Történelmi döntést hozott meg a Parlament: először született meg olyan jogszabály, amely a femicídium, vagyis a nők ellen nemi alapon elkövetett gyilkosságok megelőzését és visszaszorítását célozza, függetlenül attól, hogy az elkövető családtag vagy más személy. A törvény emellett erősíti a megelőzést és a hatóságok felelősségét. A többpárti, 250 képviselő és szenátor társkezdeményezésével kidolgozott törvénytervezetről szerdán döntőházként szavazott a képviselőház plénuma.
A törvény elsőként határozza meg jogi értelemben a femicídium fogalmát. Kötelezővé teszi a rendőrség, az ügyészség és az orvostani intézetek számára az adatok gyűjtését és elemzését, hogy a hatóságok pontos képet kapjanak az esetek hátteréről és tendenciáiról. Az Akadémia keretében működő Emberölések Elemzésére és Megelőzésére létrehozott Megfigyelőközpont (ORAPO) évente jelentést kell készítenie a nőgyilkosságokról és a családon belüli halálos erőszak eseteiről, valamint ajánlásokat kell megfogalmaznia a megelőzés érdekében. Emellett a Büntető Törvénykönyv módosításai azt is előírják, hogy súlyosbító körülménynek minősül, ha az emberölést a tettes a nő feletti „uralom” vagy „kontroll” megtartása érdekében követte el, illetve, ha a bűncselekmény gyermek jelenlétében történt.
„A nők biztonsága nem lehet alku tárgya. Az erőszak semmilyen formájának nincs helye a közösségünkben, ez a törvény ezért is fontos, mert nemcsak büntet, hanem a megelőzésre épít, és eszközöket biztosít a korai beavatkozáshoz. Segít jobban megérteni és feltárni az erőszak valós mértékét, és nagyobb védelmet nyújtva az áldozatoknak. Erre a jogszabályra azért volt szükség, hogy időben felismerjük a jeleket, megelőzzük a tragédiákat, megerősítsük a védelmet, valamint felelőssé tegyük a hatóságokat az erőszakspirál megállításáért. Nem elegendő utólag büntetni az elkövetőket, időben kell cselekedni annak érdekében, hogy visszaszorítsuk az erőszak minden formáját. A mai szavazás megmutatta: ez nem politikai kérdés, hanem közös felelősség. Ez a törvény a megelőzés törvénye is.” – emelte ki Csép Éva-Andrea, az RMDSZ munkaügyi és szociális ügyekért felelős szakpolitikusa, aki aktívan vett részt a jogszabály kidolgozásában és a bizottsági munkálatokban.
A nők elleni erőszak megelőzése érdekében a Tanügyminisztérium az iskolai tananyagba beépíti a diszkrimináció elleni neveléshez kapcsolódó témákat, mint a nemek közötti egyenlőség, a nők elleni erőszak formái, valamint a békés, erőszakmentes kapcsolatok etikája a családban, a közösségben és a társadalomban. Ezek a témák nem külön tantárgyként jelennek majd meg, hanem több tantárgyba integráltan ott, ahol a diszkrimináció elleni nevelés szerepel.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője plénumi felszólalásában elmondta: „Az agresszió semmilyen formája nem elfogadott. 2025-ben 60 nő vesztette életét családon belüli erőszak áldozataként, ez havonta 5 nő halálát jelenti. A törvény célja, hogy megelőzze a nők elleni legsúlyosabb erőszakformát, biztosítsa az áldozatok védelmét, és egységes eszközöket adjon a hatóságoknak a megelőzéshez, az igazságszolgáltatásnak pedig az igazságos, gyors és arányos büntetés kiszabásához. A törvény megteremti a jogi keretet arra, hogy ne csak a tragédiák után reagáljunk, hanem időben lépjünk fel. Zéró toleranciát kell tanúsítanunk a nők elleni erőszak minden formájával szemben.” – hangsúlyozta a képviselő.
A törvénytervezet elfogadását követően az illetékes hatóságok kidolgozzák a jogszabály alkalmazásához szükséges módszertant, majd a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép hatályba.
Forrás: rmdsz.ro
Loan Offer I was struggling with unexpected expenses plus debts and turned to Westlake Loan Firm. The (...)
ONLINE HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
ONLINE HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek