Mark Zuckerberg elárulta a Facebook befektetőinek, hogyan fog cége pénzt termelni a Messenger és a nemrég brutális összegekért felvásárolt WhatsApp üzenetküldő szolgáltatásokkal, írja a Business Insider. A közösségi oldal 31 éves vezérigazgatója azt mondta, hasonló taktikát fognak követni mint 2006-ban a Facebook Oldalak bevezetésével és mint korábban, most is türelemre kérte a (...) olvasd tovább
A placebo-hatás már önmagában is meglehetősen fura jelenség, egy új tanulmány azonban még inkább meglepőbbé teszi az egészet – az orvosi célból adott, gyógyhatással nem rendelkező készítmények akkor is működhetnek, ha egyébként tudjuk róluk, hogy hatóanyagot nem tartalmaznak. A Colorado Boulder Egyetem (UCB) kutatói hevített tárgyat érintettek a (...) olvasd tovább
Lakat kerül New York legnagyobb magyar katolikus templomára. Az amerikai nagyvárosban ezzel szinte teljesen megszűnik a magyar nyelvű misézés. „Újabb hatalmas veszteség éri a már amúgy is megtépázott és gyakorlatilag már csak az emlékekben élő manhattani Magyar Negyedet. 2015. július 26-án, (...) olvasd tovább
Húsz év slágereivel búcsúzik a Heaven Street Seven augusztus 1-jén, szombaton. A Budapest Parkban utolsó alkalommal találkozhat a közönség a zenekarral, amely befejezi két évtizede tartó működését. Az öttagú zenekar idén tavasszal jelentette be, hogy beszünteti működését, a búcsúturné márciusban kezdődött. "Amit (...) olvasd tovább
"Voltak olyan döntések, amiket újra kellett gondolnunk" - írta Bradley Horowitz, a Google alelnöke. A Google hivatalos blogján írt egy bejegyzést Bradley Horowitz a Google+ átalakításáról és jövőjéről. Több közösségi oldal (Qzone, VK, Ello) próbálta megreformálni a (...) olvasd tovább
Pénz, posztó, paripa és mozgóvécé! 2015 legnagyobb romániai fesztiválja rohamosan közeledik. A négy mágikus UNTOLD-napon, július 30. és augusztus 2. között a világ legismertebb electro-dance-music előadói lépnek fel a színpadra: AVICII, ARMIN van BUUREN, DAVID GUETTA és DIMITRI VEGAS&LIKE is az előadók között, de jelen lesz a magyarországi IRIE MAFFIA is. Hogy mit is jelent az (...) olvasd tovább
A Duna mindig meg-megáradt, ám arról a kőről, ahol Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta lemosni a vért. 1083. július 26-án avatták szentté Gellért püspököt. Giorgio Sagredo Velencében született 980-ban egy gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Öt évesen súlyos beteg lett, mire szülei megfogadták: ha életben marad, (...) olvasd tovább
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte vasárnap a jubileumi, 30. Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. A 28 éves versenyző idén másodszor, pályafutása során pedig 41. alkalommal nyert futamot, ezzel az örökrangsor harmadik helyén utolérte a legendás brazil Ayrton Sennát. A Ferrari legutóbb (...) olvasd tovább
Egy Földhöz hasonló méretű, és a mi Napunkhoz hasonló csillag körül keringő bolygót talált a NASA Kepler-missziója, jelentették be csütörtökön. A Föld 2.0-nak becézett, de egyébként Kepler-452b-nek elnevezett bolygó épp a megfelelő távolságra van a saját napjától ahhoz, hogy lakható legyen – tehát a csillag lakható zónájában van –, mert nem kizárt, hogy van a felszínén (...) olvasd tovább
Pearl Harbor bombázása, Mussolini világbéke-beszéde, II. Erzsébet sztárokkal teli esküvői partija és Chaplin nászútja is megtekinthető mostantól a legnagyobb videómegosztó oldalon, miután az AP és a British Movietone több mint 550 ezer történelmi felvételt digitalizált. Az Associated Press hírügynökség és az egykor filmhíradókat (...) olvasd tovább
