IGENIS LÉTEZIK MŰVÉSZET-TÚLADAGOLÁS

A francia író, Stendhal a Nápoly és Firenze: Egy utazás Milánóból Reggióba című 1817-es útikönyvében örökítette meg a róla elnevezett szindróma tüneteit. A Stendhal-szindróma, bármilyen lehetetlenül is hangzik, tulajdonképpen művészet-túladagolás. Stendhal ezt Firenzében tapasztalta meg először, amikor bement a Santa Croce-i templomba, és elájult, mert nem tudta földolgozni az egy négyzetméterre jutó műalkotások hatását.

Elszigetelt eset, lehetne mondani. Lehetett is, mert a Stendhal-szindrómát csak 1979-től ismerték el betegségként, miután egy olasz pszichiáter Graziella Magherini több mint száz hasonló esetet diagnosztizált, elsősorban az Uffizi-képtárba látogatóknál.

A Stendhal-szindrómára nincs tudományos bizonyíték, így a pontos hatásmechanizmusát sem lehet leírni. A jelenségre viszont létezhet tudományos magyarázat: a műalkotások élvezete ugyanazt az agyterületet stimulálja, amelyik az érzelmekért is felelős. Ha kis területen zsúfolnak össze nagy mennyiségű kultúrkincset – ahogy ez a firenzei galériákban és múzeumokban is megfigyelhető –, az agy inkább kikapcsolja magát, hogy megelőzze a katarzis-túladagolást.

index.hu