Noileg
2025. június 17., kedd Laura napja
árfolyam:
1 euro = 5.0290 RON
1 dollár = 4.3430 RON
100 forint = 1.2529 RON

Izsák: tiltásokra nem lehet párbeszédet építeni!

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Március 10-én, a Székely Szabadság Napján ismét tízezrek tüntettek Székelyföld autonómiájáért. A postaréti megemlékezés és tiltakozás résztvevői aranysárgába borították a székely vértanúk emlékművét bizonyítva ismét, hogy nem lankad a következetes kiállás alapvető közösségi törekvésünk iránt.


Köszönet érte mindazoknak, akik – fáradságot és időt nem kímélve – eljöttek Marosvásárhelyre, és azoknak a marosvásárhelyieknek, akik ismét nagy számban tisztelték meg nemzeti ünnepünket.

A Székely Szabadság Napjának méltóságát azonban beárnyékolta a hatóságok korlátozó magatartása. Azt hittük, az Európai Unió egyik tagállamában elképzelhetetlen, hogy ilyen mértékben korlátozzák az állampolgárok alapvető alkotmányos jogait, a szólás- és gyülekezési szabadságot. Így nem csoda, hogy a felvonulás során, a járdára szorított tömeg rendkívül lassan tudott haladni, néha az utcára sodródott, és kisebb incidensekre is sor került. 

A rendfenntartó erők a kapott utasítások szerint jártak el, biztosítva a menetet a külső provokációktól. Köszönet érte. De azt elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a helyhatóságok tiltással, adminisztratív korlátozással zavarják meg egy békés, törvényes megmozdulás lebonyolítását. Tiltásra, korlátozásra nem lehet párbeszédet építeni, annak csakis a nem kívánt, kisszámú, ám a zavarkeltésben hatékony szélsőséges elemek megjelenése lehet a következménye. A szervezők nevében egyformán elhatárolódunk az alapvető emberi jogokat sértő, valamint a békétlenséget, ellenségeskedést szító magatartástól.

 

(erdely.ma)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

KÖLCSÖNAJÁNLAT KÖZJEGYZŐI DÍJ ÉS HITELBIZTOSÍTÁS NÉLKÜL. KÖLCSÖNAJÁNLAT KÖZJEGYZŐI DÍJ ÉS HITELBIZTOSÍTÁS NÉLKÜL. Megbízható és becsületes (...)

KÖLCSÖNAJÁNLAT KÖZJEGYZŐI DÍJ ÉS HITELBIZTOSÍTÁS NÉLKÜL. KÖLCSÖNAJÁNLAT KÖZJEGYZŐI DÍJ ÉS HITELBIZTOSÍTÁS NÉLKÜL. Megbízható és becsületes (...)

KÖLCSÖNAJÁNLAT KÖZJEGYZŐI DÍJ ÉS HITELBIZTOSÍTÁS NÉLKÜL. NABÍDKA PŮJČKY BEZ NOTÁŘSKÝCH POPLATKŮ NEBO POJIŠTĚNÍ ÚVĚRU. Nabízíme spolehlivé (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek