Sőt, még a társadalmi rendet is veszélyezteti – így a sötéten látó kutatók. A közösségi hálók előnye, hogy társas támogatást nyújtanak, és javítják az önértékelést, de mindez a visszájára is fordulhat. A túlzott önbecsülés ugyanis az önkontroll (...) olvasd tovább
Homlokzati és belső szigetelőanyagokat gyártana egy magyar cég baromfitoll felhasználásával. Egy új hazai szabadalommal az eddig 90 százalékban hulladékként megsemmisített, évente több ezer tonna mennyiségben keletkező tollat is felhasználhatják környezetbarát módon az építőiparban. Ezzel bővül a már eddig is alkalmazott szalma-, vályog-, nád- és, újabban, a kendertartalmú (...) olvasd tovább
Deák Kristóf Mindenki című alkotását szerzői jogi okok miatt levették az internetről. Itt van helyette öt másik kisfilm. Miután kiderült, hogy Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje bekerült az Oscar-díjra jelölt legjobb öt alkotás közé, mindenki az interneten keresgélte, és a Youtube-on meg is (...) olvasd tovább
Itt persze szigorúan kötelező a búvárfelszerelés, hiszen valamennyi szobor és installáció a víz alatt látható. Az ázsiai országokban a víz alatt megtekinthető kiállításoknak már hagyománya van, Európában erre még nem volt példa. A Kanári szigetek, Lanzarote szigeténél, a Museo Atlantico avagy a (...) olvasd tovább
Az 54. percig csak egy gól született a Barcelona-Real Sociedad spanyol Király-kupa negyeddöntő visszavágóján, a végére azonban hét lett belőle: a Barca 5-2-es hazai győzelemmel és 6-2-es összessítéssel jutott a sorozat elődöntőjébe. A találkozót Denis Suárez góljai foglalták keretbe, a 23 éves spanyol középpályás a 17. (...) olvasd tovább
A NATO egykori parancsnok-helyettese szerint 2017 a háború éve lehet. Az oroszok célja, hogy ne érezzük magunkat biztonságban. A NATO egykori parancsnok-helyettese szerint 2017 a háború éve lehet. Az oroszok célja, hogy ne érezzük magunkat biztonságban. “ A 2008-as orosz-grúz háború olyan volt, mint az 1930-es évek (...) olvasd tovább
Deák Kristóf egy gyerekkórusról szóló filmje, a Mindenki a legjobb kisfilm kategóriájában kapott jelölést. Utoljára 1963-ban jutott ilyen közel az elismeréshez magyar rövidfilm. Deák Kristóf Mindenki (angol címe: Sing) című kisfilmje júniusban a rangos tokiói Short Shorts fesztiválon nyert nemzetközi fődíjat, illetve (...) olvasd tovább
A magyar kultúra napjához kapcsolódva nyílt napot tartott pénteken az Országos Széchényi Könyvtár. Bemutatták a Toldi-trilógia eredeti kéziratait is, amelyet áprilisban az Arany János születésének 200. évfordulójára rendezett kiállításon is megnézhet a közönség. A ritkán látható kéziratokról a könyvtár tudományos munkatársa beszélt az Origónak. Nagyon ritkán (...) olvasd tovább
A Viszkis, a Kincsem és a Budapest noir – többek között e három nagy költségvetésű magyar filmet mutatják be idén. Andy Vajna filmügyi kormánybiztos joggal bizakodhat a nézők visszatérésében. 2017 legalábbis vissza nem térő alkalomnak tűnik. Ha csak az eredményjelző táblát nézzük, a tavalyi a 2011 óta tartó Andy Vajna-éra sikeréve (...) olvasd tovább
Soha nem volt olyan népszerű leköszönő elnök Amerikában, mint Barack Obama. Soha nem volt olyan népszerűtlen hivatalba lépő elnök Amerikában, mint Donald Trump. Barack Obama népszerűsége elnökségének utolsó pár napjában átlépte a hatvan százalékot. Ez minden idők legjobb eredménye. Ráadásul a (...) olvasd tovább
A jelenlegi, szokatlanul zord januári hideget már-már extrém, elviselhetetlen téli időjárásként éljük meg. Ám a hazai csikorgó mínuszok valóságos szubtrópusnak számítanak a Föld néhány valóban nagyon hideg pontjához képest. Még elképzelni is nehéz a világűrközeli mínuszokat A Föld globális átlaghőmérséklete, ami (...) olvasd tovább
Legalább tízezer ember vesztette életét a két éve zajló jemeni háborúban, derül ki az ENSZ legfrissebb jelentésből. A szervezet humanitárius ügyekért felelős hivatala szerint ez egy alacsony becslés, ami a kórházak és az egészségügyi központok adatait nem tartalmazzák. A háború teljesen tönkretette (...) olvasd tovább
A magyar síző egy ausztriai világkupaverseny előtti edzésen esett óriásit, kórházba szállították. A csíkszeredai születésű versenyzőt mentőhelikopterrel szállították a pongaui kórházba, ahova Kaszó Klára, a magyar szövetség ügyvezető elnöke kísérte el. A sportvezető (...) olvasd tovább
Rothschild, Rockefeller, a Fuggerek? Nem, nem és megint csak nem, fehér krőzusok helyett máshol kell keresgélni: a helyes megfejtés I. Musa Mansa, Mali dicsőséges uralkodója. A 14. századi afrikai király vagyonát bizonytalan becslések mai árfolyamon 400 milliárd dollárra teszik, amivel jó hatszor lenne vagyonosabb a mai leggazdagabbnál, a (...) olvasd tovább
Hiába a kemény hideg, a Duna Pesten biztos nem fog befagyni, és nem csak idén: valószínűleg az egész életünket enélkül kell leélnünk. Pedig nem csak Mátyást választották királlyá a jégpáncélon, brahiból még a hatvanas években is át lehetett csúszkálni a folyón a Margitszigetre, kétszáz éve pedig szinte évről évre közlekedtek jól megrakott szekerek a Duna jegén. Mi változott (...) olvasd tovább
Mozgó mennyezet, tűz, óriás ventillátorok és a dalokra írt látványelemek. A legmodernebb technikai megoldásokkal jelentkezik idén A Dal. Négy nap múlva lesz az első élő adás a Dunán, a cél az, hogy a nézőkkel együtt keressük meg Magyarország dalát, amit 2017-ben az egész ország együtt dúdolhat. Már csak az utolsó kábeleket kell elhelyezni és még (...) olvasd tovább
26 filmes és televíziós kategóriában osztják ki a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének díjait. Aaron Taylor-Jonson kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat az Éjszakai ragadozók című filmben nyújtott alakításáért. A vasárnapi Los Angeles-i gála (...) olvasd tovább
Van-e olyan, akitől sosem kérdezték meg már babájuk párnapos korában, hogy „Na, és jó baba?”. Úgy tűnik, a világ két részből áll: az egyik, aki ezt kérdezi, és bizonyára tudja, mit ért alatta, a másik, aki értetlenkedik, vajon hogyan tud egy újszülött baba jó vagy rossz lenni. Aztán, ahogy telnek az évek, egyre inkább körvonalazódik egy kép (...) olvasd tovább
Miközben teljes a tanácstalanság arról, hogy a más európai uniós országból származó munkavállalók maradhatnak-e az Egyesült Királyságban a közösség elhagyása után, úgy tűnik, a kilépésért kampányoló politikai erők mindent megtesznek azért, hogy elhitessék, minden jobb lesz önállóan. Legutóbb a tekintélyes, távozáspárti konzervatív (...) olvasd tovább
Egy pár pillanatig tartó videofelvétel tökéletesen bemutatja, mi történik Kínában a levegővel. A gyorsított felvételen először csak ködfoltok látszanak, majd a környezetszennyezés mellékterméke teljesen bekebelezi a forgalmas várost, és eluralkodik a szürkeség. A pekingi felvételen 20 percet sűrítettek 10 másodpercbe - a végeredmény lidércnyomáshoz hasonlítható. A videó nem (...) olvasd tovább
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést