Minden állampolgár közös érdeke, hogy jogállamban éljen, amelyben a hatalmi ágak szétválasztása nem csupán illúzió, és amely képes felszámolni kommunista örökségét, az ügyészállami berendezkedést. A bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítására szükség van, (...) olvasd tovább
Eddig nem ismert forgatókönyvvel érkezik az MSZP a tárgyalásra, nagyon szeretnék azt a közös listát, amit a DK nem. Feltűnik egy eddig nem látott elem is. Ha a közös lista nem jön össze – ugyanis a DK már nyilvánosságra is hozta az országos listáját, amit nem meglepetés, Gyurcsány vezet –, akkor az MSZP (...) olvasd tovább
Ha szeretne megemlékezni azokról, akik kevesebb kiváltságban részesülnek, jöjjön el a december 26-án, karácsony másodnapján délután 5 órakor kezdődő karácsonyi koncertre, a Nagybányai Magyar Baptista Imaházban, melynek keretében a kórusművek mellett zenekari és hangszeres előadásokban és a Belong együttes fellépésében is része lesz. A bejövő adományokat a koncert (...) olvasd tovább
PSD ügyvezető elnöke Niculae Bădălău hétfőn azt nyilatkozta, hogy a párt nem zárja ki annak lehetőségét, hogy referendumot írjon ki a monarchia visszaállítását illetően. A PSD-s politikus elmondta, a román népet meg kell kérdezni arról, hogy köztársaságot akar vagy monarchiát. A politikus azt is kifejtette, hogy ez egy jövőbeli projekt (...) olvasd tovább
Magyarországi cég tulajdonába került Szatmárnémeti emblematikus műemlék épülete, a Pannónia Szálló (mostani nevén Dacia). A helyi hírportál úgy értesült, Vasile Ţânţaş vállalkozó eladta egy magyar vállalatnak a lerobbant állapotban lévő épületet birtokló, Dacia Rt. nevű céget – és ezzel (...) olvasd tovább
Leállt a vasúti forgalom szombaton a Máramaros megyei Szamoscikónál (Ţicău), miután a település bejáratánál a Zsibó-Nagybánya között közlekedő szerelvény egy gépkocsival ütközött. A gépkocsi sofőre nem részesítette előnyben a szerelvényt. Az ütközés következtében a vonat mozdonya kisiklott, a balesetben anyagi verszteség (...) olvasd tovább
Huszonnyolc éve dördültek el az első lövések. Félárbocra eresztették a zászlókat vasárnap Temesváron annak az emlékére, hogy a városban 28 évvel ezelőtt, 1989. december 17-én dördültek el az első sortüzek, amelyek emberéleteket követeltek. Az évforduló alkalmából (...) olvasd tovább
Bukarest, december 17./Agerpres/ - Több ezren tüntettek vasárnap este a bukaresti Victoriei téren az igazságügyi törvényeknek a koalíciós pártok által szorgalmazott módosításai ellen. Hasonló tiltakozóakciókat tartottak az ország más nagyvárosaiban is. A fővárosi tüntetés mintegy 1.000 résztvevője közül sokan a román trikolór mellett az (...) olvasd tovább
vajdasági Lajkó Miklós lett az egymilliomodik visszahonosított magyar. Lajkó feleségével és két gyerekével vette fel a magyar állampolgárságot. Az ünnepélyes állampolgársági eskütételen részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke , (...) olvasd tovább
Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar úszók a vasárnapi zárónapon a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, melyet a küldöttség 8 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel, az éremtáblázat második helyén zárt. A női 400 méter gyors döntőjében Kapás Boglárka, valamint a német Sarah (...) olvasd tovább
Mármint a Kárpát-medencei iskolások közül. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium „Éneklő borz” nevű csapata nyerte meg a Demokrácia 1x1 elnevezésű középiskolai vetélkedő döntőjét – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel. A fiatalok (...) olvasd tovább
Mert amíg Közép-Európa a határvédelmet erősítené, a nyugati tagállamok még mindig a migránsok szétosztását mantrázzák. Minden tagállam számára nyilvánvaló, hogy a külső határok védelme nem elégséges, amennyiben a védelemnek nincs szolidaritást jelentő belső dimenziója - jelentette ki Angela Merkel (...) olvasd tovább
Büntető törvénykönyv és a Büntetőeljárási törvénykönyv tervezett módosításainak „pusztító hatása” lesz a bűnvádi eljárásokra nézve, mert a bűncselekmények kivizsgálásához „nélkülözhetetlen eszközöktől fosztják meg a nyomozó hatóságokat”, állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A DNA csütörtöki közleménye rámutat, a (...) olvasd tovább
A felújított Művésztelepen nyílik december 18-án, hétfőn 14 órakor, a nagybányai képzőművészek éves tárlata. olvasd tovább
A bukaresti Erzsébet-palotában ravatalozták fel szerda este Mihály királyt. A trónteremben felállított ravatalnál szerdán éjfélig, illetve csütörtökön és pénteken 8 és 22 óra között róhatják le tiszteletüket az állampolgárok. Mihály király koporsóját szerda késő délután szállították át a sinaiai (...) olvasd tovább
„Ti jogállamot prédikáltok másoknak, de közben az ügyészállam megerősítésén dolgoztok. Az is lehet, hogy tudatlanul, akaratotok ellenére. Ez a legszomorúbb”. Így reagált szerdán Facebookon Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Mentsétek meg Romániát (USR) magyar nyelvű üzenetére. Az ellenzéki párt a honlapján, illetve a Facebook-oldalán kedden (...) olvasd tovább
A nagybányai és környékbeli magyar óvodások hagyományossá vált karácsonyi ünnepsége december 18-án, hétfőn 11 órától lesz megtartva a Németh László Elméleti Líceum Híd utcai épületének a dísztermében. A rendezvény szervezője a Németh László Elméleti Líceum óvónői: Bencze Henrietta, Kerekes Gabriella és Vincze (...) olvasd tovább
December 17-én, vasárnap, advent harmadik (az öröm) vasárnapján 16.30 órától. ,,Hogyan tovább örömhír? - Kell-e még alkotni templomainkban?" cimmel egyházművészeti előadást tart, Sabău-Trifu Krisztina egyházművész. Előadásában bemutatja a szakrális művészet küldetsét a mai kor (...) olvasd tovább
December 16-17., szombaton 10-20 óra, vasárnap 10-15 óra között ...könyvek, kalendáriumok, nagybányai vonatkozású kiadványok, hagyományos kézművestermékek, ünnepi dekorációk, méz és méhészeti termékek, a karácsonyfa alá kínálkozó (...) olvasd tovább
Orbán Viktor miniszterelnök kedd délelőtt hivatalában fogadta Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét, aki tájékoztatta őt a romániai politikai helyzetről, és egyeztettek az erdélyi magyarság számára fontos kulturális, oktatási kérdésekről is - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-vel. A tárgyaláson (...) olvasd tovább
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
adj fel hirdetést