Kihirdette a román kormány a veszélyhelyzetet, településen belül szabad a kijárás

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Határozatban rögzítette az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság a Romániában csütörtök éjféltől hatályos veszélyhelyzet idején érvényes, az új típusú koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedéseket. A települést továbbra is meghatározott esetekben lehet majd elhagyni – elutazhatunk például családi eseményre is –, ez esetben kötelező lesz a saját felelősségre kiállított nyilatkozat.


A csütörtökön késő estig ülésező testület harminc napra hirdette ki a veszélyhelyzetet az egész ország területére, ez a rendkívüli állapot a márciusban foganatosított szükségállapotot váltja. A Ludovic Orban miniszterelnök által irányított katasztrófavédelmi bizottság határozatait Marcel Vela belügyminiszter, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter és Raed Arafat belügyi államtitkár ismertette. (Sokatmondó, hogy a lakosság mindössze 23 óra után értesülhetett az éjféltől hatályba lépő rendelkezésekről). Vela szerint az ebben az időszakban érvényes szabályokat, intézkedéseket közös rendelettel fogadja el az egészségügyi miniszter és az illetékes tárcavezető. A veszélyhelyzet idején foganatosított enyhítések egyike, hogy május 15-étől részben megszűnik a szükségállapot idején foganatosított kijárási tilalom.

Településen belül szabadon mozoghatunk péntektől, nem lesz már szükség az előre megírt nyilatkozatban magyarázatot adni a lakhely elhagyására. Zárt térben – munkahelyen, hivatalokban, üzletekben – és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz a védőmaszk viselése, mégpedig úgy, hogy az eltakarja az orrot és a szájat. Ugyancsak kötelező a másfél méteres távolságtartás a polgárok között. Ezzel egy időben marad az eddigi gyülekezési korlátozás is, tehát háromnál több személy csak akkor tartózkodhat egyszerre közterületen, nyilvános helyen, ha ugyanabban a háztartásban él.

Családi eseményre is elutazhatunk településünkről

A települést továbbra is meghatározott esetekben – munkaügyben, egészségügyi ellátás, mezőgazdasági munkavégzés, egyéni sporttevékenységek, más településen birtokolt lakhely gondozása, humanitárius és önkéntes tevékenységek céljából – lehet majd elhagyni, és továbbra is érvényben marad a – háromnál több emberre vonatkozó – gyülekezési tilalom.

A település elhagyása esetén továbbra is kötelező lesz a saját felelősségre kiállított nyilatkozat (figyelem, az újonnan kibocsátott már eltér az eddig érvényes formanyomtatvány típusától). Ugyancsak elhagyhatjuk a lakhely szerinti településünket halaszthatatlan orvosi ellátás, gyermek felügyelete, meghatározott létszámú családi esemény, autójavíttatás céljából.

A hatóságok továbbra is az otthoni munkavégzést ajánlják, ugyanakkor azokban az esetekben, ahol ez nem lehetséges, az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató cégek, intézmények járványügyi megelőzési intézkedéseket foganatosítani, mérni a dolgozóik lázát, továbbá felosztani a dolgozók munkaidejét. Május 15-étől megnyílhatnak a szépségszalonok, fodrászatok, fogászati rendelők, múzeumok, a parkok, viszont a játszóterek továbbra is zárva maradnak.

Az ügyfelek által látogatott hivatalokban, intézményekben legkevesebb 4 négyzetméter távolságot kell biztosítani az emberek között, ezek az intézmények ugyanakkor nem fogadhatják azokat, akiknek a testhőmérséklete meghaladja a 37,3 Celsius-fokot. A parlament által szerdán megszavazott, a veszélyhelyzetet szabályozó törvény előírásával ellentétben a teraszok mégsem nyílhatnak meg, és továbbra is zárva maradnak a vendéglők, kávézók, motelek, panziók. Kötelező otthoni karantén a külföldről érkezőknek A 15 ezer négyzetméternél nagyobb alapfelületű kereskedelmi központok megnyitása sem lehetséges a veszélyhelyzet idején. Június másodikáig zárva maradnak az oktatási intézmények, ettől a dátumtól az iskolák megnyithatják kapuikat az érettségi és a képességvizsgák előkészítése, a végzős diákok felkészítése érdekében.

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár ismertetése szerint május 15-étől kezdődően minden egyes, külföldről Romániába érkező személynek otthoni elkülönítésbe kell vonulnia a családjával vagy lakótársaival együtt – függetlenül attól, hogy milyen országból jön. Ha az illető polgár nem akarja kitenni az itthoni családját a fertőzés kockázatának, kérheti az intézményes karanténban való elhelyezését – ebben az esetben azonban ő köteles fedezni az állami „elszállásolás” költségeit. „Más szóval ma éjszakától kezdődően, amint a rendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben, valamennyi, Romániába érkező személy otthoni elkülönítésbe vonul, függetlenül attól, hogy melyik országból érkezik” – szögezte le a katasztrófavédelem vezetője. Szabad a szabadtéri istentisztelet, mise Nelu Tătaru egészségügyi miniszter bejelentette: május 15-étől lehetségessé válik a szabadtéri mise és istentisztelet rendezése. Hozzátette, 14 nap múlva döntenek arról, hogy a hívek visszatérhetnek-e a templomba. Ezzel egy időben kinyitnak a szállodák, amelyeknek azonban be kell tartaniuk az egészségügyi és a gazdasági miniszter közös rendeletét a működésre vonatkozóan. Továbbra is szünetel a légi közlekedés Románia és tizenegy ország között a katasztrófavédelmi bizottság határozata szerint.

Az intézkedés 14 nappal hosszabbítja meg a szükségállapot idején bevezetett korlátozásokat. A döntés értelmében május 15-étől kezdődően további 14 napig nem közlekednek a repülőgépek Románia és Ausztria, Belgium, Svájc, Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Hollandia, Spanyolország, az Amerikai Egyesült Államok, valamint Törökország között. Újraindul a járóbeteg-ellátás a szükségállapot megszűntével.

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár közölte, a veszélyhelyzet idején a járóbeteg-rendelőintézetek ezután ellátják a nem sürgősséginek minősülő eseteket is, de csak előzetes időpont-egyeztetéssel fogadják a betegeket, és a váróteremben nem tartózkodhatnak páciensek.

A kórházak is fogadhatják a nem sürgősséginek minősülő eseteket is, a látogatási tilalom azonban továbbra is érvényben marad, és az egészségügyi intézményeknek meg kell találniuk a módját, hogy tájékoztassák a hozzátartozókat a beutalt páciens állapotáról.

(kronikaonline.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8426 RON
1 dollár = 4.3517 RON
100 forint = 138.86 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

50 éves évforduló Szretettel emlékezem volt osztálytársaimra, akikkel 50 évvel ezelőtt érettségiztem a (...)

sdx sc

Elektromos bicikli Eladó Új elektromos bicikli Garanciával . ára 4300 Ron , Alkudható . tel : 0742981286

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

r0 Hívjuk ki párbajra mr. coronavírust

talan inkabb feljunk a paniktol ,es ne (...)

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

Marianna Neményi Székelyföldért megmozgatjuk (...)

Javaslattal élnék a Székely Nemzeti (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam