k rmdsz
2024. május 07., kedd Gizella napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Együtt tiltakoznak a magyar szervezetek Csíkszeredában

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-ei székely szabadság napjának fontossága mellett – adja hírül a kronika.ro-n.


Az eseménynek az adott „löketet", hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt a következő két évre is megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett felvonulást.

„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját" – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.

„Március 10-én 17.30-ra várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet" – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője.

Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre" – fogalmazott.

A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Somay Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni".

A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-ére hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér" – mondta a csíkszeredai polgármester.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként csütörtökön közleményben jelezte: a törvényes előírásoknak megfelelően, hétfőn benyújtotta a kérvényt a 2016-os és 2017-es március 10-ei marosvásárhelyi felvonulás megszervezésére, a jogszabály által előírt 48 órán belül azonban nem kaptak választ a rendezvények betiltására vonatkozóan.

„Elmondható tehát, hogy semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a rendezvényeket megtartsuk, közvetkezésképpen azokat meg is fogjuk rendezni" – szögezte le közleményében az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény.

Mint ismeretes, az Agerpres hírügynökség által idézett Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője azt mondta, a következő két évben biztosan nem lesz felvonulás a székely szabadság napján, a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte azokat – írja a kronika.ro.

erdely.ma

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek