Súlyos vereséget szenvedett vasárnap Mesterházy Attila vezetésével az ellenzéki szövetség. Azóta több baloldali szimpatizáns és újságíró is felvetette az MSZP-elnök felelősségét. Több önkritikára lenne szükség az MSZP-n belül - mondta a Híradónak a párt székesfehérvári elnöke. Márton Roland úgy (...) olvasd tovább
Első alkalommal lehet szószólójuk a Parlamentben a Magyarországon élő nemzetségeknek. Képviselőjük is lehetett volna, de ehhez túl kevesen szavaztak a nemzetiségi listákra. A szószólói intézmény azonban így is közvetlenebb érdekérvényesítést tesz lehetővé a korábbiaknál. A legutóbbi népszámláláson 186 ezren vallották magukat németnek, de (...) olvasd tovább
A jelenlegi eredmények szerint újra kétharmados győzelmet aratott a Fidesz–KDNP szövetség, de az arány véglegesen csak napok múlva dől el. A mostani állás alapján a kormánypártok 133-96 egyéni és 37 listás mandátumot szereztek az Országgyűlésben, de több helyen szoros az előzetes eredmény. Budapest 15-ös (...) olvasd tovább
A leadott szavazatok 98,90 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. 1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 96, országos lista: 37, összesen: 133, a parlamenti mandátumok aránya: 66,83 százalék. 2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP: egyéni választókerület: 10, országos lista: 28, összesen: 38, a parlamenti mandátumok (...) olvasd tovább
"Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!" - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy Magyarország "nagyszerű hely" legyen. A miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan (...) olvasd tovább
Gőzerővel készülnek az anyaországi pártok a vasárnapi országgyűlési választásra, amelyen a könnyített honosítás nyomán olyan Országgyűlés alakul, amelynek összetételére nem csupán az anyaországi, hanem a határokon túli magyarok is szavazhatnak. Mint ismeretes, a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoniak csak pártlistákra szavazhatnak, aki viszont (...) olvasd tovább
Az állam megvette az Apáczai Kiadót a Népszabadság szerint. A vagyonkezelő nem cáfolta, de nem is erősítette meg a lap értesülését. A héten az állam 'nagy titokban' megvette az Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft.-t - írja pontosan meg nem nevezett, de több, nem hivatalos forrásból megerősített információját a Népszabadság. A lap megkereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy (...) olvasd tovább
Bizonyos mértékig a nyugati újságírók felelőssége is, hogy ma Közép-Kelet-Európa – és benne amagyar kisebbség – helyzete alig téma Nyugat-Európa számára – tartja Nick Thorpe. A BBC budapesti székhelyű közép-európai tudósítója 1986 óta közelről követi figyelemmel a volt kommunista térség átalakulását. – Mikor és miért bukkant fel először a régióban? – 1983-ban (...) olvasd tovább
Április elsejével létrejön a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, amelyet a magyar nyelvi örökség feltárására, a nyelv ápolására, gondozására, fejlesztésre és egyes állami feladatok ellátására hoz létre a kormány. Az új intézet irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján a miniszterelnök látja el. A március 4-én megjelent és április 1-jén hatályba lépő (...) olvasd tovább
"A szabadság nem lehet ellenzékben" A szervezők szerint több mint 50 ezren vettek részt a Kormányváltók – március 15-én elmaradt – nagygyűlésén. Gyurcsány és Mesterházy a történelem szemétdombjára kívánja Orbán Viktort; Bajnai szerint a szavazófülke az a hely, ahol Orbán félhet. "Akinek elege van az Orbán-rezsimből, jöjjön el március (...) olvasd tovább
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester ma délelőtt adja át a Kelenföld vasútállomást a Keleti pályaudvarral összekötő 4-es metróvonalat Budapesten. Az átadás időpontját Tarlós István kedden jelentette be, miután sikeresen befejeződött a hatóság által felügyelt, utasok nélküli, (...) olvasd tovább
A magyar kormány 15 millió euróért visszavásárolta a páratlan értékű, a 80-as években az országból kicsempészett műkincs hét darabját. Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hazahozták a Seuso-kincsek hét darabját. A felbecsülhetetlen értékű műkincsekért az állam 15 millió eurót fizetett. A Seuso-kincseket a Parlamentben három hónapig (...) olvasd tovább
Az, hogy Magyarország az utóbbi években folyamatosan elszakadt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), számos fontos gazdaságpolitikai lépés megvalósítását segítette, az IMF-hitel tavalyi előtörlesztése pedig befektetői szempontból fontos bizalomépítő lépés volt – mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, (...) olvasd tovább
Az ukrán helyzetről tájékoztatta szerdán Martonyi János a külügyi és a nemzetbiztonsági bizottságot. A külügyminiszter szerint azok az uniós tagállamok a legpuhábbak Putyinnal, akik gazdaságilag szorosan kötődnek Oroszországhoz és fegyvert vesznek tőlük. A magyar kormány kész segítséget nyújtani a kárpátaljai magyarságnak, ennek a (...) olvasd tovább
Az iránymutatás szerint a levélben leadott érvénytelen szavazási iratok esetében megszakad, és újraindul a tízéves központi névjegyzéki nyilvántartás, ugyanúgy, ahogy az érvényes szavazatok esetében. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén egy, a levélben szavazókat érintő iránymutatást adott ki (...) olvasd tovább
Csak személyesen vehetik át a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok, a szavazat visszajuttatásánál ez már nem kötelező. Hétfőtől és csak személyesen vehetik át a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok a szavazási levélcsomagjaikat a kijelölt külképviseleteken. A szavazatot (...) olvasd tovább
Miközben bukási spirálba került a baloldal, jön fel a Jobbik: a tendenciát kézzel foghatóvá tette a szocialisták és szövetségeseik március 15-i fejetlensége. A szél fordulását érzékeli a Fidesz is, Orbán Viktor erőteljesen kampányol a radikálisok legfőbb bázisainak számító északi megyékben. Elemzésünk a holnap utcára kerülő Heti Válaszban. „Hol a Feri? Nem (...) olvasd tovább
Semjén Zsolt szerint mára a kormány gazdaságpolitikája meghozta a gyümölcsét, beindult a gazdasági növekedés, és a 3 százalék alatti hiány folyamatosan tartható. A miniszterelnök-helyettes erről szerda este Budapesten, Rákosmentén beszélt, a kormánypártok választási fórumán, és azt is hangsúlyozta: a (...) olvasd tovább
Újra nyilvános vitára hívta a kormányfőt, a Fidesz-KDNP listavezetőjét a kormányváltó szövetség miniszterelnök-jelöltje szerda esti érdi fórumán A baloldali politikus több mint egyórás beszéde elején azt mondta: Orbán Viktor állítólag a kudarctól akarja megóvni, ezért nem fogadta el a vitára (...) olvasd tovább
96 ezer személy regisztrált Romániából az április 6-i magyarországi országgyűlési választásokra - derül ki a magyarországi Nemzeti Választási Iroda összesítéséből. A regisztráció március 22-én, szombaton zárul. A külföldről március 17-éig beérkezett kérelmek száma összesen több mint 200 ezerre rúg, a kettős (...) olvasd tovább
Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)
kölcsönt ajánlok Helló mindenki. Bokor Tamás vagyok, magánkölcsönzo. 10 millióig magánszemélyi kölcsönt (...)
How I won the Powerball Lottery Being the winner of a multi-million dollar lottery certainly will be a life-changing event for (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)
Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Binary trading has caused many people (...)
Binary trading has caused many people (...)
Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)
Örülök az obiektiv döntésnek, (...)
Do you need a quick long or short term (...)
Borrow money here Fast online loans (...)
Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)
Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)
Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)
IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)
A szentmisek a templom Facebook (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni