Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei során 2700-an haltak meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, az elhunytak több mint fele, a sebesülteknek is csaknem fele 30 éven aluli volt. A KSH az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy az államszocializmus idején a hivatal több olyan (...) olvasd tovább
Divat lett a magyarországi értelmiség körében a házasságkötés. Közel ötven éve nem nőtt a házasságból származó gyermekek aránya, most igen. A demográfusok évek óta figyelik, mikor következik be az a pillanat, amikor kisebbségbe kerülnek hazánkban a házasságból született gyerekek. Úgy tűnt, nincs már messze ez a (...) olvasd tovább
Katalónia elnöke, Carles Puigdemont csütörtökön egyoldalúan kihirdeti a térség függetlenségét Spanyolországtól, ha a spanyol központi kormány megkezdi a Katalónia autonómiájának felfüggesztését, írta a Reuters egy katalán kormányzati forrásra hivatkozva. Minderről Carles Puigdemont saját pártja, az Európai Katalán Demokrata Párt előtt beszélt. A katalán elnök a (...) olvasd tovább
Tavaszi gyerek lesz György és Charlotte kistestvére. A Kensington-palota a Twitteren jelentette be nagy örömmel, hogy a cambridge-i herceg és hercegnő jövő áprilisra várja a harmadik gyerekét. Nagyjából egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy Katalin ismét várandós, és kiderült az is, hogy az előző (...) olvasd tovább
Három évvel ezelőtt Rakka volt az első szíriai nagyváros, amely az Iszlám Állam kezébe került. Azóta ellenőrizte a terrorszervezet a települést, amelynek lakóit terror alatt tartotta. Innen terveztek meg egy sor véres támadást, köztük a 2015. novemberi párizsi merényletet. Most a nyugati koalíció támogatta arab és kurd erők bejelentették, öt (...) olvasd tovább
Ha földrengésszerűnek nem is nevezhető az ausztriai választásokat az előzetes felméréseket beigazolva megnyerő Sebastian Kurz vezette Néppárt győzelme, annyi bizonyosnak tűnik, hogy „sógorainknál” az eddigihez képest gyökeresen új stílusú kormányzás jöhet - a Krónika vezércikke Már amennyiben a koalíciós tárgyalások során Kurz betartja előzetes (...) olvasd tovább
Martin Scorsese irányításával dolgozik a két legendás színész. Szeptember végén kezdődtek meg Martin Scorsese legújabb gengszterfilmjének, a The Irishmannek a forgatási munkálatai. A veterán rendező nem akármilyen szereplőgárdát trombitált össze a 100 millió dolláros költségvetésből (...) olvasd tovább
A katolikus egyházfő a Pápai Keleti Intézet valamint a Keleti Egyházak Kongregációja fenállásának századik évfordulóján a római Santa Maria Maggiore bazilikában mutatott be misét csütörtökön. A kongregációt XV. Benedek pápa hozta létre 1917-ben. Ferenc pápa homíliájában hangsúlyozta, hogy a két intézmény az első (...) olvasd tovább
Amerikai kutatók érdekes gondolattal játszottak el: mi lenne, ha az óceánokra óriási szélerőműt építenénk? Az első eredmények biztatóak voltak, csakhogy közbejött egy nem is kicsi probléma. A Massachusettsi Műszaki Egyetem szakértői szerint a szélenergiában sokkal nagyobb potenciál van, mint amennyit most látunk belőle. Szélerőműveket ugyanis (...) olvasd tovább
Létrehozták a Katalán Köztársaságot, de azonnal fel is függesztették. Elhúzódó bizonytalanság, intézményi káosz, legrosszabb esetben fegyveres konfliktus is lehet. Spanyolország és az Európai Unió számára nagy kihívást jelent a helyzet kezelése, mert ma csak a legrosszabbat sikerült elkerülni. Carles Puigdemont, az autonóm katalán kormány elnöke az október (...) olvasd tovább
Tóth II. József 88 éves korában távozott az élők sorából. Tóth II. József 12-szeres válogatott volt 1953 és 1957 között, játszott az Aranycsapatban is, a legendás 6–3 visszavágóján (7–1) gólt lőtt az angoloknak. Tagja volt az 1954-es, világbajnoki ezüstérmet szerző csapat keretének is, (...) olvasd tovább
120 méteres torony, a tetején közkilátóval. Az londoni Uborka építészirodája tervezi. Azt, hogy magasház épül a BudaPart projektben a Lágymányosi-öböl partjára, már elég régóta lehetett tudni. Azt is, hogy 120 méter magas lesz, ami hazai léptékkel mérve nyugodtan nevezhető (...) olvasd tovább
Az iraki kurdok függetlenségi népszavazása után a nagyhatalmak attól tartanak, hogy a szomszédos államokból kiszakadhat egy 30 milliós új ország. Ezért a német fegyverexport, az orosz bombázás és a török fenyegetőzés. A múlt hét elejei észak-iraki kurd autonóm területen megtartott népszavazáson a résztvevők 93 százaléka az (...) olvasd tovább
A svájci Jacques Dubochet, a német-amerikai Joachim Frank és a brit Richard Henderson kapta a Svéd Királyi Tudományos Akadémia elismerését. A tudósok által kifejlesztett módszer lehetővé teszi a lefagyasztott biomolekulák felépítésének, illetve azoknak a folyamatoknak a vizsgálatát, amelyekben részt vesznek. A (...) olvasd tovább
Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX űripari magánvállalkozás, amely 2018 első felére tervezi az űrhajóépítés megkezdését - közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője egy adelaide-i konferencián. A cég 2022-re tervezi első útját a vörös bolygóra, akkor még csak (...) olvasd tovább
Október 2-a és 9-e között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban. Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A hagyományoknak megfelelően csütörtökre várható az (...) olvasd tovább
Késsel támadt a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán az utasokra egy muszlim terrorista, két embert megölt. Többen megsérültek. A terroristát a katonák lelőtték. Az Iszlám Állam terrorszervezet a szócsövének számító Aamák hírügynökségen reklámozta magát a támadás elkövetőjeként - jelentette a szélsőséges szervezetek honlapjait figyelő SITE amerikai hírszerző csoport. (...) olvasd tovább
Varga Csaba nagyváradi hegymászónak sikerült oxigénpalack és serpák segítsége nélkül megmásznia a Föld nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8163 méter magas Manaszlut - tájékoztatta az MTI-t az Erdélyi Magyar Manaszlu Expedíció - 2017 támogatója, a Duna televízió Hazajáró című műsorának gyártója, a Dextramedia Kft. csütörtökön az MTI-t. Varga Csabának szerdán (...) olvasd tovább
Nyilvánosságra hozták a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle műsorát, melynek keretében október elején 12 erdélyi városban és 2 vidéki településen szervez vetítéseket a Filmtett Egyesület. A programot több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztalok és egyéb rendezvények tarkítják. A belépés minden vetítésre és (...) olvasd tovább
A választások eredménye bevándorlásellenes áttörést jelent Németországban. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma este című műsorában elmondta: a feltételezés az volt, hogy a városokban a magas részvételi arány kedvez a néppártoknak, de az eredmények azt mutatják, (...) olvasd tovább
scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)
scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)
scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)
adj fel hirdetést