A nagybányai Szentháromság-plébánia szervezésében 2025. április 21-26. között szentévi zarándoklat indul Rómába, a remény jubileumi évében. A hatnapos, öt éjszakás út során a résztvevők számos történelmi és vallási helyszínt keresnek fel, miközben lelki elmélyülésre is lehetőség nyílik. A zarándoklat részvételi díja 700 euró/fő, amely (...) olvasd tovább
Március 28-án, pénteken 19.00 órától a Cinquecento Pizzázóban (Petőfi Sándor utca 7. szám). A kvíz-est kérdésköreit a B.Közép csapat szerkeszti. A csapatok legkevesebb 2, legtöbb 8 tagból állhatnak. Új csapatok is jelentkezhetnek. Olyan játékosoknak, akiknek nincs csapatuk csatlakozhatnak meglévő csoportokhoz. A (...) olvasd tovább
A Szomszédnéni Produkciós Iroda 2025. április 8-án Nagybányán tart humorestet, melynek helyszíne a városi színház lesz. Az előadás 18 órakor veszi kezdetét, és a szervezők egy színvonalas, humorral teli estére invitálják a közönséget. A belépőjegyek ára 30 lej, melyek kizárólag a nagybányai (...) olvasd tovább
A Harag György Társulat nagyszabású musicaljét az amerikai-román színházi alkotó, Andrei Șerban rendezte. A Nagybányai Városi Színházban március 24-én a Németh László bérleteseknek, 25-én bérletszünetben játssza a szatmári társulat az előadást magyar nyelven, román felirattal. Március 24-én és 25-én Nagybányán lesz látható a My (...) olvasd tovább
Nagybányán vonzó munkalehetőséget kínál az UNIVER PRODUCT KFT, amely minőségbiztosítási felelőst keres csapatába. A vállalat kiemelkedő szakmai környezetet, versenyképes fizetési feltételeket és korszerű technológiai hátteret biztosít új munkatársai (...) olvasd tovább
A tavasz érkezését érdemes egy kellemes sétával és egy finom gulyás elfogyasztásával ünnepelni. Erre nyújtanak kiváló lehetőséget a Teleki Magyar Ház és a gróf Teleki Sándor cserkészcsapat. Az eseményre 2024. március 16-án, vasárnap 12:00 órakor kerül sor, a gyülekezési pont a Teleki Magyar Ház. A résztvevők egy közös (...) olvasd tovább
Aláírta Magyarország és Románia a gázszolidaritási megállapodást, amely tovább erősítette a kétoldalú energetikai együttműködést – jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Budapesten. A magyar külgazdasági és külügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodás aláírását, és (...) olvasd tovább
A megyei állandó tanács által 2025. február 3-án elfogadott tisztújítási szabályzat alapján a közgyűlést és a választást 2025. március 31-én, hétfőn tartják. A tisztújítás során az RMDSZ Nagybányai Városi Szervezetének új elnökét és a helyi választmány 13 tagját választják meg. A (...) olvasd tovább
2024. október- 2025. január Díszpolgári címet adományoztunk Balogh Béla nyugalmazott történésznek és levéltárosnak, elismerve ezzel annak érdekében végzett munkáját, hogy Nagybánya írásos öröksége megőrződjön. Balogh Béla évtizedes (...) olvasd tovább
Az RMDSZ Máramaros megyei szervezete kéthavonta beszámolót tesz közzé a Máramaros Megyei Tancsában megszavazott fontosabb határozatokról. Partnerség mellett döntött a megyei tanács az országos úthálózatot fenntartó cég és a Nagybánya Önkormányzat között a városi kerülőút (...) olvasd tovább
Március 15-én egyedülálló zenei élményben lehet része a nagybányai közönségnek. Az esemény, március 15-én, szombaton 17.00 órakor veszi kezdetét, a nagybányai városi színházban. A két elismert művész tizenhat éve dolgozik együtt annak érdekében, hogy feltárják a históriás (...) olvasd tovább
Csütörtökön, február 27-én avatták fel az új bevásárlóközpontot a nagybányai Vasile Lucaciu utcában, amely számos helyi előnnyel jár. A parkoló területén összesen 2000 négyzetméteren ültettek facsemetéket, mégpedig úgy, hogy minden harmadik parkolóhelyre jusson egy fa. „Ez az első ilyen jellegű parkoló, ahol (...) olvasd tovább
Az RMDSZ közvitát és konzultációt szervez a Szövetség szórvány cselekvési tervének megújításához. „A jelenlegi cselekvési tervünk a 2020-2024 közötti időszakot öleli fel, ezért most frissíteni fogjuk. A Magyar jövőt a szórványban című dokumentum kitér a kultúra, a társadalomszervezés és az (...) olvasd tovább
Orosz Krisztofer Levente, Máramarossziget alpolgármestere fontosnak tartja a magyar közösségi rendezvényeket és az oktatás támogatását Négy év szünet után tavaly ismét magyar alpolgármestere lett Máramarosszigetnek: a 2024-es helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltjeként mandátumot szerzett Orosz Krisztofer (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor szerint Crin Antonescu azért is jó jelölt, mert nem vágyik a hatalomra. “A mai naptól gyűjtjük az aláírásokat Crin Antonescunak. Számítunk az Ön támogatására is! Olyan elnökre van szükség, aki tiszteli a magyarokat, hisz az együttműködésben, aki nem hatalmat akar, hanem a polgárok szolgálatát. Románia előre menjen, ne hátra!” – (...) olvasd tovább
A világszerte hatalmas sikert aratott musical Bernard Shaw Pygmalion című színdarabja alapján készült, és egy egyszerű virágáruslány különleges átváltozásának történetét meséli el. Egy nyelvészprofesszor fogadást köt: hat hónap alatt kifinomult hölgyet farag Elizából, aki végül nemcsak a társasági életet, hanem (...) olvasd tovább
2025. március 1-én szervezi meg a Nagybányai hegymentő szolgálat a 30-ik Veterán Kupát. Sujori sípálya, 11 óra. olvasd tovább
Ferenc pápánál a keddi CT-vizsgálat mindkét tüdejében tüdőgyulladást mutatott ki – közölte a Vatikán. Hétfőn a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápának a légzőszervi traktust érintő „polimikrobiális” fertőzése van, ezért módosítani kellett a kezelését. Kedd reggel nyugodt éjszaka (...) olvasd tovább
Ilie Bolojan elutazott szerda reggel Párizsba, hogy részt vegyen az ukrajnai háborúval kapcsolatban az Elysée-palotában tartandó tanácskozáson - közölte az Elnöki Hivatal. A tájékoztatás szerint az ügyvivő államfő egy menetrend szerinti repülőjárattal utazott a francia fővárosba, ahova európai ügyekben illetékes (...) olvasd tovább
Az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny program révén valósulnak meg utcák, hídak korszerűsítése, valamint földgáz-hálózat fejlesztések. A munkálatok közel fele már elkészült, és most, hogy az RMDSZ által vezetett Fejlesztési Minisztérium kifizette az elmaradt számlákat Máramarosszigeten, Kapnikbányán, (...) olvasd tovább
medspharmacy84@gmail.com Prodáváme nejrůznější druhy léků. V nabídce mám Hypnogen, Stilnox, Zolpidem a další. (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)
adj fel hirdetést