Trump jövőre újra indul az elnökségért

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.


Beszéde elején Donald Trump felidézte: éppen négy évvel ezelőtt közölte nyilvánosan a New York-i Trump-torony lépcsőjén, hogy indul az elnökségért. Történelmi pillanatnak nevezte azt a bejelentést, és megállapította, hogy akkor egy "nagyszerű politikai mozgalom" indult útjára.

Az elnök hangsúlyozta, hogy "korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert" örökölt, de - mint fogalmazott - helyreállította azt a lincolni elvet, miszerint a kormány a népből vétetett, a nép választotta és a népért dolgozik. Leszögezte, hogy a gazdaság jelenleg remek állapotban van, mindenki Amerikát irigyli.

Trump előtt a gyermekei, majd a first lady, Melania Trump mondott pár szót, az egész nagygyűlést pedig Mike Pence alelnök nyitotta meg. Pence hangsúlyozta: Trump annak idején azt ígérte, hogy Amerikát ismét naggyá teszi. "És pontosan ezt is tette" - mondta az alelnök.

Mike Pence azt hangoztatta: "Amerika visszatért", és Amerikának további négyévnyi Trump-elnökségre van szüksége. Kijelentette: "egyetlen okból vagyunk most itt, mégpedig azért, mert Amerikának szüksége van arra, hogy Donald Trump további négy évig elnök legyen. Az egyébként is szinte minden mondat után tapsoló tömeg kórusban énekelte: "Még négy évet!".

A mintegy 70-75 perces beszédében az elnök hosszasan foglalkozott korábbi vetélytársával, Hillary Clintonnal, a demokraták volt elnökjelöltjével, ostorozta a sajtót és általában a demokratákat. Mint mondta, az elmúlt három évben ő és kormányzata folyamatosan ostrom alatt állt.

Úgy vélte: miután a korábbi kampánycsapatának munkatársai és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság kimondta, hogy nem volt összejátszás, a demokraták most szerinte "újra akarják játszani az egész ügyet". Utalt arra is, hogy elődje, Barack Obama elnök "semmit sem tett", amikor tájékoztatták arról, hogy az oroszok megpróbáltak beavatkozni a 2016-os választások folyamatába. 

Trump azzal vádolta a demokrata párti politikusokat, hogy tönkre akarják tenni Amerikát. Radikális demokrata párti ellenfeleinket gyűlölködő előítéletesség és düh vezérli. Tönkre akarnak tenni titeket, és tönkre akarják tenni az országot - mondta. 

Miután bejelentette, hogy újból indul az elnökségért, Trump úgy fogalmazott: minden szívdobbanásával és minden csepp verejtékével azon lesz, hogy Amerikát továbbra is naggyá tegyék, és megőrizzék nagyszerűnek. Ígérhetem nektek, hogy soha, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket- mondta hívei tömege előtt.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7729 RON
1 dollár = 4.3160 RON
100 forint = 142.82 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

FELKESZITO MATEKBOL Matematikat tanitok V-VIII osztalyos diakoknak,.Intenziv felkeszites tesztek es alapos emelet (...)

Itt van befektetési lehetőség Szeretne extra jövedelmet keresni? Ha igen, keressen tovább. Az (AMAZON INVESTMENT CORPORATION) (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

Justinced A Szatmári Római Katolikus (...)

За нашими плечами (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh