Klaus Johannist, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét indítja jelöltként az államfőválasztáson a két legnagyobb ellenzéki párt – a PNL, és a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) – összefogásával létrejött Keresztény-liberális Szövetség (ACL). A hétfőn bejelentett döntést a két, fúzióra készülő párt (...) olvasd tovább
Új korkorszak következik, negyedszázad után végre megvalósulhat az igazi rendszerváltás – ünnepelték sokan Dan Voiculescu tíz évre ítélését, bebörtönzését. S valóban, a Ceauşescu-rendszerből kinőtt szekus maffia igen jelentős alappillére omlott össze. Egyike volt a legerősebbeknek. 1989 után a Securitatétól lenyúlt pénzekből épített ki (...) olvasd tovább
Elutasította Traian Basescu államelnök Biró Rozáliának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kulturális miniszterjelöltjének a kinevezését, a szövetség más személyt fog javasolni a tisztségre. Basescu ezt csütörtökön késő délután jelentette be az elnöki hivatalban. Elmondta, hogy szerinte Biró Rozália alkalmatlan erre a (...) olvasd tovább
Klaus Johannis soha nem volt híve az etnikai alapú autonómiának, és most sem támogatja, hogy a régiókat etnikai határok mentén alakítsák ki. A jobboldal egyik lehetséges államelnökjelöltje kijelentette, ha valaha lesznek régiók Romániában, akkor ezeket nem etnikai szempontok szerint kell kialakítani, és úgy véli, a decentralizációt csak „bizonyos mértékben” kell etnikai kritériumok (...) olvasd tovább
Traian Basescu román elnök egy kedd délutáni televíziós interjúban nyomatékosan hangsúlyozta: nem nevezi ki kulturális miniszterré és miniszterelnök-helyettessé Biró Rozáliát, és költségvetési miniszterré Claudiu Mandát. Hozzátette, szerdáig vár még az esetleges hivatalos elutasítással, arra számítva, hogy vagy Victor Ponta (...) olvasd tovább
Mozgalmat indított a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföld határainak a kijelölésére, a tanács állandó bizottságának határozatát a szervezet saját honlapján tette közzé. Ebben felkérte Székelyföld lakóit, hogy helyezzenek el latin és rovásírásos feliratokat, Székelyföldre utaló jelképeket a 730 kilométer (...) olvasd tovább
Vizsgálatot indít Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a Gorj megyei áradásokkal kapcsolatban, mivel felmerült a gyanú, hogy az illegális fakitermelés miatt is keletkezhetett ekkora pusztítás. Az Agerpres hírügynökség szerint Korodi elrendelte, hogy a megyei környezetvédelmi hatóságok ellenőrizzék a kibocsátott (...) olvasd tovább
Romániában van a legkevesebb autópálya az Európai Unió országai közül (632 km); az egy főre eső autópályahossz 3,2 centiméter. Ez háromszor kevesebb, mint Bulgáriában, és nyolcszor kevesebb, mint Németországban. Bulgáriában amúgy hosszban majdnem ugyanannyi autópálya van, mint Romániában, viszont az ország kisebb területe miatt jobbak (...) olvasd tovább
Az egyszerű választók szemei előtt egy román-nem román, ortodox-nem ortodox párharc kezd kirajzolódni. Úgy látszik, hogy Klaus Johannisnak, a PNL elnökének és a felmérések szerint Victor Ponta miniszterelnök legesélyesebb kihívójának mégis hátrányt fog jelenteni a kisebbségi származása. (...) olvasd tovább
Szerencsétlenül nyilatkozott szerdán Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter a PSD országos tanácsa után, ahol hivatalossá vált, hogy Victor Ponta lesz a szociáldemokraták államfőjelöltje. A DIGI24 tévécsatorna kérdésére, hogy hogyan vélekedik arról, hogy Ponta kampánya éppen az árvíz sújtotta területeken kezdődik, azt válaszolta: "a víz a (...) olvasd tovább
Növekedett a korrupcióellenes harcban részt vevő intézményekbe, a korrupcióellenes ügyészségbe (DNA) és a hírszerző szolgálatba (SRI) vetett bizalom - közölte az Adevarul egy általa rendelt közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve. Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, májusi hasonló felméréséhez (...) olvasd tovább
Magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodást írt alá Bukarestben Seszták Miklós magyar nemzeti fejlesztési miniszter és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter. Ennek nyomán húsz, határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg európai uniós (...) olvasd tovább
Jóval kevesebb fiatal végez egyetemet Romániában, mint az EU-s átlag, és kevés az esély arra, hogy ez a következő években változzon. Remus Pricopie tanügyminiszter is úgy véli, Románia nem tudja teljesíteni azon vállalását, hogy 2020-ra a 30 és 34 év közöttiek 27 százaléka rendelkezzen felsőfokú (...) olvasd tovább
Egész évben zárva marad a Transalpina - jelentették be a hatóságok, az út járhatóságáról megjelenő ellentmondó információk tisztázása végett. Ioan Rus szállítási miniszter és a Vâlcea megyei prefektus annak ellenére nyilatkozta azt, hogy megnyitották az utat, hogy a CNDAR honlapján az ellenkezője szerepelt. A Transalpina (...) olvasd tovább
A rendőrség figyelmeztet: új módszert dolgoztak ki a csalók arra, hogy elvegyék a nyugdíjasok pénzét – írja a citynews.ro. Ez úgy történik, hogy vezetékes telefonon felhívják a kiszemelt áldozatot és elhitetik vele, hogy az utolsó nyugdíját hamis címletekben kapta, ezért egy rendőr hamarosan felkeresi őt, akinek (...) olvasd tovább
A román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén - derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának egy hétfői nyilatkozatából. George Maiorral az adevarul.ro portál készített interjút, amelyet interneten is közvetítettek. Egyebek között arról (...) olvasd tovább
Ismét támadta az RMDSZ kormányfőhelyettes- és kulturálisminiszter-jelöltjét a bukaresti média. Az Adevărul blogerre, Manuel Stănescu azon akadt ki, hogy Biró Rozália az életrajzában a nyelvtudás rubrikában idegen nyelvként tüntette fel a románt, amelyet egyébként a CV-je szerint felsőfokon beszél. A blogger (...) olvasd tovább
Hivatalosan is bejelentette Victor Ponta miniszterelnök, hogy indul a novemberi államfőválasztáson. „Elindulok. 29-én, kedden, a párt országos tanácsának ülésén hivatalosan is kérem a PSD támogatását” – közölte csütörtökön a kormányfő, aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is. Ponta az Adevărulnak nyilatkozva azt mondta: a legkeményebb ellenfele Crin Antonescu, a (...) olvasd tovább
Ismét közvitára bocsátotta a szállítási minisztérium azt a törvénytervezetet, amelyben betiltanák az autóstoppolást. A tervezet tavaly már egyszer közvitán volt, akkor azonban a legfőbb ellenvetés ezzel kapcsolatban az volt, hogy nehéz bizonyítani, hogy a sofőr pénzt fogadott el az utastól. A törvény gyakorlatba (...) olvasd tovább
Traian Băsescu államelnök visszaküldte a parlamentnek a tb csökkentéséről szóló törvényt - közölte szerdán az államelnöki hivatal. Băsescu azzal indokolta döntését, hogy a kormány "homályosan" támasztotta alá, miből pótolja a munkáltatói nyugdíjjárulék öt százalékos (...) olvasd tovább
Gyors és egyszerű kölcsön mindenkinek, akinek szüksége van rá Hitel adósságtörlesztéshez, számlák kifizetéséhez vagy új vállalkozás indításához, (...)
Vezető online csak közvetlen hitelezőkkel Kiváló hír! Lehetősége van 5000 és 100 millió dolláros kölcsön biztosítására A (...)
gyors és biztonságos hitel Helló! Pénzügyi segítséget keres ésszeru feltételekkel, és 24 órán belül pénzre van (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
Vážený pane nebo paní, kdo si (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
Hledáte úvěr na oživení svého (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Jmenuji se Marijana, jsem z (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Hofy folytassa a haszontalan (...)
Naléhavá nabídka půjčky do 24 (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni