Megnyitottuk a Boldogságboltot Nagybányán!

Török Tündével feladatunknak érezzük, hogy minél több helyre elvigyük a magyar szót és a magyar szó által közvetített értékeket, s ennek jegyében keltünk útra Nagybányára idén a Nemzeti Összetartozás Napján. Nagybánya mindig is a szívünkben élt: először csak álmainkban, s mióta először jártunk itt, mindig visszavágytunk.

Szívemben Nagybányát mindig úgy képzeltem,
mint festmények festette várost,
nem bírtam másnak gondolni,
mint milyennek látták a piktorok:
kik egyszerre kerestek békét és impressziót,
cserélve Párizst Zazar-partvidékre.

Ám, e város több, nem ecsetvonások tánca:
hiszen él, megújul, s pezseg,
macskaköves utcáin, ódon házak között,
melyek egyikében talán Mátyás anyja,
Szilágyi Erzsébet lakott,
s képzeletemben hollót röptetett.
Dalol az életzsivaj.
Sétám során, mint lánykacaj
kézenfogva kísér a történelem:
élek és emlékezem.
A város közepén Szent István tornya áll,
egy elpusztult templom felett,
cseppben a tenger, jelenben a múlt,
hogy van, ami örök,
a szellem győz az idő s a sors felett,
harminchét harang hangja kondít reményt.

Tavaly az erdélyi körutunk záró eseménye volt egy verses tárlatvezetés a
Várvédő Galériában. Idén Uglár Sándor úr meghívására, a Nagybányai Háló
Mozgalom és az Árpádházi Szent Erzsébet plébánia vendégeiként megnyithattuk a
Boldogságboltot. Hogy mi is ez a Boldogságbolt? Valahol, a budai Öreg utcában egy
öreg örmény egy különös üzletben várja a betérőket: mindenkinek megadja azt a
boldogságot, amire vágyik, de mindenki csak egyszer léphet be ide, s minden
boldogságnak meg kell fizetni az árát…
Az ünnep előestéjén a Philia Oázis Galériavendéglőben tartottunk
könyvbemutatót, a Boldogságbolt, a Régi idők Boldogságboltja és a Karácsonyi
szellemvacsora c. könyvemből. Nagyon hálásak vagyunk Laurán Angélának és
Sándornak, hogy ilyen tökéletesen megszervezte az eseményt, Micaci Sofiának,
hogy gyönyörű éneklésével megadta az este hangulatát és mindenkinek, aki eljött.
Zárásként elénekeltük az ezen alkalomra írt nagybányai dalunkat is (A csitári hegyek
alatt dallamára):

Nagybányai öreg utcák
ezer mesét mesélnek:
Aranybánya, Mátyás anyja,
piktorok és mesterek.
Elénk tárul minden szín itt,
amit festett az élet.
Visszavágyik ide a szív,
Zazar folyó mentébe.

Másnap, csütörtökön a Nicolae Iorga Általános Iskola magyar tagozatának és
a Németh László Elméleti Líceum tanulóinak tartottunk rendhagyó irodalomórát a
boldogságról, a művészetekről és a hazaszeretetről. Azt hiszem, mi legalább annyit
tanultunk, mint amennyit adni tudtunk. A rendhagyó irodalomórák záró gyakorlata,
hogy a diákokkal közösen alkotunk: ők szavakat mondanak az adott témában, s én
verssé alakítom azokat.
A Nicolae Iorga Általános Iskolában a téma Nagybánya és a vakáció volt:

A naplemente csendes fényében

a nyár megérkezett, mint ártatlan szél,

az István torony árnyékában megpihent,

s míg megszólalt a csengő, tervezgetett.

Jó lesz a fagyi, a tábor a barátokkal,

Hogy várnii fog ránk a tenger és a hegyek,

s a kirándulások ízt adnak a hűsítő víznek is.  

A Németh Lászlóban a városról írtunk verset, hiszen a hazaszeretet egyik
legfontosabb eleme az otthonhoz való hűség:
Mi Nagybánya,
e város, mely otthonom?
Egy magyar város Romániában,
mondja a lexikon,
de ennél több:
festők kékje, nyár heve,
bár néha szenvedés
a Németh László iskola
- de mégis inkább
egy szabad kaland,
a régi Főtér és a Vámtér,
táblára jövőt ír:
e város egyszerre
család és haza.

Írói útjaink azonban nem csak az előadásokról szólnak Legalább ennyire
fontos, hogy az itt élők szemével láthassuk a helyet, és ha csak néhány napra is, de
részesei lehessünk életüknek. Hiszen az idő az egyik legnagyobb érték, törekedni
kell arra, hogy minden percét hasznossá és értékké tegyük!
Uglár Sándor jóvoltából bejárhattuk a várost, megismerkedhettünk az
Ásványtani Múzeum kincseivel, a Szentháromság Templomban megérintette a
szívünket a ballagók ünnepélyes búcsúztatása és végül, az Úrnapja ünnepét a
Krisztus Király templomban ünnepelhettük meg.
Az élmények újra versírásra ihlettek – az Ásványtani múzeumról írt soraimat
Uglár Sándor barátomnak ajánlom:
Ahogy egykor a régi mesterek
faragták meg a templomkövet,
s mindegy volt, hogy templom, vagy sekrestye,
mindnek teljes volt szépsége.

Úgy alkottad meg, Te is, Uram, a mindenséget,
hogy az is, mi szemnek láthatatlan,
szépségében teljes legyen.

Nézem a Nagybánya ontotta köveket,
ezernyi külön kis világ,
s mindegyik képe ezer mesét mesél,
állatokról, hajókról, lovagokról,
ember nem sejtette lélek-mesét.
Mert gazdag volt e föld,
nem csak aranyban és drágafémben.
S Te, Uram, pazarló nagylelkűségben,
odaadtad sárból teremtett gyermekednek.

S már csak egy kérdés motoszkál bennem:
vajon jó gazdái vagyunk-e mindennek?

Befejezésül köszönetet szeretnék mondani Istennek, a szervezőknek és
Nagybánya polgárainak, hogy XVI. határon túli utunk során ilyen csodálatos
ajándékokban részesülhettünk.

Rózványi Dávid (Solymári katolikus író)