Fegyelmi kivizsgálást indítanak a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnáziumban, ahol egy ötödikes kislányra támadt két vele egykorú fiú. Az incidenst az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezte jelezte egy közleményben azt állítva, hogy az agresszióra azért került sor, mert a kislány magyarul beszélt. A közlemény szerint "a (...) olvasd tovább
Sikeres közösségi összefogásnak köszönhetően adtak át szeptember 16-án egy új óvodát a Máramaros megyei Hosszúmezőn. A beruházás egy példás összefogás eredménye. Hosszúmező község önkormányzatának egy pályázat útján sikerült biztosítani az új épület (...) olvasd tovább
A választások eredménye bevándorlásellenes áttörést jelent Németországban. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma este című műsorában elmondta: a feltételezés az volt, hogy a városokban a magas részvételi arány kedvez a néppártoknak, de az eredmények azt mutatják, (...) olvasd tovább
Ha létezik is versengés a két város között, ez a meccs még nincs lejátszva. De egyértelmű, hogy a lakosok szerint jelenleg merre billen a mérleg nyelve. A két megyeszékhely 60 km távolságra van egymástól, azaz nagyjából egy órányi távolságara. Adja magát a lehetőség, hogyha az egyik városban nem (...) olvasd tovább
Minden hónap második és negyedik hétfőjén 15.00 és 17.00 óra között tartják meg az RMDSZ-es nagybányai önkörmányzati képviselők a fogadóórákat a polgármesteri hivatal épületében a Gh. Șincai utca 37. szám alatt. A nagybányai helyi tanács 16/2017-es rendelet által elfogata a politikai pártok fogadóóráinak órarendjét, mely (...) olvasd tovább
“A ma legnagyobb betegsége nem a lepra, sem a tuberkulózis, hanem a nemkívántság és a kivetettség érzése.” Kalkuttai Szent Teréz gondolata Kalkuttai Szent Teréz volt a fővédnőke ennek az idei 2017-es találkozónak, az ő élete, munkássága igazi érték. Mutatja az utat merre kellene menjünk tovább a katolikus hitéletben. (...) olvasd tovább
Az időjárási viszonyok miatt vasárnap elmaradt Főtér Fesztivál 2017 karkötő díj, FF Tulipán pecsétek díj és a névre szóló pólók díjának sorsolására került sor szerdán, szeptember 20-án du. 5 órakor a Régi Főtéren, a nagyszínpad helyén, az egykori Szent István Szálló épülete előtt. A sorsoláson kis létszámú résztvevői csapat is jelen volt, (...) olvasd tovább
A legfrissebb hivatalos összesítések szerint legalább 248 halottja van a keddi mexikói földrengésnek, a legtöbben a fővárosban haltak meg. A 7,1-es erősségű földmozgás helyi idő szerint kora délután történt, központja a Puebla szövetségi tagállambeli Raboso település közelében, a fővárostól mintegy 120 kilométerre délkeletre, 51 kilométeres mélységben volt. Az első nagy erejű (...) olvasd tovább
Három ember halálát okozták a zivatarok szerdán: két ember Vaslui megyében villámcsapás áldozata lett, egy bukaresti férfit pedig az utcán ütött agyon egy faág, amelyet az erős szél szakított le. A fővárosra az esti órákra adott ki narancssárga viharriasztást a meteorológiai szolgálat. Miután a Bánságon és Erdélyen (...) olvasd tovább
Háromnapos látogatást tesz Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén-október elején Erdélyben és a Partiumban. A kormányfő Kolozsváron részt vesz a reformációs ünnepségsorozaton, a nagyváradi PKE-n pedig megnyitja az egyetemi tanévet. Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ünnepli meg a reformáció 500. évfordulóját (...) olvasd tovább
Nagybánya eredetiben megmaradt első kiváltséglevele 1347. szeptember 20. keltezett oklevele: I. Nagy Lajos magyar király megújítja és megerősíti Nagybánya elégett kiváltságlevelét, megszabja határait, jogokat és kiváltságokat ad a bányászat terén. Nagybánya szabad királyi városok közé sorolják. Első írásos emlékeink a XIV. századból valók: (...) olvasd tovább
Szeptember 24.-ig, vasárnapig tekinthető meg a Főtér Fesztivál 2017 keretén belül bemutatott Kontrasztkiállítás. A kiállítás látogatható 15.00 - 20.00 óra között. Kontrasztkiállítás – kiál(lí)tás a családokért, egy rendhagyó multimédiás kiállítás...a (...) olvasd tovább
Gyorsan fogynak a szatmárnémeti Harag György társulat éves bérletei A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 2017-18-as évad nagybányai bérletei még megvásárolhatók az RMDSZ székházban és a Teleki Magyar Házban. Az RMDSZ székházban munkanapokon (...) olvasd tovább
Az alábbiakban közöljük a FF2017 versenyeinek, vetélkedőinek, játékainak nyerteseit. A nyereményeket, ajándékokat az RMDSZ székházban lehet átvenni, szeptember 21.-től kezdődően, 8-15 óra között. Vizes luficsata: 1. hely: Farczki Dóra, Víg Reneé, Györfi Henrietta, Varga Loránd, Duna Jessica 2. hely: Bán Erik, Molnár Tibor, Halázs (...) olvasd tovább
Szeptember 20-án szerdán délután 5 órakor jelentkezik Facebook LIVE (élő) adásban a Főtér Fesztivál szervezői és kommunikációs csapata. Élő közvetítés keretén belül kisorsolásra kerünek a karkötő díjak és a FF Tulipán díjak, valamint a névre szóló pólók sorsjegyek. A sorsolás szabályzata, menete: az élő adásban mindhárom díj esetén (...) olvasd tovább
Ezúton is köszönet a rengeteg lelkes támogatónak, akik nélkül nem jöhetett létre az idei rendezvény. KIMELET TÁMOGATOK: NKA - Nemzeti Kulturális Alap Főtámogató: Municipiu Baia Mare, Nagybánya Város Önkormányzata Támogatók: Saitos Kűrtőskalács DJTS-Maramures Electro (...) olvasd tovább
A rendezvénysorozat programja: olvasd tovább
Magyarország tudomásul veszi a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de egyáltalán nem ért vele egyet, a jogi és politikai harc pedig sok szempontból még csak most kezdődik az uniós menekültügyi kvóták ellen - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn Brüsszelben. Kovács Zoltán a belga fővárosban tartott nemzetközi (...) olvasd tovább
Magyarország tudomásul veszi a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de egyáltalán nem ért vele egyet, a jogi és politikai harc pedig sok szempontból még csak most kezdődik az uniós menekültügyi kvóták ellen - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn Brüsszelben. Kovács Zoltán a belga fővárosban tartott nemzetközi (...) olvasd tovább
Ha a közvélemény elfogadja, akkor talán melléáll a PSD is, de addig nem. Korainak tartja Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, hogy csökkentsék a lakosságarányt, amely felett egy kisebbségnek joga van anyanyelvét használati a helyi közigazgatásban, és a PSD nem támogatja a RMDSZ erre vonatkozó (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést