Az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét, André Goodfriendet is meghallgatná az Egyesült Államok által elrendelt magyar állampolgárokat érintő beutazási tilalom ügyében az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – mondta Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a szerdai bizottsági ülés után újságíróknak. Hozzátette: a kormánypárti javaslat nyomán (...) olvasd tovább
A képviselőház mellé a szenátust is megszerezték a republikánusok a félidős választásokon, ahol a kormányzójelöltjeik is több demokrata államot elhódítottak. Barack Obama elnök népszerűsége egyébként is alacsony, most nehéz két év vár rá elnöksége végére. Innentől hamarosan kezdődik a versenyfutás, minden a 2016-os elnökválasztásról szól majd. A republikánusok a (...) olvasd tovább
Összesen 77 projekttémát ajánl a szatmárnémeti önkormányzat, illetve a helyi potenciális pályázók figyelmébe a város 2015–2025-ös fejlesztési stratégiáját felvázoló dokumentum, melyet a héten hoztak nyilvánosságra. Az átfogó tanulmány egy 1,5 millió eurós költségvetésű, nemzetközi uniós pályázat (...) olvasd tovább
A Krónika által megkérdezett politikai elemzők szerint óvatosan, megfontoltan kell mérlegelnie az RMDSZ-nek azzal kapcsolatban, hogy melyik jelöltet támogatja az államfőválasztás második fordulójában függetlenül attól, hogy a szövetség annak a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a kormánykoalíciós partnere, amelynek elnöke, Victor Ponta miniszterelnök is megméretkezik a tisztségért Klaus (...) olvasd tovább
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Száva Enikő műsorvezetővel beszélgetve élesen bírálta az Erdélyi Magyar Néppártot a gyenge választási eredménye miatt. Biró Zsolt szerint a romániai magyar választók megbüntették az EMNP-t a hiteltelen autonómiapolitikája miatt. Szerinte a (...) olvasd tovább
Petro Porosenko ukrán elnök elrendelte a csapaterősítést a legfontosabb dél- és kelet-ukrajnai városokban, illetve oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött szakadár területeken. Az államfő szavai szerint Ukrajna kénytelen bizonyos szinten blokád alá vonni a szeparatista fegyveresek által megszállt területeket, hogy - mint fogalmazott - "ne engedje (...) olvasd tovább
A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak, miután több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai (...) olvasd tovább
Victor Ponta kedd délután bejelentette, ha megnyeri az államelnöki választást, akkor Călin Popescu-Tăriceanut, Florin Georgescut vagy George Maiort nevezi ki a miniszterelnöki tisztségbe. Elmondta, Tăriceanu az első opciója, azonban Georgescut fogja kinevezni, ha az ország adópolitikája azt kívánja meg, illetve Maior lesz a kormányfő, ha országban (...) olvasd tovább
Nagyszeben szász polgármestere reméli, hogy az elnökválasztás második fordulójában megkapja az RMDSZ támogatását. Klaus Johannis szerint erre az Európai Néppártban (EPP) kötött egyezség kötelezi Kelemen Hunorékat. A Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjét arról kérdezték az újságírók kedd este, hogy (...) olvasd tovább
2014/2015-ben 61. évadját indítja a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, és nagybányai közönségének elsőként a Szatmárnémetiben komoly közönségsikerrel játszott Ludas Matyi Szatmárban című eladást kínálja, amelyet Bessenyei István rendezésében mutatott be a társulat. A klasszikus történetből Bessenyei István színész-rendező (...) olvasd tovább
Fej-fej melletti, szoros eredmény várható a második fordulóban, és valamivel nagyobb valószínűsége van annak, hogy Ponta fog győzni, hiszen az első fordulóban 10%-os előnyt szerzett – mondta el a Transindexnek Székely István. A politológust arról kérdeztük, hogy véleménye szerint a második fordulóban hogy fognak viselkedni a jobboldali szavazók, illetve sikerül-e Johannisnak behozni a (...) olvasd tovább
Jobb eredményre számított a romániai államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat. A 98,3 százalékos feldolgozottságú adatok szerint az EMNP jelöltjének a szavazatok 0,56 (...) olvasd tovább
Több mint 185.0000 választópolgár élt szavazati jogával Máramaros megyében. Ez mindössze 43.37%-os részvételt jelent, ami országos szinten a végére sorolja megyénket. A második fordulóba bejutó két jelölt között mindössze 162 szavazat a különbség. Klaus Johannis 66.450 szavazattal (36,55%) az első helyen végzett, mint (...) olvasd tovább
Ki ne ismerné Arany János nevét? Olvastuk a Toldit, tudjuk, hogy Nagyszalontán született s hogy legkedvesebb barátja Petőfi Sándor volt. Mégis tartogat meglepetést életrajza. Nehezen képzelnénk róla, hogy néha gitárral kezében múlatta az időt, s arról, hogy öreg korában papírra is vetette azokat a dalokat, melyek élete (...) olvasd tovább
ITT AZ IDÕ! Most jelentkezz! November 9-én, vasárnap 16 órára várunk a Teleki Magyar Házba! Hangsúlyosan a II-V (VI). osztályos fiúk-lányok jelentkezésére számítunk! Érdeklõdni lehet Markó Hajninál, a 0740-751490 telefonszámon. olvasd tovább
Hetven év után megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a vajdasági Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt - jelentette be Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök vasárnap Szabadkán. A kormányfő részt vett az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett vasárnapi (...) olvasd tovább
Victor Ponta miniszterelnök és Klaus Johannis nagyszebeni polgármester jutott be az államfőválasztás második fordulójába a közvélemény-kutatók által végzett felmérések szerint. A vasárnap rendezett első forduló urnazárásakor közzétett, a szavazókörzetekből távozó választók megkérdezésén alapuló exit poll-kutatások alapján a szociáldemokrata kormányfő a szavazatok 38-41 (...) olvasd tovább
Bár Istenben hitt, Darnai József, a nagytatám kételkedett a feltámadásban, az örök életben. A nyudíjas kovács halottak napján, este hét és nyolc óra között, a felsõbányai Nagykakason álló háza konyhájában, az ablaknál ülve nézte az él-dombi gyertyafényben fürdõ, (...) olvasd tovább
Párizsban néhány tucat szavazópolgár erővel behatolt a román nagykövetségre, hogy szavazatát leadhassa; a hatályos törvények szerint ugyanis azok még szavazhatnak, akik az épületen belül tartózkodnak. Ezt megelőzően több százan órákat álltak hiába sorba a párizsi román nagykövetség épülete előtt. A helyszínen megjelent a francia csendőrség. A szavazni akaró román (...) olvasd tovább
A vasárnapi államelnök-választás részeredményei 56%-os feldolgozottság mellett, amelyeket az Országos Választási Iroda hétfőn 5 órakor tett közzé: Călin Popescu Tăriceanu 5,83%, Elena Udrea 5,17%, Monica Macovei 4,65%, Kelemen Hunor 3,87%, Dan Diaconescu 3,84%, Corneliu Vadim Tudor 3,71%, Teodor Meleşcanu 1,17%,Szilágy Zsolt 0,63%, Gheorghe Funar 0,48%, William Brânză (...) olvasd tovább
VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: isabellemonica9@gmail.com Hitelt keres adósságai törlesztésére Kölcsönt keres saját vállalkozása elindításához Hiteleket keres nagy projektekhez Van egy álma, és rájön, hogy ez n VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: (...)
VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: isabellemonica9@gmail.com Hitelt keres adósságai törlesztésére Kölcsönt keres saját vállalkozása elindításához Hiteleket keres nagy projektekhez Van egy álma, és rájön, hogy ez n VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: (...)
VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: isabellemonica9@gmail.com Hitelt keres adósságai törlesztésére Kölcsönt keres saját vállalkozása elindításához Hiteleket keres nagy projektekhez Van egy álma, és rájön, hogy ez n VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: (...)
adj fel hirdetést