rmdsz 1
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Ferenc pápa Orbán Viktornak: Ti Szent Márton népe vagytok

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Bő fél évvel magyarországi látogatása után ezúttal Ferenc pápa látta vendégül az Apostoli Palotában Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek újraválasztása óta ez első hivatalos útja külföldön. Csütörtökön délelőtt 11 órakor fogadta Ferenc pápa a dolgozószobájában a magyar miniszterelnököt és a tervezett félórás találkozó 40 perces megbeszélés után ért véget.


Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet kíséretében – a látogatás előtt délelőtt tíz órakor szentmisén vett részt a vatikáni Szent Péter bazilika Szent József oltáránál, melynél olasz nyelven óránként tartanak misét a templomba látogató zarándokoknak.

Pontosan 11 órakor érkezett a Szentatya dolgozószobájába Orbán Viktor, majd zárt ajtók mögött kezdődött a két fél közötti megbeszélés. A tárgyalás végén bevezették a terembe Orbán Viktor feleségét és kíséretét, majd sor került a kölcsönös ajándékozásra. A magyar miniszterelnök egy 1750-ben nyomtatott angol-latin nyelvű nagyheti imakönyvet ajándékozott a Szentatyának, továbbá egy kötetet Bartók Béláról, egy másikat pedig az ő műveivel.

„Minthogy a magyar nyelvet rajtunk kívül kevesen beszélik, ezért magyar zenét hoztam ajándékba, mert aki ezt hallgatja, az megérti a szívünket” 

– mutatta be a különleges CD-sorozatot Orbán Viktor a pápának, aki elégedetten nyugtázta: „Bela Bartok”.

A Szentatya – ajándékai átadásakor – külön magyarázattal szolgált, amikor jobbját rátette egy tányér nagyságú kerek bronzplakettre: 

„Ezt a domborművet én magam választottam Önnek a Vatikán műhelyéből. Szent Mártont ábrázolja, aki egyébként magyar ember – jó, tudom – Pannónia római provincia volt, de mégis, Ti Szent Márton Népe vagytok. Ez a kettévágott és a szegény vállára terített köntös pedig – és mutatta a kezével – az a szolgálat, amelyet értük tesztek. Az a szegény pedig azt a félmillió menekültet jelenti, akiket most befogadtatok”. 

A Szent Márton bronzplaketten kívül Ferenc pápa apostoli buzdításainak egy-egy példányát adományozta. „A béke világnapjára írt idei üzenetemet ma reggel dedikáltam Önnek” – mutatott a Szentatya a pecsét melletti aláírására. Ezenkívül a pápa vendégének ajándékozta az Abu Dhabiban 2019-ban aláírt, az Emberi Testvériségről szóló dokumentumot, illetve a világjárvány miatt 2020. március 27-án a Szent Péter tartott emlékezetes Statio Orbist, mely a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

(katolikus.ma)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

DELLEMBACH 2023.07.12 08:29:28
Sunt doamna DOMINIQUE DELLENBACH, femeie de afaceri de origine franceza si cu domiciliul in Franta.

Pentru a lupta împotriva sărăciei și excluziunii bancare, vă ofer online:

- împrumuturi comerciale

-Imprumuturi personale

- Finantare imprumuturi

- Credite imobiliare

Vă putem oferi un preț între 5.000 € și 60.000.000 € la o rată redusă de 0,80% până la 2% pentru petrecerea de sfârșit de an în această perioadă a crizei de sănătate prin care trecem.

Ești bărbat sau femeie de afaceri. Dacă aveți preocupări de management financiar sau dacă nu aveți fondurile necesare pentru a începe propria afacere. Dacă aveți nevoie de un împrumut pentru a stinge datorii sau pentru a vă plăti facturile. Aveți un scor de credit scăzut și astfel vă achitați datorii sau vă plătiți facturile. Ai probleme cu creditele și îți este greu să obții împrumuturi de la bănci sau alte instituții financiare. Dacă aveți nevoie de un împrumut pentru a vă finanța proiectele.

Rata dobânzii la credit este de 0,80% pe întregul credit, iar condițiile ofertei de credit sunt foarte simple. Împrumuturile solicitate se obțin în termen de 72 de ore de la

magazie de dosare.

Oferta mea este serioasa, o veti putea realiza prin procedura care este procedura legala de acordare a creditelor intre persoane fizice.

Contactați-mă astăzi și spuneți-mi suma de bani pe care doriți să o împrumutați.

Adresa mea de e-mail este: dellenbach.dominique1964@gmail.com / TELEGRAM: +33774080645 / TEL/ Whatsapp: +33774080645

Că în zilele noastre există mai mult impact al falsurilor care sunt făcute să creadă în întreaga lume că sunt o structură cinstită, dar în realitate acestea sunt doar falsuri și hash-uri false, doar pentru a abuza de orice și nimic pentru a înșela oamenii care au nevoie urgentă de satisface nevoile lor personale.

Așadar, pentru a evita toți acești parametri, am dorit să vă însoțim în cadrul financiar astfel încât să aveți o soluție adecvată la problemele dumneavoastră financiare care continuă să crească peste noapte.

Pentru mai multe detalii, vă rugăm să specificați suma și durata rambursării creditului dumneavoastră.
Cordial,


Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek