"Kevesebb mint két év alatt a kormányom többet ért el, mint szinte bármelyik másik adminisztráció az országunk történetében" – mondta az amerikai elnök az ENSZ Közgyűlés 73. ülésszakának általános vitáján. Azt is kijelentette Trump, hogy az Egyesült Államok ezáltal erősebb, gazdagabb és biztonságosabb (...) olvasd tovább
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke szerint az október 6-án és 7-én tartandó, a család új fogalmának az alkotmányba ültetéséről szóló népszavazásra semmi szükség sincs, mivel magának a referendumnak nem lesz semmiféle jogi következménye. - a Transindex.ro portálról A diszkriminációellenes tanács elnöke azt nyilatkozta az (...) olvasd tovább
A több mint három éve tartó felújítási munkálatok után október végén megnyílik a Szépművészeti Múzeum. Nemcsak az épületet újították fel, hanem a múzeum állandó kiállításait is újrarendezik. A Liget Budapest projekt keretében végzett rekonstrukció során felújították a II. világháborúban jelentős károkat szenvedett, azóta csak felületes felújításon átesett és (...) olvasd tovább
Szeptember 24. és 28. között tüntetéssorozatot hirdet a Magyar Szülők Szövetsége a román nyelv oktatását célzó kormányrendelet visszavonásáért. Az országos szintű tiltakozásokat a megyei főtanfelügyelőségek előtt szervezik hétfőtől csütörtökig 17 és 18 óra között, pénteken pedig 12 és 13 óra között. „Terveink és az eddigi visszajelzések szerint több (...) olvasd tovább
Beszélgetéssoroztatot indít fiataloknak (16+) a Szentháromság plébánia egyetemistáinak csoportja. Az első találkozó témája: A facebook. Időpont: 2018. szeptember 27., csütörtök 19. óra Helyszín: COLONELLO olvasd tovább
Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren vasárnap délután. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg. Az ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt a (...) olvasd tovább
Az RMDSZ azt kéri szavazóitól, éljenek demokratikus jogukkal, vegyenek részt a referendumon, és szavazzanak lelkiismeretük szerint – hangsúlyozta a Szövetségi Állandó Tanács pénteki ülését követően Kelemen Hunor. Az erdélyi magyar közvéleményt élénken foglalkoztatja és megosztja ez a kérdés. A Szövetségi (...) olvasd tovább
Amíg meg nem oldódik a kisebbségi iskolákban zajló románnyelv-oktatásra vonatkozó kormányrendelet ügye, addig nem tárgyal más jogalkotási kérdésekről a PSD-ALDE koalícióval – mondta szombaton Kelemen Hunor. A parlament épületében nyilatkozó RMDSZ-elnök kifejtette, a parlamenti együttműködésre vonatkozó megállapodás négy (...) olvasd tovább
Kalandos életmű - festőművész, a nagybányai Szentháromság templom festményeinek alkotója, romantikus tájképfestő, fotográfus, Petőfi és Orbán Balázs barátja, szabadságharcos, költő, újságíró - életművével ismerkedhetik az olvasó- és művészetkedvelő közönség. A monográfia szerzője, a csíkszeredai Mezei kutató, Nagy Gyöngyvér, a (...) olvasd tovább
A pártelnöki és a képviselőházi elnöki tisztségről való azonnali lemondását kéri Liviu Dragneától egy nyílt levélben a Szociáldemokrata Párt (PSD) három alelnöke. A levelet Paul Stănescu PSD-alelnök, kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter, Gabriela Firea PSD-alelnök és Bukarest főpolgármestere, (...) olvasd tovább
Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott közös sajtótájékoztatót Moszkvában. A magyar miniszterelnök elmondta, az elmúlt években a két ország kiszámítható partnere lett egymásnak, és minden megállapodás, amit korábban kötöttek, az teljesült. Szakértők szerint Európa tekintetében Magyarország kapcsolata a legerősebb Oroszországgal. A (...) olvasd tovább
Támogatja a Magyar Polgári Párt (MPP) azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amely egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határozza meg a családot. Vasárnap kibocsátott állásfoglalásában a Biró Zsolt vezette alakulat leszögezi, az MPP számára a család az élet (...) olvasd tovább
FRISSÍTVE: Rejtett kincseink családi kincskeresés Peschak család Richter család Sass Bunda család Kósa család Cselinszki család Szigeti család Török család Balogh Eszter Telegdi- Búzás család Veres Tekla Bálint Kincső Várvédő Ágnes + (...) olvasd tovább
Világkörüli Erdély turné, és akkor persze Nagybányán is 2018. október. 08., Nagybányai Bábszínház, 19.00 óra Jegyek elővételben (28 lej) a Nagybányai RMDSZ székházában (hétfő-csütörtök 9.00-15.30, pénteken 9.00-13.30), és az előadás előtt a helyszínen (...) olvasd tovább
Két napon belül döntés születik arról, hogy összehívják-e Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottságának ülését - mondta hétfőn az alakulat elnöke, Liviu Dragnea, hozzátéve, hogy a pártelnöki tisztséget szavazás útján kell megszerezni, nem lehet elorozni. A parlament épületében nyilatkozó Dragnea rámutatott, nem kell tovább (...) olvasd tovább
Hollósy Simon szülővárosában, Máramarosszigeten is megemlékeznek a festőművész halálának centenáriumi évfordulójáról. Ebből az alkalomból a Hollósy Simon Művelődési Egylet két napos rendezvénysorozatot szervez október 3-4-én. Első nap az UNESCO- és Kossuth díjas Sebestyén Márta koncertezik közösen Andrejszki Judit barokk énekesnővel a (...) olvasd tovább
A család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló felsőházi szavazáson az RMDSZ frakciójának többsége igennel szavazott, három szenátor tartózkodott. Utóbbiaktól érdeklődtünk arról, hogy mi ébresztett kétségeket bennük a koalíció javaslatával szemben, hogyan látják az (...) olvasd tovább
A Nagybányai Magyar Napok utolsó napján már nem kellett futkosni a programok között, hiszen sokkal nyugodtabban telt a vasárnap. A hithez is közelebb kerülhettek a nagybányai magyarok, de folytatódtak a Diáknapok, a kézmíves foglalkozások, a játszóház s egyéb családi programok is. A budapesti Óperencia bábszínház előadásával még a szürke idő (...) olvasd tovább
A szombati nap a Családok Napja volt a Családok Éve 2018 keretében, ezért rengeteg családos és kisgyermekes program volt. Emellett egymás hegy-hátán voltak a programok, különböző érdekcsoportoknak így rengeteg választási opció volt. Fél tízkor a fiatalok és önkéntesek csemegézhettek a finom rántottából és paradicsomból, (...) olvasd tovább
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
adj fel hirdetést