év januárjában jótékonysági rendezvény megtartásával emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. Az ünnep alkalmából tartandó jótékonysági gyűjtés célja a nemzeti összetartozás megerősítése, a határon túl élő magyar közösségek támogatása. Idén január 27-én, pénteken a budavári Magyarság Házában tartandó rendezvényünkkel az erdélyi Kővárvidékhez tartozó Magyarberkesz református gyülekezetét és a térség magyar közösségi házának megvalósítását fogjuk támogatni.


1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén – 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúrát. Tudatos döntés eredményeként az idén három esztendős Magyar Patrióták Közössége 2014-ben a magyar kultúra napján alakult meg. Már harmadszorra tartjuk meg hagyományosnak mondható, nagy sikerű ünnepi estünket, amelynek bevételeit egy-egy megmaradásáért küzdeni akaró, ám forráshiányos határon túli magyar közösség javára ajánljuk fel. A délvidéki Maradék és a kárpátaljai Huszt után idén Erdély következik: a Partium és történelmi Erdély határán fekvő Magyarberkesz jövőjét szeretnénk segíteni.

Kép a gyülekezet életéből

Magyarberkesz (régebbi nevén Sárosmagyarberkesz) egy hatszáz lelkes, kétharmad részben református vallású magyarok által lakott település Nagybányától 25 km-re délre, melyet ma már köröskörül román falvak veszek körül. Ez a terület a középkorban eleinte Külső-Szolnok vármegyéhez, majd az önálló Kővárvidékhez, Trianon előtt pedig Szatmár vármegye Nagysomkúti járásához tartozott. Kővárvidék – ez a csodálatos, dombos táj – egyike hazánk méltatlanul elfeledett tájainak. A történelem folyamán a magyarberkeszi lakosság soraiból kerültek ki Kővár őrei, akik az 1848-49-es szabadságharcból is kivették részüket. A hajdani mezőváros kicsiny faluvá zsugorodott, de szinte egyedüliként őrizte meg magyarságát az elrománosodott Kővárvidéken. A kis település ezúttal is az életet választja az önfeladás helyett.

A helyi református egyházközség az elmúlt években sikeresen visszaigényelte a régi magyar felekezeti iskola épületét, amit a kommunista diktatúra idején oroztak el a gyülekezettől. A takaros ház még Trianon előtt épült, hűen őrzi a régi világ értékeit. Mivel alsó tagozatos (1-4. osztály) magyar iskola már működik Magyarberkeszen, Kovács Péter Zoltán lelkipásztor elhatározta, hogy kővárvidéki magyar kulturális központot alakítanak ki az épületben. Célja a Kővárvidék bemutatása, a helyi magyar szórvány felkarolása és összefogása, egy olyan hely létrehozása, ahol a berkeszi magyar gyermekek számára kulturális és művelődési programokat tudnak szervezni. A régi iskola épületének helyreállítását a helyiek a tiszteletes vezetésével, közmunka keretében már megkezdték. Ahhoz azonban, hogy az intézmény megkezdhesse működését, sok támogatásra van szükségük – ezt kívánja a Magyar Patrióták Közössége elősegíteni.

Az ünnepélyen fellép Kovács Nóri, a Népművészet ifjú mestere díjjal kitüntetett népdalénekes, aki Magyar hazánk fénye című műsorával készül. A jótékonysági est során bemutatkoznak énekkel, táncokkal és versekkel magyarberkeszi vendégeink is, akik Kovács Péter Zoltán lelkipásztor vezetésével érkeznek Budapestre. A rendezvényt ezúttal is a Magyarság Háza és az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága (NÖB) támogatásával tartjuk meg. Az est fővédnöke Pánczél Károly, a NÖB elnöke.

A jótékonysági est helyszíne a budavári Magyarság Háza (Szentháromság tér 6.), időpontja 2017. január 27. péntek 18 óra. A belépőjegy ára 2.000 Ft, amellyel az erdélyi Magyarberkesz közösségi házának kialakítását támogatjuk. A jegyeket belépéskor, a rendezvény helyszínén lehet megváltani. Az ünnepélyhez hagyományosan jótékonysági gyűjtés is kapcsolódik. A Magyar Patrióták Közössége bankszámláján (63200171-11070966) is fogad adományokat. Kérjük, megjegyzésnek írja be, hogy „Magyarberkesz.”

Mindenkit szeretettel várunk, akinek fontos a magyar kultúra és a nemzeti összetartozás ügye!

(magyarpatriotak.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek