A Németh László Elméleti Líceum végzős diákjainak búcsúztatója

A Németh László Elméleti Líceum XII. A-B és XII. C osztályainak búcsúztatója. Elhangzottak az ökumenikus ballagáson, az óvárosi református templomban 2025. június 3-án.

Nuszbaum Jessica XII. A-B:

Tisztelt meghívottak, szülők és tanárok, drága ballagó társaim,

Azt mondják, hogy az idő repül. Kegyetlen szárnyakkal szeli át az életünket és nem tekint vissza, bármennyire is akarnánk. Bár sokat emlegetjük ezt, ritkán értjük is meg. El kell érkeznünk egy mérföldkőhöz, egy olyan pillanathoz amikor minden kicsit más értelmet ér, hogy tényleg átérezzük azt, hogy a világ forog - hogy nem áll helyben, és, hogy mi sem állhatunk.

Valahogy a felnőttkor küszöbéhez érkeztünk. Álmodozóan, reszketve és kicsit szerelmesen tekintünk a jövő felé. Vajon mi vár ránk? Vajon helyt fogunk állni?

A Hamletet idézve, “Tudjuk, hogy kik vagyunk, de nem, hogy kik lehetünk”. Mi lehetőségek szüleményei vagyunk. Bennünk hit és remény él. Az álmaink, a legféltettebb vágyaink azok ami miatt élünk, amik színt adnak az élet szürke mindennapjainak.

A világ mindig változni fog. A nehézségek hada nem fog lelassulni, és az akadályok melyeket az élet elénk helyez egyre magasabbak lesznek. Olyankor majd könnyű lesz feladni. Könnyű lesz a meghátrálás és az összeesés. Lehet azok lesznek azon pillanatok amikor úgy tűnik, hogy nincs fény az alagút végén. Amikor biztonságosabb az ismert pokol, mint az ismeretlen menny.

Ne válasszátok a könnyű utat. Bennünk ősatyáink harcos vére folyik, mi leszünk a fény és harcolunk az álmainkért. Amikor Petőfi azt mondta, hogy “Talpra, magyar!”, a felhívás nekünk is szólt.

Mi vagyunk a jövő. Mi vagyunk azok akik tehetünk és akik kezünkbe vehetjük a tollat, akik kiállnak amellett amiben hisznek és akik nem engedik, hogy elsodorjon az ár.

A fiatalságunk nem egy hátrány, hanem ajándék. Szent Johanna 17 évesen vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Nagy Sándor első hadvezéri sikerét 18 évesen aratta. Mary Shelley 19 évesen írta meg a világirodalom egyik legkiemelkedőbb művét. Ilyenkor a világ a kezünkbe fér. Ilyenkor minden lassan új értelmet ér, mert a miénk.

Elteltek az évek. Négy év amikor nap mint nap semmi nem változott, de most, hogy visszatekintünk, minden annyira más. A változás nem rossz, hanem fejlődés. Az első lépés az újhoz és a jobbhoz. Nem vagyunk ugyanazok a csodálkozó gyerekek akik először lépték át az iskola küszöbét. Az idő formált és változtatott. Az osztálytársak barátok lettek, a pillanatok emlékek, a leckék tapasztalatok.

Felnőttünk. A kamaszkor véget ért, és vele azok az élmények amik miatt a gyerekből ember lett. Barátaim, ne legyünk idegenek. Amikor az életünk útjai kereszteződnek, legyünk egy kedves arc, egy szép emlék, egy olyan pillanat amikor megint álmodozó tizenévesek vagyunk a líceum falai között.

Micimackó bátorító szavait idézve: “Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.”

Köszönöm! 

Susányi Henrietta XII. C:

Szeretett meghívottak, tisztelt tanárok, kedves végzős társaim!

E napon mindenki azt várja tőlünk, hogy előretekintsünk, arra az időre amikor már nem fogunk idejárni, amikor már tényleg a felnőttek világához fogunk tartozni . Ez a nap egy határvonal: elválasztja a múltat a jövőtől, amit még nem ismerünk, de már vár ránk. De ma én szeretnék visszatekinteni, hisz ezek az évek, amikor Németh Lászlós diákok voltunk, meghatározzák az egész életünket. Ezek az évek tanítottak meg bízni, alkalmazkodni, kitartani- és leginkább, önmagunkat megismerni. Ne haraggal tekintsünk vissza, hanem megbánás nélkül! Ne sajnáljuk, hogy amit meg akartunk tenni, nem tettük meg, hogy amit ki akartunk mondani, nem mondtuk ki! Minden egyes nap, amit itt töltöttünk, hozzátett valamit ahhoz, akivé mára váltunk. Egy pillantás, egy mosoly, egy bíztató szó- ezekből áll össze az az idő, amit most emlékekként viszünk magunkkal. 

Soha nem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor tizedikben először léptem be ebbe a líceumba, mennyire izgultam és mennyire féltem attól, hogy nem fognak/ fogtok befogadni, de félelmem el is tűnt az első hetek után. Az iskola kapuja számomra nemcsak egy új épület, hanem egy új élet kezdete is volt. Hiányozni fog ez a hely, ahol engem, tárt karokkal fogadtak, bíztak bennem és támogattak, ahol hibázhattam, és mégis hittek bennem, ahol tanárok és diákok együtt formálták meg azt, aki most önök előtt áll. Hiányozni fog a folyosók zaja, az ismerős arcok, a szünetek izgalma és az a sok nevetés. Ezek az apró, mindennapi pillanatok jelentették számunkra az életet. Ez az életetszakasz, ma véget ér- legalábbis ebben a formában. 

Kedves osztáytársaim, néhány szóval hozzátok szólok, köszönöm, hogy ezt a két és fél évet együtt éltük át. És tudjuk, hogy ezek az évek nem csupán az órákról szóltak, hanem egy kicsike közösség kialakulásáról. Örökké emlékezetembe maradnak azok a becsengetés utáni percek amikor reménykedtünk benne, hogy nem jön be a tanár, vagy amikor a kávézóban imádkoztunk vallás órákon, vagy amikor a táblán hagytunk üzeneteket a tanárnőnek, hogy mi okból hagyjuk ki a világirodalom örömeit, de az a pillanat is emlékezetes volt, mikor az osztályba került a bólya vagy a híres Oscar-díj (persze kartonból) vagy amikor áldást énekeltünk Sári lelke udvéért, vagy épp amikor lépések visszhangjából állapítottuk meg, hogy melyik tanár közeledik. Nevettünk, izgultunk, idegeskedtünk és ünnepeltünk, s ezek mind a közös történetünk részei. Voltak napok, amikor túl fáradtak voltunk még nevetni is, de akkor is ott voltunk egymásnak. Voltak viták, de ezekből is tanultunk. Lehet, hogy ezek a pillanatok kicsinynek, értelmetlennek tűnnek, de szerintem ezek azok amikre mindig boldogan és hálatelt szívvel fogunk visszagondolni. Az összes leckére sok év múlva már úgyse fogunk emlékezni, de a közös élményekre igen. 

Tisztelt tanárok! Szerintem az egész évvfolyam nevében elmondhatom azt, hogy hálásak vagyunk a munkájukért. Többet adtak nekünk mint tudást: példát, emberséget, türelmet és hitet abban, hogy tudunk fejlődni. És ha esetleg önök közül valaki nem találkozott valamelyik osztálytársammal, az kérem díjkiosztón nézze meg jól, mert lehet ez az első talalálkozás, de remélem nem az utolsó. Bízom benne, hogy egy nap majd úgy gondolnak vissza ránk, mint arra az osztályra akik ugyan néha szétszortak, de mindig őszinték, kíváncsiak és tisztelettudóak voltak. Ha majd a nagybetűs életben összefutunk, akkor vidáman gondoljunk egymásra. Köszönjük a sok türelmet, a megértést és a segítséget.

Végzősök, öruljetek mert ez a nap egy új ajtót nyit, mely mögött végtelen esély rejtőzik, úgyhogy most arra kérlek, hogy legyetek nyitottak, vegyétek észre a jövő az ajtóit és bátran lépjetek be rajtuk. A jövő nem ígér könnyű utat, de tele van lehetőségekkel. Lehet, hogy néhányan úgy éreztétek, hogy ez a pillanat sosem fog elérkezni. Mások pedig talán azt gondolják, hogy túl korán jött el. Lehet, hogy most is azon töprengtek, készen álltok-e arra, ami előttetek áll. A válasz pedig: igen. Nem azért mert mindent tudunk, hanem mert megvan bennünk az akarat, hogy mindent megtanuljunk. 

Időnként mindenkinek feltették a nagy kérdést: ,,Mi leszel ha nagy leszel?” 5 évesen azt valálaszoltuk rá, hogy asztronauta, tudós vagy popsztár, én azt válaszoltam, hogy hercegnő. 12 évesen olyanokat mondtunk, hogy tanár, tűzoltó vagy rendőr, én azt, hogy orvos. És ha most megkerdezik lehet sokan azt mondjuk ,,a fene se tudja”. És ez rendben is van. Mert a bizonytalanság nem a gyengeség jele, hanem az út kezdete. De amikor rátok nézek, kedves évfolyamtársaim, a szemetekben reményt látok. Egy új, fénylő világot, amelyben mindenkinek, kivétel nélkül, ott van a helye. Madách Imre szavaival élve szeretnélek titeket bátorítani arra, hogy merjetek nagyot és sokat álmodni, hisz mindegyikünk képes ezeket megvalósítani: ,,ember, küzdj és bízva bizzál” Ne féljetek az ismeretlentől- hiszen már egyszer legyőztük a félelmet, amikor először léptünk be az iskola a kapujin. Most újra megtesszük- de már nem egyedül, hanem azzal a tapasztalattal felruházva, amit itt, a Németh László Elméleti Líceumban, szereztünk.

Sok sikert az érettségihez!! Hisz ez nem csupán egy vizsga, hanem annak a bizonyítéka, hogy képesek vagyunk lezárni egy csodás korszakot és megnyitni egy újat. Tíz év múlva találkozunk, addig is kellemes nyarat és sikeres életet kívánok  mindannyiótoknak!