A NASA lenyűgöző GIF-et osztott meg a minap: montázst készített arról, hogy az 1930-as évektől egészen a New Horizons-felvételekig hogyan láttuk a Plútót. 1930-ban először a Lowell Obszervatórium távcsövével kémlelték a Plútót, amelyet Clyde Tombaugh fedezett fel február 18-án. A NASA összeállítása (...) olvasd tovább
Úgy tűnik, az újgenerációs iPhone erősebb fémből készül majd, külsejében pedig a 6-os szériát idézi. Kiszivárgott pár kép az új iPhone-ok állítólagos fémvázáról, mely a források szerint erősebb alumíniumból készült, mint a tavalyi széria, mely a felhasználók panaszai (...) olvasd tovább
A Karib-tenger kalóza az Égei-tengeri Stongylo szigetét vette meg. Brad Pitt is vásárolni akar. Warren Buffett amerikai befektető, a Berkshire Hathaway vállalatcsoport vezetője és Johnny Depp amerikai színész is csatlakozott azon gazdag üzletemberek és világsztárok hosszú sorához, aki az elmúlt években (...) olvasd tovább
Szomorú hír rázta meg a Forma–1 világát szombat hajnalban: elhunyt Jules Bianchi, aki a múlt októberi Japán Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet. A 285 napja kómában fekvő francia versenyzőt a nizzai kórházban érte a halál, ahol novemberi hazaszállítása óta kezelték. Családja közleményben tudatta a rossz (...) olvasd tovább
Amerikai kutatóknak sikerült olyan módon nemesíteni a vörös pálmamoszatot, hogy az rendkívül gyorsan nő, gazdag fehérjékben, ráadásul az íze a sült szalonnáéra emlékeztet. A moszat amúgy a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni partok mentén honos, és betakarítás után megszárítják, majd főzési hozzávalóként, táplálékkiegészítőként értékesítik. Chris (...) olvasd tovább
A Médiaszolgálatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megkezdte a tárgyalásokat a nagy országos és kisebb romániai kábeltévé-szolgáltatókkal annak érdekében, hogy a magyar közszolgálati televízió szombaton elinduló új sportcsatornája a határon túliak számára is elérhetővé váljon – tájékoztatta a Krónikát az MTVA sajtóosztálya. Az M4 Sportra tervezik ugyanis az összes (...) olvasd tovább
Az augusztus 31-én Flushing Meadows-ban rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokság összdíjazása idén 42,3 millió lesz, ez 10,5 százalékos emelkedést jelent 2014-hez képest. Az év utolsó Grand Slam-tornáján az egyes versenyszámok döntősei 1,6 millió, az első forduló vesztesei pedig 39 500 dollárt kapnak. Párosban csapatonként 570 (...) olvasd tovább
Két eddig ismeretlen, vadon élő állatfajt fedeztek fel kínai zoológusok Tibetben egy terepen végzett felmérés alkalmával a közelmúltban – közölték az északnyugati régió szakemberei. A kutatók egy új Halys-viperafélét találtak Csilung megyében, míg egy, a Cascades békák családjába tartozó fajt Cajü (...) olvasd tovább
A New Horizons űrszonda szerdán, romániai idő szerint dél körül kezdte továbbítani az újabb adatokat a Plútóról, a "közvetítés" több órán át tartott. Az űrszonda által küldött látványos képek némelyikét közzéteszi a NASA. A Plútó 248 földi év alatt kerüli meg a Napot. Több szempontból is különleges a Holdnál kisebb (...) olvasd tovább
Az Orosz Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello. „Az Orosz Labdarúgó-szövetség és a válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. Az RFU szeretné (...) olvasd tovább
HITELEKET NYÚJTOK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
HITELEKET NYÚJTOK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
Loans Offer Apply Now IFSCapitalloan@gmail.com OFFER ALL KIND OF LOANS - APPLY FOR AFFORDABLE LOANS (...)
adj fel hirdetést