reg
2026. március 17., kedd Gertrúd napja
árfolyam:
1 euro = 5.8931 RON
1 dollár = 713.6591 RON
100 forint = 0.0262 RON

lyen még nem volt: Klaus Iohannis üzent a magyaroknak a nemzeti ünnepükön

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

„Önök számára a mai nap alkalmat ad újra megerősíteni a magyar népet egységbe kovácsoló értékeket, és büszkén felmutatni az identitásukat, amely elismertté tette a magyar nemzetet a történelemben és az egyetemes kultúrában” – üzente a „magyar etnikumú román állampolgároknak” március 15-én az államfő.


Klaus Iohannis eddigi elnöki mandátuma alatt első alkalommal emlékezett meg a magyar nemzeti ünnepről. Az államfő március 15-i üzenetét az elnöki hivatal honlapján tették közzé hétfőn.

Közleméyében Klaus Iohannis jelentősnek nevezi a romániai magyar közösség hozzájárulását az ország európai integrációjához, a demokratikus értékek melletti elköteleződéséhez, illetve az emberi jogok és a kisebbségek védelmén alapuló román társadalom kiépítéséhez.

Az államfő szerint a világjárvány elleni közdelem, a nehéz időszakban tanúsított szolidaritás is azt bizonyítja, hogy a románok és magyarok képesek a nehézségek leküzdésének a szolgálatába állítani tehetségüket.

"Az etnikumközi harmónia ápolásával, együttesen fogjuk társadalmunkat fejleszteni és megerősíteni: ez olyan közös célkitűzés, amelynek megvalósításában a romániai magyar kisebbség is figyelemre méltó szerepet tölt be" - zárta üzenetét az elnök.

Mint ismert, a 2014-es elnökválasztáson a romániai magyarok több mint 80 százaléka szavazott Klaus Iohannisra. Az államfő támogatottsága a magyarok körében a 2019-es elnökválasztáson már jelentősen megcsappant. Klaus Iohannis gesztusa a 2021-es magyar nemzeti ünnepen összefüggésben állhat azzal, hogy az RMDSZ tavaly decemberben a Nemzeti Liberális Párt koalíciós társaként kormányra került.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

GARVAN We are genuine providers of Bank Guarantee (BG), Standby Letter of Credit (SBLC). Issuance is by AA (...)

richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? További információkért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (...)

NAGY HÍR SZÁMODRA... NAGY HÍR SZÁMODRA... Szüksége van pénzügyi kölcsönre; autóvásárláshoz, (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek