llatok, ízek és jókedv töltötte meg hétvégén Magyarlápost, ahol immár hagyománnyá vált rendezvényként tartották meg a Láposmenti Gulyásfőző Versenyt. A közösségépítő esemény célja, hogy a Lápos folyó mentén élő magyarokat összekösse – ezúttal is sikerrel, hiszen a közös főzés, a magyaros ízek és a baráti hangulat mind hozzájárultak a nap sikeréhez.
Az idei megmérettetésen nyolc csapat vett részt, akik mind saját receptjeikkel és kreatív ötleteikkel igyekeztek elnyerni a zsűri és a közönség elismerését. A gulyások rotyogtak, a hangulat pedig forró volt – nemcsak a bográcsok miatt, hanem a baráti versengés és az együttlét öröme miatt is.
A zsűri döntése alapján az első helyet a koltói csapat szerezte meg, a második helyen a domokosiak, míg a harmadik helyen a magyarláposiak végeztek. A szervezők minden résztvevőt különdíjban is részesítettek, így senki sem tért haza üres kézzel – vagy üres hassal.
Az eseményen Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő is részt vett, aki közösségi oldalán méltatta a kezdeményezést. Mint írta:
„Sokféle módja van a közösségépítésnek, a közös főzés, a magyaros ízek minden bizonnyal ilyen, hiszen ez is összeköti a Lápos folyó mentén élő magyarokat. Gratulálok a nyertes koltóiaknak, az ezüstérmes domokosiaknak és a bronzérmes magyarláposiaknak! Üres kézzel senki nem tért haza, mindenki különdíjban is részesült.”
MAGÁN, NEM BANKI HITELEK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
MAGÁN, NEM BANKI HITELEK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek