Több mint egymilliárd forintot biztosít Budapest külhoni magyar kultúrára és testvértelepülések támogatására

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A külhoni magyar közösségek támogatása, identitásuk erősítése és szülőföldön való boldogulásuk elősegítése érdekében több mint 1,3 milliárd forintos kerettel hirdetett meg pályázatokat kedden a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.


Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Magyar kultúráért és oktatásért pályázatra 1,1 milliárd forintot különítettek el, míg a testvér-települések kialakítását célzó felhívásra 250 millió forint áll rendelkezésre. Kiemelte: mindkét pályázat letölthető a Bethlen Gábor alapkezelő honlapjáról és a nemzeti regiszterről. A Magyar kultúráért és oktatásért pályázatról az államtitkár elmondta: egy központi és négy regionális felhívást tettek közzé, a központi keretre 700 millió forint áll rendelkezésre.

Az erdélyi regionális keret 168 millió forint, a felvidéki 92, a vajdasági 80 millió forint, míg a kárpátaljai 31 millió forint. Emellett Kárpátalja esetében meghívásos pályázatot is közzé tettek 29 millió forintos kerettel – ismertette a nemzetpolitikai államtitkár. A központi pályázat esetén az egy pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és 2,5 millió forint közötti lehet, míg a regionális felhívás esetében 100 ezer és 500 ezer forint között van. Potápi Árpád reményének adott hangot, hogy idén is számos szervezetet, önkormányzatot tudnak segíteni, tavaly 3000 szervezet tevékenységéhez járultak hozzá. Az államtitkár a testvértelepülési pályázatról közölte: az egy pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és két millió forint közötti. Az államtitkár a magyar-magyar kapcsolatok ápolását, az önkormányzatok, és a civil szervezetek közötti együttműködés erősítését jelölte meg a felhívás céljaként. Hozzátette: tavaly 260 magyarországi település és 300 határon túli település között valósulhattak meg rendezvények. A kormányzati illetékes kitért arra is, hogy mindkét pályázaton kívül jelentős összegekkel támogattak hasonló célú rendezvényeket és programokat. Jelezte: a héten még két pályázatot terveznek meghirdetni, a diaszpóra szervezeteit, illetve ifjúsági programokat támogatandó. „Ha sikerül gyorsan elbírálni a pályázatokat, akkor a források már a jövő év elejétől rendelkezésre állhatnak” – közölte Potápi Árpád János.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7729 RON
1 dollár = 4.3159 RON
100 forint = 142.35 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

FELKESZITO MATEKBOL Matematikat tanitok V-VIII osztalyos diakoknak,.Intenziv felkeszites tesztek es alapos emelet (...)

Itt van befektetési lehetőség Szeretne extra jövedelmet keresni? Ha igen, keressen tovább. Az (AMAZON INVESTMENT CORPORATION) (...)

adj fel hirdetést
kh

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

Justinced A Szatmári Római Katolikus (...)

За нашими плечами (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh