Magyar származású az idei irodalmi Nobel-díjas

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Louise Glück 77 éves amerikai költőnő lett 2020 irodalmi Nobel-díjasa – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az indoklás így hangzik: „összetéveszthetetlen költői hangjáért, mely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést”.


Bár az Index szavazásán Murakami Haruki kapta a legtöbb voksot, a japán író egyelőre továbbra is az egyik legnagyobb Nobel-várományosnak számít. A rangos irodalmi elismerést ezzel szemben egy Magyarországon kevésbé ismert költőnő, Louise Glück kapta. Pedig ha valakinek, nekünk, magyaroknak ismernünk kellene őt, hiszen nagyszülei magyarok voltak.

LOUISE GLÜCK APAI NAGYSZÜLEI MAGYAR SZÁRMAZÁSÚAK VOLTAK, KÉSŐBB ZÖLDSÉGES ÜZLETÜK LETT NEW YORKBAN. ÉDESAPJA MÁR NEW YORKBAN SZÜLETETT, ÉS BÁR MAGA IS ÍRÓ SZERETETT VOLNA LENNI, SÓGORA KÉSÜZLETÉBEN LETT SIKERES.

Glück az elmúlt évtizedek egyik legtöbbet méltatott amerikai költője, Pulitzer- és National Book Award-díjas. Művészetének méltatói rendszeresen kiemelik önéletrajzi ihletettségű költészetét, mely az egyéni történetet univerzális jelentőséggel tudja felruházni. Költészete a traumák, a vágy, a szenvedély és a természet különböző megjelenési formáinak, illetve a szomorúság és az elszigeteltség őszinte kifejeződése.

A KÖLTŐNŐ TINÉDZSERKÉNT ANOREXIÁS VOLT, ERRŐL ESSZÉT IS ÍRT, ELSŐ VERSESKÖTETE 1968-BAN JELENT MEG ELSŐSZÜLÖTT CÍMEN. MÁR EZ AZONNAL KEDVEZŐ KRITIKÁT KAPOTT.

Ezt követően Glück beiratkozott költészetet tanulni egy írótanfolyamra. Második kötete 1975-ben jelent meg Marsföldi ház címmel. Innentől kezdve folyamatosan jelent meg tucatnyi verseskötete, és esszéket is írt.

A 13. női irodalmi Nobel-díjas

Kiss Noémi író, a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fórumának vezetője kifejezetten üdvözli Glück Nobel-díját, aki méltó folytatója az Elfried Jelinek- (2004) Doris Lessing- (2007), Herta Müller- (2009) féle díjazotti sornak:

Várható volt, hogy Peter Handke tavalyi díjazása óta idén egy amerikai nő kapja a legrangosabb elismerést, de hogy éppen ő, az számunkra is nagy meglepetés. Ugyanakkor annak már nem kéne témának lennie, hogy a díjazott nő, ez csak nálunk hír. Nyugat-Európában és Amerikában e téren lényegesen egalitáriusabb a díjak kiosztásának gyakorlata.

Litera című irodalmi portálon egy másik Glück-fordító, Branczeiz Anna így ír a költőnőről:

Glück versei azonnal magukkal ragadtak, bár nehéz megfogalmazni, pontosan miért. Valami zavar bennük, idegesítenek, arra késztetnek, hogy újra és újra megküzdjek velük. Ez talán azzal van összefüggésben, hogy Glück verseit erősen kihagyásos szerkesztésmód jellemzi. A szövegek teli vannak résekkel, szakadásokkal, vagyis hiányzó átkötésekkel és történetelemekkel, amelyeket az olvasónak kell pótolni, ami pedig egyszerre jelent kihívást a befogadás során, de ugyanakkor megmozgatja a képzelőerőt is.

Fenyvesi Orsolya költő, műfordító, Glück egyik fordítója azt mondja, Glück személyisége száraz, szikár és távolságtartó, visszavonultan él.

Még e-mail-címe sincs. Életműve ugyanakkor maga a színtiszta költészet. Olykor két-három évig nem ír semmit, de a költői képek ekkor is ott tobzódnak a fejében. Aztán egyszer csak kötet lesz belőle.

 

Louise Glück magyarul megjelent verseit az alábbi linken olvashatják.


(index.hu) 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8741 RON
1 dollár = 4.1264 RON
100 forint = 133.49 RON
noileg
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Eladö 4 darab 155 / 70 R 13 T, ms SEMPERIT márkájü téli gumi felnivel és LG cd lejátszos autorádio Eladö 4 darab 155 / 70 R 13 T, ms SEMPERIT márkájü téli gumi felnivel és LG cd lejátszos (...)

Kiado szoba _ hosszutavon 15 negyzetmeteres szoba kiado ferfi lakosnak Nagybanyan, a N. Iorga iskola kozeleben, ( N. Iorga 3 (...)

SZOBA KIADÓ 8,14,16.ker-ben és Budaőrsön SZOBA KIADÓ 8,14,16.ker-ben és Budaőrsön rugalmas tulajtól - eleinte 2heti fizetéssel is. (...)

adj fel hirdetést
FF2020

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Tiberiu Andorfi Leadta közös jelöltlistáit (...)

En is idos ember vagyok mondhatnam oreg (...)

Ulman Mária Szerezzük vissza Nagybányának a (...)

Magyar embereket csak magyar emberek (...)

Császy Alice Október 3-ig látogatható a Thorma (...)

Szeretnék venni ebből a (...)

adalbert george latis Milyen irányt szabna Európának (...)

sajnos ursula nem az akire lehet (...)

Mares Arpad Elstartolt a 2020-as Főtér Fesztivál (...)

Mares Hanna zongorazott, nem Mareș (...)

Zefdrumb A Szatmári Római Katolikus (...)

pay off student loans payday loans (...)

Timurasxny Megmenthet az okostelefon az (...)

удалите,пожалуйста! (...)

Zagyva Piroska Elstartolt a 2020-as Főtér Fesztivál (...)

Hírhedt múltú jelentése

xjpjblxn „Játsszuk el újra” - Tamás (...)

buy generic viagra (...)

Haszeg Jánosné XXXI. Petőfi-emlékünnep, Koltó

Gratulálok mindazoknak akik részt (...)

bandi 14 százalékkal nőnek a nyugdíjak (...)

Jo hogy a kepviselok es az ugyeszek (...)

Zoltán Thurman A Szent István Napok 2020 további (...)

ISTEN ÁLD MEG NAGYBÁNYA MINDEN (...)

pallagi Ezüstgyopár-Díjban részesült (...)

Vajon hogyan viszonyulhat (...)

Varga Ferenc Ezüstgyopár-Díjban részesült (...)

Emberileg viszont egy nagy nulla.

SZAMOSI ISTVAN Kihirdette az elnök a korhatár (...)

JPGOS TORVENY

székely lászló géza A pribékfalvi Teleki-kastély

A szép felvételek ,és közzétett (...)

Gyarmathy Gabor Változhat a nyugdíjkorhatár azoknak, (...)

Mondjon már valaki valami konkretat: I (...)

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam