Hatvanezer éves élő mikroorganizmusokra bukkantak a mexikói Naica alagútrendszerében a NASA kutatói – írja az MTI. Nagyjából száz különböző mikroorganizmusról, elsősorban baktériumokról van szó, melyek 10-60 ezer éves kristályokba vannak zárva. A Földön a kilencven százalékuk eddig ismeretlen (...) olvasd tovább
Hiába a kemény hideg, a Duna Pesten biztos nem fog befagyni, és nem csak idén: valószínűleg az egész életünket enélkül kell leélnünk. Pedig nem csak Mátyást választották királlyá a jégpáncélon, brahiból még a hatvanas években is át lehetett csúszkálni a folyón a Margitszigetre, kétszáz éve pedig szinte évről évre közlekedtek jól megrakott szekerek a Duna jegén. Mi változott (...) olvasd tovább
A kurucos mentalitás miatt nem látjuk a Habsburgok érdemeit A Kádár-hasonlat sántít, szobrot ne állítsunk neki, de lássuk, hogy mit tett a magyarokért: 100 éve halt meg Ferenc József, aki most 500 méterenként szembejön a bécsi autópályán. Véreskezű megtorlótól a (...) olvasd tovább
Több száz fizikus és csillagász öt év alatt készítette el ezt a térképet az univerzumról. Ez a legnagyobb háromdimenziós térkép, amely még a nagyon távoli galaxisokat is megmutatja. Több száz fizikus és csillagász öt év alatt készítette el ezt a térképet az univerzumról. Ez a legnagyobb háromdimenziós (...) olvasd tovább
Csodálatos anyag a szén nanocső, hiszen elképesztő ereje van, és a mérnökök már jó ideje álmodoznak arról, hogy űrfelvonót készítsenek belőle. Egy friss vizsgálatból azonban kiderült, hogy egyetlen rossz helyen lévő atom kevesebb mint a felére csökkenti a nanoszálas anyag erejét. A nanocsövek erejét a hatszögletű rácsba rendezett szénatomok adják, (...) olvasd tovább
Nagyon hideg törpecsillagok körül keringő exobolygókat fedezett fel egy belgiumi kutatócsoport - az Európai Űrügynökség szerint jelenleg ez a legjobb hely, ahol az élet után kutathatunk. Három, potenciálisan életet rejtő bolygót fedeztek fel belga kutatók a TRAPPIST-1 katalógusnevű, extra hideg törpecsillag körül. A Liége-i (...) olvasd tovább
Egy új technológiával nanorobotokat küldenének a 4,3 fényévre lévő Alfa Centauri csillagrendszerbe, jelentette be egy napja Stephen Hawking fizikus és egy orosz milliárdos, Jurij Milner. Maga az alaphír is roppant izgalmas, mert a páros azt állítja, hogy az aprócska robotok húsz év alatt tennék meg azt az utat, ami egy mai technológiával működő űrhajónak harmincezer évig tartanak. Kicsit (...) olvasd tovább
Még januárban merült fel először a hír, hogy a fickó, aki miatt a Plútó nevű bolygóból 134340 Pluto lett (nyugi, a hivatalos alak továbbra is Plútó), bizonyítékot talált arra, hogy márpedig létezik a Naprendszerben egy kilencedik bolygó, csak olyan messze van, hogy a jelenleg használt távcsövekkel majdnem lehetetlen kiszúrni. Mike Brown, vagy ahogy a világ inkább ismeri, (...) olvasd tovább
A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) jelentették be – a világszerte közvetített washingtoni tájékoztatóval párhuzamosan –, hogy több száz fizikus és csillagász, közöttük több magyar tudós, évtizedekig tartó kemény munkáját siker koronázta: kísérletes bizonyítékokat találtak az Albert Einstein által száz éve előrejelzett gravitációs hullámok létezésére. Sokak szerint máris (...) olvasd tovább
A magukat legboldogabbnak tartó nemzetek polgárai sajátságos genetikai tényezővel bírnak: DNS-ük nagyobb valószínűséggel tartalmaz egy jellegzetes allélt, amely az örömérzékelésben és a fájdalom csökkentésében játszik szerepet - állapították meg bolgár és hongkongi kutatók, akik genetikai és számos külső tényezőt vizsgáltak annak megismerésére, mi okozhatja a különbséget a (...) olvasd tovább
Legalább 4,5 milliárd éves és valahonnan a Mars pályáján túlról érkezett – ennyit sikerült eddig kideríteni egy Dél-Ausztráliában talált rendkívül ősi kőmeteoritról. Az alig 1,7 kilogramm tömegű meteoritot - amely 4,5 milliárd éve, a Naprendszer hajnalán keletkezett – a dél-ausztráliai senki földjén (Outback) fekvő Eyre-tó (...) olvasd tovább
A Plútóval ma randevúzó New Horizons űrszonda már meg is válaszolt egy alapkérdést az égitesttel kapcsolatban. A LORRI (Long Range Reconnaissance Imager) készülék felvételei alapján megállapították, hogy a Plútó átmérője 2370 kilométer, vagyis némileg nagyobb, mint a korábbi becsült (...) olvasd tovább
Milyen büszkék is voltunk Farkas Bertalanra, aki 1980-ban, 35 éve az Interkozmosz program keretében első magyarként , a Szojuz 36 űrhajó fedélzetén felrepült a világűrbe. Elmondása szerint fantasztikus, katarktikus élmény volt onnan fentről megpillantani Magyarországot. Mit is kell tudnunk Farkas Berciről? 1949. augusztus 2-án született Gyulaházán, (...) olvasd tovább
A molekuláris diagnosztika új korszakot nyit a rák gyógyításában: a mindent pusztító, nem mindenkinél sikeres megoldások, például a kemoterápia helyett jöhetnek a betegek génhibáit javító, személyre szabott, célzott kezelések. A még csak kutatás alatt lévő kezelések bevonásával egy magyar cég rengeteg embernek adhat reményt. Az orvosokat is közös adatbázisba terelnék, az (...) olvasd tovább
Napfény segítségével és szén-dioxid felhasználásával mesterséges fotoszintetizáló mechanizmust készítettek amerikai kutatók – remények szerint ezzel a megoldással tisztább és zöldebb lesz a környezetünk. A worldtechtoday.com-on megjelent beszámoló szerint a Kalifornia Egyetem (Berkeley) és az amerikai Energiaügyi Minisztérium kutatói egy (...) olvasd tovább
Továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Petőfi Sándor földi maradványait találták volna meg a szibériai Barguzinban – hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), amely az elmúlt időszakban Kínában elvégezett DNS-vizsgálattal kapcsolatban több hiányosságra is felhívja a figyelmet közleményében. A közlemény felidézi, hogy a „Petőfi-ügy” 1989-ben (...) olvasd tovább
A történészek mindeddig egyetértettek abban: a királygyilkossággal kapcsolatos feltételezések nem bizonyíthatók, a legvalószínűbb forgatókönyv a mohácsi csata tragikus végkifejletére az, hogy II. Lajos menekülés közben fulladt bele a megáradt patakba. Ám egy új orvosszakértői vélemény – két magyar orvos, Nemes István és Tolvaj Balázs kutatása – kétségbe vonja, hogy a csatamező (...) olvasd tovább
A mi Napunk tömegének 12 milliárdszorosa annak a feketelyukszörnynek a tömege, amelyet a Pekingi Egyetemen fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport – írja az MTI. A szupermasszív fekete lyuk a Földtől 12,8 milliárd fényév távolságban lévő aktív galaxis szívében van, és olyan fényes, mint 420 ezer milliárd Nap együttvéve. A távolság miatt a kutatók a fekete lyuk (...) olvasd tovább
Ferenc Ferdinánd uralkodása a legnagyobb valószínűség szerint egy megváltozott, és a világtörténelem menetét is másként alakító monarchikus államszövetséget eredményezett volna, - erre a következtetésre jutott több elismert történész. Alternatív történelem és a döntéshozók tévedhetetlenségének hite Tavaly június (...) olvasd tovább
1943 január 12-én kora délelőtt, az urivi hídfőből indított szovjet offenzívával vette kezdetét az a véres és a 2. magyar hadsereg pusztulásával végződött ütközet, amely Don-kanyari tragédiaként él a magyar történelmi emlékezetben. Halálos tavasz A magyar kormány, személy szerint Bárdossy László miniszterelnök 1941 június 27-én (...) olvasd tovább
Ethicsrefinance@gmail.com HOW TO MAKE FAST MONEY ON PAYPAL CONTACT: (...)
How I solved my Infertility I am taking this time out to spread the work of Doctor Odunga Michael on this website. My name is (...)
Halovaeva ajánlat hitelek között, különösen súlyos 24 óra Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, ami (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Binary trading has caused many people (...)
Binary trading has caused many people (...)
Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)
Örülök az obiektiv döntésnek, (...)
Do you need a quick long or short term (...)
Borrow money here Fast online loans (...)
Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)
Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)
Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)
IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)
A szentmisek a templom Facebook (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni