AJÁNDÉK LÓVAL JÖNNEK A HUMORISTÁK

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Showder Klub humoristái, a Szomszédnéni Produkciós Irodás Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, valamint Felméri Péter október 7-én, a nagybányai Bábszínházban mutatják be vadonatúj humorestjüket „Ajándék ló” címmel.


„Hetedik éve szervezzük közösen Felméri Péterrel az erdélyi előadás-sorozatunkat, és próbálunk következetesek lenni, még a címválasztásban is. Az első turnénk címe „Akciós medve” volt, és azóta rengeteg szeretetet kaptunk a közönségtől, úgyhogy arra gondoltunk, hogy itt az ideje, hogy mi is visszaadjunk valamit, így lett az est címe „Ajándék ló”. – ismertette Bálint Ferenc humorista, a Szomszédnéni társulat tagja. „A közönség nem csak vicces jeleneteket kap tőlünk stand up comedyvel fűszerezve, hanem minden előadás után kisorsolunk egy lovat.” – ígérte. 

„Ha már hülye ajándékokról van szó – folytatta Tóth Szabolcs –, egyszer loptunk egy stoptáblát egy barátunk születésnapjára, mert nem tudtuk, hogy a nagybátyja a megyei útügy vezetője, a nagyapja meg törvényszéki főbíró. Úgyhogy az ajándékunknak lett negatív és pozitív következménye is: a negatív, hogy a meglepetés vissza lett helyezve az eredeti helyére, a pozitív meg, hogy nem kellett börtönbe menjünk.”

Felméri Péter, a Showder Klub és a Comedy Central humoristája sem idegenkedik a furcsa ajándékoktól: „Én egyszer festettem Litkai Gergelynek, a Dumaszínház alapítójának egy saját festményt egy 30x30-as vászonra, csupa sárgára, akrillal. Az volt a címe, hogy “Litkai Gergely a napba néz, és a nap visszanéz rá.” 

Ami a humort illeti, Felméri szerint az folyamatosan változik: „Úgy érzem, hogy az enyém évről évre érettebb lett. Idén érkezik a Felméri 7.0”.  „Szerintem a humor pont annyit változott az elmúlt hét év alatt, amennyit a világ, de ez azt hiszem, hogy mindig is így volt. Volt amikor mamutvadászatról poénkodtak az emberek, most meg mozgásérzékelő szenzorokról.” – mondja Tóth Szabolcs humorista a rendezvény beharangozójában. „Persze egy előadásban a taps a legjobb, ugyanis rengeteg jelentése van, és mind pozitív. Jelenti azt, hogy vannak emberek a nézőtéren, tehát nem üres teremben játszottunk, jelenti azt, hogy tetszett a közönségnek, tehát megérte játszani, és jelenti azt, hogy vége a fellépésnek, tehát hamarosan iszom egy sört.”

Az előadásra október 7-én, 19 órától kerül sor a nagybányai Bábszínházban.  Jegyek: a nagybányai RMDSZ irodában (Vasile Lucaciu 1.), amíg a készlet tart. 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8375 RON
1 dollár = 4.0949 RON
100 forint = 139.77 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Belgium:földmunkás, tereprendező Belgium: földmunkás, tereprendező Belgiumi partnerünk megbízásából keresünk: (...)

Belgium:kertész, kertépítő Belgium: kertész, kertépítő, tetőkert építő/gondozó Belgiumi partnerünk (...)

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

inikoobiwq BBC: Romániáé a világ (...)

http://mewkid.net/when-is-rabunya/ - (...)

LamboOl A Szatmári Római Katolikus (...)

Dating is a exhibit of romantic (...)

SZAMOSI ISTVAN Kihirdette az elnök a korhatár (...)

JPGOS TORVENY

székely lászló géza A pribékfalvi Teleki-kastély

A szép felvételek ,és közzétett (...)

Gyarmathy Gabor Változhat a nyugdíjkorhatár azoknak, (...)

Mondjon már valaki valami konkretat: I (...)

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam