Szinérváralján az RMDSZ is hozzájárult ahhoz, hogy a település élhetőbb legyen. Kormányzati, európai uniós forrásokból fejlődött a kisváros, ugyanakkor közösségi rendezvényeinkkel igyekeztünk elérni, hogy a helyi magyar közösség jól, otthonosan érezze magát Szinérváralján.
„Fontos eredmény, hogy kiharcoltunk egy magyar bölcsődei csoport létrehozását, ezzel gyermekeink már kicsi koruktól anyanyelvükön tanulhatnak. Az RMDSZ által elindított Anghel Saligny programból utakat újítunk fel, és szavazatunkkal mi is hozzájárultunk a Szamoson átívelő híd megépítéséhez, így lerövidül az út Szinérváralja és Remetemező között. A Bay Ház felújítására is fordított forrásokat az önkormányzat, ebben emlékkiállítást tervezünk kialakítani a magyar kormány támogatásával” – fogalmazott Tepfenhardt Ágota helyi önkormányzati képviselő.
A város egyetlen magyar tanácsosa elmondta, hogy az elmúlt években jelentősen sikerült fejleszteni a várost európai uniós forrásokból. Bővítik és fejlesztik a víz- és szennyvízhálózatot, felújítják a polgármesteri hivatal A és B épületszárnyát, új bútorzattal ruházzák fel a szinérváraljai Alexiu Berinde Általános Iskolát. Ennek köszönhetően diákjaink modernebb körülmények között tanulhatnak. Szintén uniós forrásból sikerült az városhoz tartozó épületek energiaellátást zöldenergiával megoldani, így a városkasszában több pénz marad más fejlesztésekre. A dugók enyhítésére 20 elektromos kerékpárt vásárolt a települése, amit két órán keresztül ingyen használhat bárki.
Az identitás erősítésére folyamatosan hangsúlyt fektetünk. Beiskolázási kampányt indítottunk, hogy bátorítsuk a szülőket a magyar nyelvű oktatás választására. „Fantáziamadár” rajzversenyt, szüreti bált, gyermeknapot, gulyásfőzőversenyt, nyári tábort, karácsonyi jótékonysági koncertet szerveztünk, csomagokat osztottunk az időseknek, fejlesztettük a Magyar Házat a Communitas Alapítvány támogatásával.
Tervezünk egy bölcsödét és egy uszodát építeni, elektromos buszokat akarunk forgalomba helyezni, amelyek Szinérváralja – Apahegy - Sebespatak között fognak közlekedni, töltőállomást telepítünk, és tervezzük a zsinagóga felújítását elkezdeni.
Építjük és megvédjük közösségeinket!
350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)
350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)
350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek