Újra együtt az Omega és a Scorpions

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A két zenekar június 16-án a Szabadságkoncerten lép fel együtt .


Háromgenerációs közönsége támogatásával továbbra is teljes erővel dolgozik a Scorpions, a hard rock német sztárzenekara, amely új lemezzel és egy filmmel is készül az alapításának ötvenedik évfordulójára, a következő koncertjét pedig az Omega együttessel adja Budapesten. 

A két zenekart évtizedes barátság köti össze, és június 16-án, a budapesti Hősök terén a rendszerváltás emlékére szervezett Szabadságkoncerten újra találkoznak. Több dalt közösen fognak előadni, köztük a Gyöngyhajú lány című Omega-klasszikust, amelyet a Scorpions is feldogozott White Dove (Fehér galamb) címmel. Az Omega 1994-es a népstadionbeli koncertjén "feltűnt nekünk ez a gyönyörű dal" - mondta az MTI-nek Klaus Meine énekes, aki a Scorpionst alapító gitárossal, Rudolf Schenkerrel volt vendég a koncerten. "Nagyon megtetszett, ezért feldolgoztuk és az új verzióval vettünk részt egy jótékonysági akcióban, a ruandai népirtásban megárvult gyermekek javára szervezett (1995-ös németországi) koncerten, most pedig újra elővesszük". 

A Hősök terén a rendszerváltás korának egyik legismertebb dalát, a Wind of Change-et is előadják.

A dal a Szovjetunióban adott koncerteken szerzett benyomások lenyomata, és 1989 szeptemberében, még a berlini fal leomlása előtt keletkezett - mondta Klaus Meine, a rockhimnusz szerzője.
Felidézte, hogy 1988-ban az akkori Leningrádban egymás után tíz este teltház előtt játszottak egy sportcsarnokban, és 1989 augusztusában felléptek a "szovjet Woodstock" néven is emlegetett Moszkvai Békefesztiválon.

 

"Azt éreztük, hogy a világ a szemünk láttára alakul át" - mondta Meine, aki szerint talán azért sejtették meg a dal címébe foglalt "változás szele" közeledtét, mert a második világháború után felnőtt német nemzedék tagjaiként erősebb volt bennük az érzékenység, mint a Moszkvai Békefesztiválon fellépő amerikai sztáregyüttesek, például a Bon Jovi tagjaiban, akik csak "a rock n' rollt akarták elvinni a Szovjetunióba".

 

"Volt valami a levegőben, és amikor hazaértünk Moszkvából, meg akartam fogalmazni ezt az érzést, a változás és a békésebb világ iránti remény érzését" - mondta a Scorpions frontembere a Wind of Change keletkezéséről, hangsúlyozva, hogy a remény alig néhány héttel később beigazolódott, de a dal az ukrajnai válság közepette még mindig aktuális.
A zenekar jövőre ünnepli az alapításának 50. évfordulóját, és nem tervezi pályafutása lezárását. Az utóbbi időszakban évente nagyjából száz koncertet adtak, rendre "drasztikusan megfiatalodott" közönség előtt.
"Nem akarom magunkat a Rolling Stoneshoz hasonlítani, de az biztos, hogy mi is háromgenerációs rockzenekar lettünk" - mondta Klaus Meine. Szerinte a Scorpions zenéje ugyan régmúlt évtizedekben gyökerezik, de "túlélte" például a punkot és az alternatív mozgalmat, és ma is releváns.
A Scorpions zenéjének "időtlenségét" jelzi az 5,3 millió követő is a Facebookon, akiknek életkora jellemzően 16 és 28 év között van - jegyezte meg.
Kiemelte, hogy a rajongók ragaszkodása a munka folytatására, új kihívások keresésére ösztönöz. Így legutóbb az MTV zenecsatorna akusztikus (unplugged) sorozatában adtak három koncertet Athénban - az MTV Unplugged történetében egyedülálló módon szabad téren -, és éppen a napokban fejezték be az akusztikus program németországi turnéját, amelyet európai koncertkörút követ.
Az idén kevesebbet lépnek fel, de dolgoznak egy jubileumi albumon, amelyen új szerzemények, kiadatlan dalok és feldolgozások lesznek. Az utóbbi években a zenekart elkísérte egy forgatócsoport, amely Budapestre is velük tart. A friss anyagból és archív felvételekből már formálódik a Scorpions történetét feldolgozó film, amely ugyancsak jövőre, az alapítás évfordulóján kerül a mozikba - mondta Klaus Meine.
A német labdarúgó-válogatott a Szabadságkoncerttel nagyjából egy időben lép pályára először a brazíliai világbajnokságon. A Scorpions zenészei közül többen nagy rajongói a labdarúgásnak, köztük az énekes, aki reméli, hogy a szállodában vagy a Hősök terén az öltözőben tudják követni a Portugália elleni mérkőzést. A német csapat kilátásairól azt mondta, nagy eredmény lenne, ha Joachim Löw gárdája eljutna az elődöntőig. Minden egyéb "csak ráadás" - mondta az MTI-nek Klaus Meine.

Az 1965-ben Hannoverben alapított Scorpions 1986-ban lépett fel először Budapesten, a Monsters of Rock fesztiválon, legutóbb pedig 2011 júniusában koncerteztek a magyar fővárosban, a Papp László Sportarénában. Klaus Meine 1969 végén csatlakozott a legendássá vált zenekarhoz.

 

(magyarhirlap.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8423 RON
1 dollár = 4.2788 RON
100 forint = 136.87 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Belgium:földmunkás, tereprendező Belgium: földmunkás, tereprendező Belgiumi partnerünk megbízásából keresünk: (...)

Belgium:kertész, kertépítő Belgium: kertész, kertépítő, tetőkert építő/gondozó Belgiumi partnerünk (...)

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

csokbgvo FRISSÍTVE -programváltozás: Március (...)

how to order viagra from canada (...)

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam