In memoriam Takács Csaba, az erdélyi magyarság csendes építője

Nem kívánt színpadi szereplő lenni, inkább arra törekedett, hogy mindenki, aki színpadra lép, a legjobbat nyújtsa, és a legjobb körülmények között dolgozhasson – ezt tartotta saját magáról Takács Csaba, az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány elnöke, a Janovics Jenő Alapítvány alapító tagja, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el május elsején.

Az RMDSZ fennállásának 35 éve – ahogy ő maga is fogalmazott – élete felét jelentette. Az alapítástól kezdve jelen volt, szervezte, építette a közösséget, majd hosszú éveken át ügyvezető elnökként tartotta kézben a szervezet működését. Nem a nyilvánosságban, hanem a háttérben dolgozott, de azok, akik ismerték, pontosan tudták, hogy ez a háttérmunka mennyire meghatározó.

Amikor az RMDSZ 2025-ös kongresszusán felköszöntötték, és a küldöttek hosszasan tapsolták, ő csak annyit mondott: „Köszönöm.” Azok, akik vele dolgoztak, azt mondják: ebben a rövid válaszban benne volt a következetessége, a szigora, és az is, hogy a politika számára nem az ünneplésről szólt.

„Ő a szövetségnek nemcsak a szíve volt, hanem a lelkiismerete is”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszolnak elmondta: újságíróként, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjeként ismerkedett meg Takács Csabával, és – mint fogalmazott – lenyűgözte az a hihetetlen erő, amely sugárzott belőle, az a konokság és bátorság, amellyel akkor védte a közösséget, valamint az, ahogyan igazságos és kiegyensúlyozott politikus próbált lenni.

Az RMDSZ jelenlegi elnöke elmondta: politikai pályafutását is Takács Csabának köszönheti, ugyanis 1997 januárjában, egy vasárnap reggel ő hívta fel, és kérdezte meg, hogy vállalja-e az államtitkári tisztséget a kulturális minisztériumban.

Kelemen Hunor RMDSZ elnök | Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala

„Azzal a telefonhívással kezdődött az én politikai pályafutásom, és azóta is nagyon-nagyon sokat beszélgettünk, nagyon sok időt töltöttünk együtt. Az elmúlt években is, miután ő az aktív politizálást abbahagyta, rendszeresen találkoztunk, és soha nem hagytuk abba a beszélgetést. Egyetlen beszélgetésünkre sem tettünk pontot – ha szabad így mondanom –, hanem abbahagytuk azzal, hogy folytatjuk. Ezelőtt pár nappal még terveztük 2026-ot, 2027-et, és nagy és komoly terveink voltak” – mesélte Kelemen Hunor.

Hozzátette: nagyon sokat tanult tőle a szervezetről a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején, az úgynevezett inaséveiben. Közölte: „Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem, és hogy barátomnak nevezhetem. Igen, a mi munkatársi-baráti kapcsolatunk a politikán túlra is kiterjedt. Nagyon sokat beszéltünk családról és minden egyébről. Ilyen szempontból ő egy idősebb barátom volt, egy hűséges és jó barátom – remélem, én is neki.”

Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: „Takács Csaba a szövetségnek nemcsak a szíve volt, hanem a lelkiismerete is. Mert mindenről nagyon őszintén és egyenesen beszélt. Igazából, ha a szövetséget meg kellene mintázni, akkor azt gondolom, hogy Csabáról lehetne.”

Amikor a 70. életévét betöltötte, arra gondolt, hogy teljesen visszavonul, de sikerült meggyőzni, hogy maradjon, mert szükség van rá – mondta Kelemen Hunor. „Ilyen szempontból az utolsó pillanatig a közösségéért, az erdélyi magyarok képviseletéért és a szövetségért dolgozó, aggódó, tervező ember volt. És én azt gondolom, hogy róla bátran elmondhatjuk, hogy az ő politikai életében két nagy tanító volt: a történelem és a mindennapi tapasztalat. A történelemből különösen az erdélyi fejedelemség kora – mindig ahhoz tért vissza, főként Bethlen Gábor idejéhez.”

Tanítóként szigorú, de igazságos volt – mondta a szövetségi elnök. „A fiatal kollégák is eleinte tartottak tőle, féltek, de amikor megismerték, a félelem feloldódott, megszűnt, és a bizalom lépett a helyére. A környezetemben nála igazságosabb embert nem ismertem” – tette hozzá.

„Az RMDSZ-nek nagy szerencséje volt Takács Csabával”

Markó Béla – az RMDSZ egykori elnöke, aki ügyvezető elnöki tisztségre jelölte Takács Csabát elmondta, parlamenti képviselőként ismerte meg őt. Már az első, 1990-es RMDSZ-tanácskozásokon is jelen volt, a Hunyad megyei szervezet képviseletében. 1990 és 1992 között képviselő volt az első, úgynevezett alkotmányozó gyűlésben, majd 1992-ben ismét mandátumot szerzett – tette hozzá.

Markó Béla egykori RMDSZ elnök | Fotó: Bereczky Sándor

„Közelebbről 1993 januárjában ismertem meg, amikor az RMDSZ szövetségi elnökévé választottak. Akkoriban komoly feszültségek voltak a szervezetben, és reális veszélye volt a szétszakadásnak. 1992 őszén egy egyeztető kerekasztal keretében új alapszabályzatot dolgoztunk ki, amely valóban szövetséggé alakította az RMDSZ-t. Ezt az 1993-as kongresszus fogadta el.

Az új rendszerben a szövetségi elnök javaslatára kellett kinevezni az ügyvezető elnököt, akinek a feladata a szervezet belső működésének irányítása volt. Míg az elnök elsősorban Bukarestben képviselte a szervezetet, tárgyalt és politizált, addig az ügyvezető elnöknek a mindennapi működést kellett kézben tartania.

Több kollégával konzultáltam arról, ki lenne alkalmas erre a rendkívül fontos feladatra. Így jutottam el Takács Csabához. Hosszan beszélgettünk, és ő akkor győzött meg igazán, amikor vállalta: lemond a képviselői mandátumáról, hogy teljes energiájával az ügyvezető elnöki tisztségre koncentrálhasson. Ez akkor komoly áldozat volt, és számomra egyértelművé tette, hogy nem a tisztségek vagy privilégiumok vezérlik, hanem a közösség szolgálata.

Végül őt javasoltam, és utólag azt mondhatom: ennél jobb döntést nem is hozhattam volna. Az RMDSZ-nek nagy szerencséje volt vele.

A mindennapi munka során ismertük meg egymást igazán. Nagyon hamar barátok is lettünk. Kölcsönös bizalom alakult ki közöttünk: ő bízott bennem, én bíztam benne. Ez a bizalom tette lehetővé, hogy 1993 és 2007 között, tizennégy éven át ügyvezető elnökként kiválóan irányítsa a szervezet belső életét. Szinte minden nap beszéltünk, ha másként nem, telefonon. Ő Kolozsváron volt, én Bukarestben vagy Marosvásárhelyen, de akkor is tudtuk, mit gondol a másik, ha éppen nem egyeztettünk.

Az ügyvezető elnöki tisztség nemcsak adminisztratív feladatokat jelentett: Takács Csaba részt vett politikai tárgyalásokon, kormányalakítási egyeztetéseken is, 1996-ban és később is. Sokszor utaztunk együtt Magyarországra, és számos fontos döntésben együtt vettünk részt.

A Communitas Alapítvány elnökeként is ugyanaz a megbízhatóság és figyelem jellemezte.

1993-tól dolgoztunk együtt, és ez idő alatt azt láthattuk, hogy a határon túli magyar szervezetek Vajdaságban, a Felvidéken vagy Kárpátalján időnként nehéz helyzetbe kerültek, szétszakadtak, majd próbáltak újra egyesülni. Ehhez képest az RMDSZ – amely ráadásul a legnagyobb ilyen szervezet – mindvégig egységes tudott maradni.

Ez nagy teljesítmény, és bár nem egyetlen ember érdeme, az biztos, hogy sok múlott azon is, kik vezették a szövetséget. Úgy gondolom, Takács Csabának is komoly szerepe volt abban, hogy ez a szervezet egyben maradt. Kár, hogy mindezt most kell elmondani, búcsúzáskor – tette hozzá.

Borbély László: Mindenki tanult tőle. Én is.

„Azt hiszem, hogy ebben a pillanatban talán azon kevesek közé tartozom – Takács Csabával együtt tartoztunk –, akik az elejétől fogva az RMDSZ szekerét toltuk. Véleményem szerint ő az egyik legrégebbi bajtárs volt. És azt kell mondjam: bajtárs – mert amikor baj van, akkor fontos, hogy együtt legyünk, együtt gondolkodjunk. Márpedig nagyon sok olyan pillanat volt, amikor együtt kellett gondolkodnunk, amikor fontos döntéseket kellett hozni”- mondta Borbély László az RMDSZ egyik ügyvezető alelnöke.

Borbély László | Fotó: Ferenc Hunor

Hozzátette: „Csaba azon kevesek közé tartozott – most már sajnos múlt időben kell mondani –, aki rendkívül tudatosan gondolkodott, ugyanakkor nagyon érzelmes ember is volt. Ezt a kettőt úgy tudta egyensúlyba hozni, hogy az ember mindig érezte: egy igazi partnerrel, egy igazi baráttal, egy igazi bajtárssal van dolga. És mindig azon gondolkodott, hogyan oldjuk meg a problémákat, nem azon, hogy miért ne lehetne megoldani őket.

Ez különösen fontos volt egy olyan tisztségben, amely alapvetően a szervezet mindennapi működtetéséről szólt. Ügyvezető elnökként gyakorlatilag ő irányította a szervezet belső életét, és amikor egy közösséget vezetsz, mindenki érezte, hogy ő valódi vezető. Ugyanakkor azt is, hogy nap mint nap a közösségért dolgozik.

Nem is tudom, mit fogunk csinálni nélküle. Olyan űrt hagyott maga után az RMDSZ-ben és a magyar közösségben, amelyet nem lehet egyszerűen pótolni. Jönnek majd mások, de ő egy olyan példakép marad mindannyiunk számára, amely a ’90 utáni közösségi életünkben egyedülálló.

Sokan vannak azok a fiatalok is, akiket ő indított el, akiket támogatott. Ma már az internet világában élünk, és rengetegen írtak róla, fejezték ki részvétüket. Néhány ilyen visszaemlékezést elolvasva döbbentem rá igazán, milyen sokan tekintették nemcsak kollégának, hanem mentornak is. Ott volt végig az ügyvezető elnökségen, a Communitasnál, és folyamatosan jelen volt az emberek életében.

Ebben a rohanó világban különösen nagy érték, ha valakinek van türelme meghallgatni a másikat. Neki mindig volt. Részletesen elmondta a véleményét, de ugyanilyen figyelemmel hallgatott meg másokat is. Azt hiszem, azon kevesek közé tartozott – és sajnos ezt is múlt időben kell mondani –, akik nemcsak elvégezték a munkájukat, hanem át is adták azt a szemléletet, azt a problémamegoldó gondolkodásmódot a fiatalabb nemzedéknek.

Mindenki tanult tőle. Én is. Úgy gondolom, ez egy olyan veszteség, amelynek a súlyát még fel sem tudjuk mérni – de már most is nagyon fáj” – mondta Borbély László.

Takács Csaba arcán ott ül az a bizonyos „magyar sors” 

„Több mint huszonöt éven át voltam a közvetlen munkatársa. Számtalan kihívás és feladat megoldásában voltunk sorstársak. Nagyon sokat tanultam tőle. Bár idősebb vagyok nála, fiatalabban kerültem a közelébe 2000-ben, és szinte „ittam” mindazt, ahogyan a közösségről gondolkodott, ahogyan cselekedni tanított – úgy, hogy annak valódi haszna legyen” - emlékezett Szép Gyula operaigazgató, politikus.

Szép Gyula | Fotó forrása: Kolozsvári Magyar Opera

Hozzátette, Takács Csaba nagyon magasról tudott rálátni az erdélyi magyar társadalom egészére: a szépségeire, a hibáira, a hátrányaira és az előnyeire egyaránt. Mindig a legnagyobb bölcsességgel tudta rátenni az ujját arra a pontra, ahol segíteni lehetett, ahol javítani lehetett – ahol az erdélyi magyar közélet „pulzusán” lehetett változtatni.

„Sokoldalú, sokszínű személyiség volt. Gyakran előfordult, hogy elsőre nem értettünk egyet, sőt, időnként értetlenségbe ütköztünk – de aztán szinte mindig kiderült, hogy az ő logikája, az ő gondolkodásmódja volt a tisztább, a helytállóbb. Még akkor is, amikor ritkán vitába keveredtünk. Ilyenkor sokszor csak lesütött szemmel tudtuk tudomásul venni: ő lát a legtisztábban közülünk.

Sokszor, kissé keserű humorral jegyeztem meg, hogy Takács Csaba arcán ott ül az a bizonyos „magyar sors” – főként a problémák formájában. Mert amikor valami jól működött, azzal nem foglalkozott különösebben; mindig arra figyelt, amit még meg kell oldani.

Takács Csaba nem egyszerűen egy tisztséget töltött be. Nem egy funkcióban volt, nem egy megbízatást teljesített. Ő valóban az erdélyi szellemiséget próbálta magában hordozni – és ahol csak lehetett, annak jobbításán dolgozott.” – tette hozzá Szép Gyula.

Dézsi Attila: Nem tudok róla múlt időben beszélni

„Nekem Takács Csaba olyan ember, akit 1990. január 11-én, a lupényi RMDSZ alakuló gyűlésén volt szerencsém megismerni, amikor 17 éves voltam. Immár 36 éve nemcsak az életem vagy a pályám része, hanem úgy érzem, a családomé is” – mondta Dézsi Attila Hunyad megyei RMDSZ-es politikus.

Közölte az a közösség – és személy szerint ő maga is – egy olyan embert ismertek benne, aki nemcsak megerősítette és támogatta a közösséget, hanem annak idején ő volt az, aki Hunyad megye minden városában megszervezte a magyar közösséget. Egy olyan megyében, ahol köztudott, hogy a magyarok lélekszáma kicsi volt, és ma is az. És ahol talán mindenki családtagnak tekintette őt, mert valóban mindenkinek tudott segíteni – hangsúlyozta.

„Talán ezért sem beszélek róla múlt időben. Minden gyermekben, aki a megyében magyar nyelvű oktatásban tanult – gondoljunk csak a Téglás Gábor Iskolaközpontra, amely az ő, és hangsúlyozom, az ő nevéhez kötődik –, benne van az ő munkája. Nélküle nem létezne gimnáziumi szintű magyar oktatás Hunyad megyében. Úgy érzem, minden diákban, aki ide jár, aki itt végzett, vagy aki a jövőben fog, ott van az ő sikere is. Ez a siker az övé is, mert nélküle nem lett volna meg az a személyes öröm és sikerélmény, hogy az itteni szórványban élő magyar családok anyanyelvükön taníttathatják gyermekeiket.

De nemcsak az intézményrendszerben volt meghatározó szerepe – és van Csabának. Hiszen, hangsúlyozom: van és lesz. Talán ő volt az az egyedülálló, szórványban gondolkodó személyiség, aki stratégiai, hosszú távú gondolkodással bírt, és akinek szemlélete ma is, és véleményem szerint 5, 10 vagy akár 20 év múlva is meghatározza majd a megmaradás és a siker alapjait a megyében.

Számomra személyes iránytű volt, szinte családtagként éltem meg a mellette töltött mindennapokat. Néha személyesen, legtöbbször hosszú beszélgetéseink során kaptam meg azt a magyarságszeretetet, amelyet talán édesapám után ő tudott nekem átadni. És azt a bizalmat, azt a bizonyosságot a bizonytalanságban, amely számunkra itt, szórványban létfontosságú.

Mert számomra – és ennek a közösségnek is – a biztonságérzetet az a türelem jelenti, amelyre ő tanított meg bennünket. Nemcsak Dézsi Attilát, hanem mindannyiunkat. Talán Bethlen Gábor diplomáciájához hasonló módon közelített a problémákhoz, és talán ez vezetett ahhoz a sikerhez, hogy ma is létezik itt magyar közösség.

Ma is létezik egy erős – bár létszámában megfogyatkozott – magyar közösség, amely nemcsak személyemen keresztül viszi tovább az ő gondolkodását, hanem, úgy érzem, maga a közösség is tovább fogja vinni az ő szellemét. Ő közöttünk él tovább” – hangsúlyozta.

Csaba egy Ember volt – az ember minden jó tulajdonságával

Seres Dénes parlamenti képviselő elmondta, hogy Takács Csabát a ’90-es évek elejétől ismeri, de igazán közel az 1993-as brassói kongresszuson kerültek egymáshoz. Mint felidézte, Takács Csaba akkor ügyvezető elnökként a tanácskozás közben személyesen is kikérte a véleményét.

Seres Dénes | Forrás: Szilágyi fotó

„Csaba egy Ember volt – az ember minden jó tulajdonságával. Becsületes, konzekvens, szavatartó. Olyan harcostárs, akire mindig lehetett számítani” – fogalmazott. Hozzátette: kapcsolatuk alapját éppen ezek az értékek adták, és a közösségi munkában közös, pragmatikus szemléletük is közelebb hozta őket egymáshoz. Elmondása szerint gyakran ültek le hosszú beszélgetésekre, amelyek középpontjában mindig az erdélyi magyarság helyzete és jövője állt. „Ő ezt egy életen át vállalta – számára ez nemcsak feladat volt, hanem életforma” – hangsúlyozta.

Seres Dénes úgy véli, Takács Csaba távozásával nemcsak egy politikust, hanem egy elkötelezett harcostársat is elveszített a közösség. „Hiányozni fog még sokáig, de amit ránk hagyott – a gondolkodását, a kitartását, a meglátásait –, az velünk marad” – mondta.

Emlékei közül kiemelte, hogy Takács Csaba mindig támogatta a közösségi kezdeményezéseket. Felidézte a Szilágy megyei emlékhely- és szoborállításokat, amelyek kapcsán gyakran tréfásan jegyezte meg: „Na, figyelj, akkor még van egy szobor?”

Egy másik példaként a „Varrd magad!” programot említette, amelynek keretében már több mint 2500 ruhadarab készült el. Mint mondta, Takács Csaba ezt a kezdeményezést is nagyra értékelte, és további közösségek bevonására biztatta őket. „Nagyon sok mindent tudtunk együtt megbeszélni és kitartóan végigvinni. Ezek számomra maradandó emlékek” – tette hozzá.

„És még valami… amit nagyon a szívemre kötött. Azt mondta: az RMDSZ mozgalmi jellege – tudod – szinte csak nálatok maradt meg igazán. És ezt én azóta is viszem magammal” – jegyezte meg.

Seres Dénes reményét fejezte ki, hogy lesznek még Erdélyben olyan elkötelezett emberek, mint Takács Csaba, akik munkájukkal hozzájárulnak a magyar közösség megmaradásához szülőföldjén.

„A megosztó vitákat nem szerette, nagydobbal verebet fogni sosem akart”

Tibori Szabó Zoltán újságíró Az erdélyi magyarság napszámosának állít emléket a hétfőn megjelent nekrológban.

Mint írja:  „Eltávozott közülünk a nagyon sokak által tisztelt főemberünk, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítója, az erdélyi magyar közösség építését szolgáló Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke. Egyik pillanatról a másikra, tragikus körülmények között. A szomorú hír megdöbbentette Erdély magyarságát, hiszen Takács Csaba nevét Szatmárnémetitől Brassóig és Besztercétől Temesvárig mindegyik közösségszervező és -építő munkát végző vagy abban részt vevő magyar ember jól ismerte, hiszen másfél évtizeden át az RMDSZ ügyvezető elnökeként, csaknem három évtizeden keresztül pedig a Communitas elnökeként szolgálta a magyarság ügyét.

Már a rendszerváltás hajnalán fontosnak tartották őt és meghallgatták a véleményét a legismertebb és legbefolyásosabb romániai politikusok, Corneliu Coposutól Adrian Năstaséig, és Emil Constantinescutól Ion Iliescuig. De kikérték azt Budapesten és más európai fővárosokban, illetve az Egyesült Államokban is. Mi magunk is pontosan tudtuk: Takács Csaba minden erejével azon munkálkodik, hogy az erdélyi magyarság politikai, társadalmi, oktatási és kulturális téren is felmutathassa értékeit, múltjára, jelenére, munkájára és erejére büszke lehessen, és rendíthetetlenül bízzon abban, hogy nekünk ezen a földön jövőnk van.

Éppen ezért az elkötelezettségéért a megosztó vitákat nem szerette, nagydobbal verebet fogni sosem akart, hanem örökké, példátlan akarattal, kitartással, csendesen, a megbékélést, az összefogást, az együttműködést, az építést sürgette. Folyamatosan rajta tartotta a szemét mindenen, amit a közösségünk megerősödése és épülése szempontjából fontosnak tartott.

Családja mélyen gyökerezett az erdélyi földben. Felmenői között ott találjuk az erdélyi arisztokrácia színejavát, olyanokat is, akik az erdélyi magyarság haladását fontos cselekedetekkel vagy bőkezű, évtizedeken át működő, rászorulókat segítő alapítványokkal szolgálták. Ezekre természetesen felnézett. A származására tehát büszke volt, ám annak tudata sohasem valamilyen rosszul értelmezett felsőbbrendűségre vagy nagyravágyásra, hanem kizárólag feladatmegoldásra és szolgálattételre sarkallta. Édesanyja jussát, a szilkeréki Inczédy-Schilling kastélyt javítgatta, szépítette és gondozta, amikor csak ideje engedte. – Megyek Szükerékre, rengeteg munka vár rám – mondta gyakran, a település régi, történelmi nevét használva. Hogy aztán végül, ugyancsak dologidőben, ott érje utól a szomorú végzet. (...)

Tetőtől talpig tisztességes, becsületes ember, az erdélyi magyarság élő, hűséges lelkiismerete és egyben odaadó, kitartó napszámosa volt, akinek érdemeit és eredményeit felsorolni sem könnyű. (...) ”– fogalmazott.  

Takács Csaba, a pályafutása során mellette vagy vele lévő útitársak közé sorolta családját 

Az RMDSZ fennállásának 30. évfordulója alkalmával megtartott beszédét így zárta: „Végezetül bevallom Önöknek, hogy egy olyan emberben, erdélyi magyarban, aki az elmúlt három évtized eseményeinek számos esetben közvetlen részese volt, megelevenednek azok szereplői is. Kezdve azokkal, akik az erdélyi magyarok rendszerváltást követő szabadság-eufóriájából erőt merítve, az RMDSZ-t létrehozták. És folytatva mindazokkal, akik a területi szervezetek szintjétől az országos tisztségviselőkig, parlamentben, ügyvezető elnökségen, önkormányzatokban, civil szervezetekben, egyházakban helytállottak. Mindezekkel együtt, mindezek társaságában tehettem meg jómagam is ezt a harmincéves utat. A legmélyebb érzés pedig, amelyet ez bennem kiváltott, az a mérhetetlen tisztelet és megbecsülés útitársaim iránt. (Engedjék meg, hogy ide besoroljam családomat is.)”– mondta Takács Csaba.

(maszol.ro)