Nem falat épít, hanem kerítést, nem száműzi a lobbistákat, nem tiltja ki a muszlimokat, nem vonja vissza az Obamacare-t, nem deportál minden illegális bevándorlót. Donald Trump elnökké választása sok párhuzamot mutat a Brexittel. Az öntelt, erőszakos, politikailag korrekt modern liberálisokat ugyanolyan jó érzés elküldeni a (...) olvasd tovább
Mégsem sikerült elérni az ötödikes magyar tannyelvű képzőművészeti osztály jóváhagyását a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. Vörös Alpár István igazgató ezért szerdán bejelentette az érintett szülőknek az osztály megszűnését. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint a minisztérium mulasztott ebben az ügyben. Mint arról már korábban beszámoltunk, a (...) olvasd tovább
Cáfolja David Ciceo kolozsvári reptérigazgató állításait Peti András, a marosvásárhelyi légikikötő vezetője. Szerinte a felújításra szoruló kifutópálya semmiképpen sem sodorja veszélybe a leszálló nagy gépeket, mint ahogy egy nappal korábban kincses városi kollégája nyilatkozta. Peti András szerint minden esély megvan arra, hogy a Wizz Air kétnapos „eltérítés” után, péntek (...) olvasd tovább
A Szatmárnémeti Harag György Társulat bemutatja Nagybányán a „Szavak szeretőjének szült anyánk…” című Páskándi Géza –estet Szugyiczky István szervezésében-rendezésében 2016. november 25-én, pénteken 18 órai kezdettel a Városi Színház studiótermében. A műsorban közreműködnek: Kovács Éva, Nagy Csongor Zsolt, Rappert-Vencz Gábor és Frumen (...) olvasd tovább
Az európai terrortámadásoknak fontos szerepük van az Iszlám Állam stratégiájában. Ezek irányításáért a terrorszervezet titkosszolgálata felel, amelynek vezetésében nagyon fontos az európai dzsihádisták szerepe. Az egész szervezetet irányító Abu Mohammad al-Adnanit, aki az Iszlám Állam propagandafőnöke is volt, nemrég megölték, az utána következő két legfontosabb embert pedig az (...) olvasd tovább
Az olasz kormányfő szavaival ellentétben a magyar kormány nem uniós pénzből épített kerítést a határra, a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel. A tárcavezető arra reagált, hogy Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott: “nem fogadjuk (...) olvasd tovább
A minisztérium rangsorolta a felsőoktatási intézményeket. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem az ország legjobb egyeteme az Oktatási Minisztérium frissen közzétett rangsorolásában. A jelentésben a különböző nemzetközi értékeléseket összesítették, ennek alapján alakult ki a sorrend. (...) olvasd tovább
Közös memorandumban tiltakozik a marosvásárhelyi katolikus teológiai líceum körül kialakult helyzet miatt a római-katolikus egyház és az RMDSZ. A Klaus Iohannis államfőnek és Dacian Ciolos kormányfőnek elküldött memorandumban az aláírók kérik, hogy járjanak közre e folyamatok megállításáért. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen (...) olvasd tovább
Program: Csütörtök - 17 órától rózsafűzér - 18 órától ünnepi szentmise a szülőkért, nagyszülőkért, melyet Ft. Néma Sándor kálmándi plébános mutat be Péntek - 17 órától zsolozsma (...) olvasd tovább
A polgármester szerint élénkítené a gazdaságot a csak helyben elkölthető pénz. Helyi pénz bevezetését tervezi Barcelona, és a város három kerületében kísérleti programot indít 2017-ben. Ada Colau polgármester a 2015-ös választási programjában ígérte meg a helyi fizetőeszköz (...) olvasd tovább
Minden idők legjobb Hertha-kapusa, a duplán őrült Király Gábor, aki bealudt egy taktikai értekezleten, és mókamester társa, a jótékony lélek Juhász Roland. Volt csapattársak és edzők mondták el véleményüket a svédek elleni meccsen a válogatottól 108 meccs után visszavonuló Királyról és a 95. fellépése után búcsút intő Juhászról. „Amikor szövetségi (...) olvasd tovább
Alkotmányossági óvást emelt Klaus Johannis államfő kedden a parlamentben három hete megszavazott törvénytervezet ellen, amely több mint százféle díj és illeték eltörléséről rendelkezik. A jogszabály egyebek között eltörölné a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat, a cégbejegyzési (...) olvasd tovább
Elutasította a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – derült ki kedden az interneten közzétett ítéletből. Az EP-képviselőtől az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Johannis államfő (...) olvasd tovább
A Máramarosi Megyei Tanács és a Megyei Történelmi és Archeológiai Múzeum szervezésében kiállítás nyílik, Suba Zoltán – a fényképezőgép mögötti ember címmel, november 16-án, 13 órai kezdettel. Suba Zoltán (1911-2009) Nagybánya egyik legfontosabb fotográfusa volt. 1925 és 1929 között Huszty Mátyás fényképész (...) olvasd tovább
Erdély jövőjéről, infrastruktúráról, vidékfejlesztésről, illetve a kommunizmus idején államosított földek visszaszolgáltatásáról beszélt Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök. Mint mondta, sem az autópálya, sem a vasúthálózat, sem pedig a megművelhető terület nem etnikai ügy, a román és a magyar embereket ezek a kérdések egyformán (...) olvasd tovább
Politikai blöfftámadásokkal nem foglalkozom, a kormányon belül csak a teljesítmény számít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol több ellenzéki képviselő is a Rogán Antal miniszterről a közelmúltban megjelent cikkekről kérdezte. Az LMP-s Szél Bernadett szerint a miniszter a letelepedési kötvényekről és egy ügyvéddel (...) olvasd tovább
A minőségi tudást nyújtó oktatásra, illetve az egyetem barátságos légkörére, az egyedi hangulatára szeretnénk felhívni a végzős középiskolások figyelmét a Sapientia EMTE hétfőn induló tájékoztató kampányában - mondta el Dávid László rektor és Tonk Márton dékán a hétfői sajtóbemutatójukon. De emellett az egyetemet érintő újdonságokról is szót (...) olvasd tovább
„Arccal a földön a Huszadik Század!” - Tallián Mariann és Lázár Balázs budapesti színművészek előadásában. Az előadást szerkesztette: Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő. A műsor keretét Vörösmarty Mihály két verse adja, elemelve, egyetemessé téve ezáltal az előadás mondanivalóját, melynek tartalmát a (...) olvasd tovább
Annak ellenére, hogy Nagybányán igencsak élénk a könyvkiadás, mégis sohasem elég, ha valamilyen fontos témáról van szó, vagy érdekes leírások látnak napvilágot papíron, a gyakran vádolt világhálóval szemben, amely ezt a lehetõséget is akadályozná. A könyv könyv marad, a papír alapra nyomtatott szövegek, képek maradandóbbaknak bizonyulnak és évszázadokig hordozzák a mondanivalót. (...) olvasd tovább
Szent Márton hegyére zarándokolt kis csapatunk, hogy ebben az emlékévben megszervezett találkozón vegyen részt. Márton püspök példáját követve mi is, a nagybányai Háló-mozgalom, szerettük volna megismerni az egyház imáját a zsolozsmát s közelebb kerülni ennek imádságos gyakorlatához. Az ünnepi Szent Márton-év jelmondatát felhasználva (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést