k rmdsz
2024. május 08., szerda Mihály napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Grandiózus tervekkel állt elő a szatmári polgármester

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az elkövetkező négy évben összesen 17 millió lejt költhet a szatmárnémeti önkormányzat a város köztereinek fejlesztésére.


Dorel Coica polgármester (képünkön) hétfőn bejelentette: keretszerződést kötnek egy céggel, melytől a szükségletek és az anyagi lehetőségek függvényében fognak térkellékeket rendelni.

Az elöljáró úgy nyilatkozott: korábban egy ilyen jellegű megállapodás hiánya miatt ment nehézkesen a beszerzés, de ez az akadály most elhárult. Amint kifejtette, körülbelül kétezer pad és megközelítőleg háromezer szemeteskuka kerülhet ki az utcákra a közeljövőben. Az elöljáró szerint nagy hangsúlyt fektetnek a meglévő játszóterek felújítására, továbbá újak létesítésére is, így négy év múltán városszerte 23 játszótér várja majd a gyerekeket.

Dorel Coica elmondta, a városi buszmegállók rendbe hozásának is itt van már az ideje, így a keretmegállapodás értelmében kényelmes várakozóhelyeket alakítanak ki, ahol az eső elől is védve lesznek az utazók. A polgármester szerint emellett parkoló- és buszjegy-automatákat is vásárolnak, továbbá fitneszparkokat, valamint műfüves minifocipályákat alakítanak ki.

Az elöljáró arról is beszámolt, a napokban Bukarestben járt, ahol több miniszterrel is tárgyalt. Kifejtette: komoly ígéretet kapott arra, hogy hamarosan multifunkcionális sportcsarnok, fedett uszoda, valamint bowling- és tekepálya kialakítására kap támogatást a város. Hozzátette: szerinte a szatmári megyeszékhely 2018-ben teke-világbajnokságnak adhat otthont.

Dorel Coica arról is beszámolt, hogy letett a regionális fejlesztési minisztériumban egy hídépítési projektet annak reményében, hogy a kormány közvetítésével sikerül majd európai uniós pénzt szerezni a kivitelezéshez. Mint megtudtuk, ez nem a sokat emlegetett városi körgyűrű részét képező Szamos-híd lenne, hanem egy másik, mely a strandra vezető utcát kötné össze a 17-es lakóteleppel.

krónika.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Kérjen kölcsönt 10 percen belül. Vállalkozási hitelek és egyéb termékek 50 millió ft-ig gyorsan és alacsony kamattal adunk (...)

Loan Are you looking for a legitimate loan? Have you been turned down by your banks? You need money (...)

Komoly hitel ajánlat Komoly hitelajánlat Sziasztok, természetes személy vagyok, aki a Magyar Köztársaság egész (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek