Az F8 a Facebook szokásos éves fejlesztői konferenciája, amin általában az történik, hogy Mark Zuckerberg kiáll a színpadra, csillagászati számokkal illusztrálja, milyen jól megy a cégnek, aztán bejelent pár kisebb-nagyobb újdonságot, amiknek a nagy részét úgyis csak a programozók értik, és végül mindenki megy a dolgára. Idén Mark Zuckerberg kiállt a színpadra, csillagászati (...) olvasd tovább
Észak-Amerika benépesítése sokkal korábban kezdődött, mint eddig feltételezték - erre a következtetésre jutottak amerikai, kanadai és dán kutatók, akik őskori vadászok 13 300 évvel ezelőtt elejtett zsákmányát vizsgálták. A Texasi A&M Egyetem, a Calgaryi Egyetem, valamint az Aarhusi Egyetem kutatói Mike Walters amerikai antropológus irányításával (...) olvasd tovább
A történészek mindeddig egyetértettek abban: a királygyilkossággal kapcsolatos feltételezések nem bizonyíthatók, a legvalószínűbb forgatókönyv a mohácsi csata tragikus végkifejletére az, hogy II. Lajos menekülés közben fulladt bele a megáradt patakba. Ám egy új orvosszakértői vélemény – két magyar orvos, Nemes István és Tolvaj Balázs kutatása – kétségbe vonja, hogy a csatamező (...) olvasd tovább
Itthon még csak tanulgatjuk a streaming szót, pedig a nemrég üdvözítőnek kikiáltott online zeneboltok kifulladásával rövidesen ez lesz a fő módja a zenefogyasztásnak. Cikkünkben megvizsgáljuk az elmúlt két év zeneipari trendjeit itthon és a világban, és segítünk eligazodni a streamingalkalmazások között. Ha az Uberrel hívunk magántaxit, a Spotify révén (...) olvasd tovább
A sportadat- és médiaszolgáltatással foglalkozó Infostrada Sports előrejelzése szerint Magyarország 17 éremmel a tizedik helyen végez a jövő évi riói olimpia éremtáblázatán, amelyen nagy fölénnyel az Egyesült Államok csapata lesz az első. A virtuális éremtáblán 87 ország szerepel, s az Infostrada Sports közleménye szerint a házigazda (...) olvasd tovább
A Hungary's Got Talent egy világszerte ismert és híres tehetségkutató műsor, mely a Magyar RTL KLUB csatornáján fog indulni ősszel, Magyarországon először. Ide minden olyan tehetséges embert várunk szeretettel, aki szívesen megmutatná magát kortól, színpadi rutintól függetlenül. A műsorba bármilyen kategóriában (...) olvasd tovább
Csütörtökön mutatják be az első székely rajzfilmet Székelyudvarhelyen. A Likas kő című animáció teljes egészében helyi készítésű. "Rajzfilmbemutató lesz, egy olyan rajzfilmbemutató, amely ott készült Székelyudvarhelyen, székelyudvarhelyi színészekkel, székelyudvarhelyi rendezővel, székelyföldi zenésszel, (...) olvasd tovább
A kullancsokról, a megelőzésről, illetve eltávolításuk módjáról számos szóbeszéd és tévhit terjed, így nem árt tisztázni, mi is az igazság. Az urbanlegends, Földvári Gábor, a Szent István Egyetem Parazitológiai és Állattani Tanszékének adjunktusa segítségével összegyűjtött pár népszerű (...) olvasd tovább
Pályafutása első Premier Mandatory (a legmagasabb szintű tornák gyűjtőneve – szerk. megj.) turnéját nyerte meg vasárnap este Simona Halep Indian Wellsben, ahol három „hullámvasút szettben” (2-6, 7-5, 6-4) győzte le a szerb Jelena Jankovicsot. A mérkőzés a személyi hibákról szólt, mindkét teniszező rettenetesen sokat vétett. Az első (...) olvasd tovább
Budapesten délelőtt 9.39-kor kezdődik és 11.59-ig tart, csúcspontja a fővárosban 10.48-kor következik be, amikor a Hold majdnem 60 százalékban eltakarja a Napot. Közvetlenül csak speciálisan erre a célra készült szűrőszemüveggel nézhető, súlyos szemkárosodást okozhat a jelenség figyelése közvetlenül, szabad szemmel . Részleges napfogyatkozás lesz ma délelőtt, ebből (...) olvasd tovább
Valóban szükségünk van annyi aranyra, amennyit kitermelünk? Tanultunk-e a nagybányai vegyianyag-katasztrófából? - teszi fel a kérdést az utajovobe.eu portál. A 15 éve történt tiszai ciánszennyezés az arany kitermelés eredményeként következett be, amikor 25 méteres szakaszon szakadt át a zagytározó gátja. Aranyat többféle eljárással lehet (...) olvasd tovább
Elon Musk internetmilliárdos szerint az autót vezető ember életveszélyes, de a Google is a gépek által irányított járművekben látja a jövőt. A Google cég sofőr nélküli autókat fejlesztő részlegét vezető Chris Urmson és a Tesla elektromos autókat gyártó cég vezetője, Elon Musk is ezen a héten osztotta meg a jövő (...) olvasd tovább
A Microsoft legújabb operációs rendszere igen takarékosan bánik a rendelkezésre álló tárkapacitással. A Microsoft tavaly ősszel leplezte le a vadonatúj Windows 10 operációs rendszert, melynek kapcsán idén januárban rengeteg új információt árult el a vállalat, így például azt, hogy a (...) olvasd tovább
Izland bejelentette csütörtökön, hogy visszavonta az európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét. A szigetországban két éve euroszkeptikus, jobbközép kormány került hatalomra, amely azt ígérte, hogy leállítja a 2009-ben elindított csatlakozási folyamatot. Gunnar Bragi Sveinsson izlandi külügyminiszter közleménye szerint a döntésről Reykjavik (...) olvasd tovább
A kis herceg és Pinokkió - a 7brands infografikája szerint ezek ma a világ legtöbb nyelvre lefordított könyvei. A listán megtalálható még Anna Frank naplója, a Száz év magány, Coelho alkimistája, és a muminok is. A teljes listát ITT találja. maszol.ro olvasd tovább
A suceavai táblabíróság szerdán jogerős ítéletben utasította el a Heineken keresetét, és állapította meg: az sört jogosan nevezte el annak gyártója. Korábban a felperes kérésére helyezték át az észak-romániai bíróságra az ügyet. A bíróság – a honlapján közzétett ítélet szerint – megalapozatlannak találta a (...) olvasd tovább
Több amerikai intézet kutatói újfajta gyógyszercsoportokat azonosítottak – amelyeket korábban állatokon teszteltek -, és a tapasztalatok szerint e szerek nemcsak drasztikusan visszafordítják az öregedést, de javítják a szívműködést is. A szenolitikumok „csodái” A tudósok megalkották a szenolitikumok nevű új gyógyszercsoportot. (...) olvasd tovább
A Real Madrid középcsatára, Karim Benzema sosem lesz annyira sikeres, mint Cristiano Ronaldo. Egy jellemző adat, míg Ronaldo a bajnokságban az idén már 30 gólnál jár, ő 13-nál, de nem volt másképpen tavaly és az előtte lévő években sem. A 27 éves francia válogatott csatár a Goal.com-nak nyilatkozott, és megemlítette, hogy álmai netovábbja (...) olvasd tovább
Gasztronómiai szempontból fontos döntés született kedden az Európai Parlamentben. Megszavazták, hogy a tagállamoknak jogukban áll tiltani a génmódosított organizmusok termesztését. Magyarország egyike azon országoknak, ahol nemet mondtak a GMO termékekre. A magyar mezőgazdaság GMO mentességét törvény írja elő, de az Európai Parlament keddi (...) olvasd tovább
Az Apple Watchon rekordméretű lesz a cég haszna. De hogyan lehet eladni az okosórát, ha senkit sem érdekel igazán? Hétfő este hat órakor tartja soron következő bemutatóját az Apple a San Francisco-i Yerba Buena Művészeti Központban, ahol már folynak az előkészületek. Ezúttal egy másik, szimultán eseményt is szervez (...) olvasd tovább
HITELT KERES? Üdvözlöm, hitelre van szüksége? Házhoz? Vállalkozáshoz? Autóvásárláshoz? (...)
Gyors pénz hitel-ajánlat súlyos magánszemélyek között Gyors pénz hitel-ajánlat súlyos magánszemélyek között Hello hölgyem és uram Egyének (...)
Gyors pénz hitel-ajánlat súlyos magánszemélyek között Gyors pénz hitel-ajánlat súlyos magánszemélyek között Hello hölgyem és uram Egyének (...)
adj fel hirdetést